Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az Liverpool decemberi mérkőzései Arne Slot számára lehetőséget adnak, hogy csapatát újra a megfelelő pályára állítsa. Szoboszlai Dominikék ellenfelei papíron kedvezőek, így akár fordulat is jöhet a szezonban a címvédő számára.

A West Ham elleni győzelem átmeneti felüdülést hozott Szoboszlai Dominikék számára, ám a Manchester City, Nottingham Forest és a PSV elleni vereségek azért megmutatták a Liverpool gyengébb arcát, és azt, hogy még sok munka vár a címvédőre.

Szoboszlai Dominikékra sok meccs vár decemberben, de papíron könnyebb találkozók jönnek
Szoboszlai Dominikékra sok meccs vár decemberben, de papíron könnyebb találkozók jönnek
Fotó: BEN STANSALL / AFP

Mi vár Szoboszlaiékra decemberben?

Papíron azonban a decemberi mérkőzések jó lehetőséget kínálnak a felzárkózásra a tabellán a Liverpool számára.

December 3 – Sunderland (otthon)

Az újonc Sunderland nehéz feladat lesz Szoboszlaiék számára még az Anfielden is, 

hiszen remek formában vannak, jelenleg nagy meglepetésre a hatodik helyen állnak, egy ponttal megelőzve a Liverpoolt.

Az erejüket az is bizonyítja, hogy a hétvégi Bournemouth elleni meccsen például 0-2-ről jöttek vissza és 3-2-re nyertek. Ez a kitartás éppen az, amire a Liverpoolnak szüksége lenne. Ugyanakkor papíron az Anfielden a címvédőnek nyernie kell, a jó eredmény pedig újabb lendületet adhat a folytatáshoz.

December 6 – Leeds (idegenben)

Egy újabb újonc csapat vár az Elland Roadon a Liverpoolra, ahol a Leeds már tíz pontot veszített hazai pályán a hat meccséből.

A Leeds vezetőedzője, Daniel Farke nyomás alatt áll, noha a Manchester City elleni szereplés már biztató volt. Csapata viszont nehezen szerez gólt, gólokat, miközben és sokat kap könnyűnek tűnő helyzetekből.

Csak egy csapat szerzett kevesebb gólt eddig (13), és csak három csapat kapott több gólt (25), így bőven adódnak majd lehetőségek a Liverpool előtt a jelenleg 18., kieső helyen tanyázó Leeds ellen.

December 9 – Inter (idegenben)

Ezután következik a hónap legnehezebb mérkőzése: az Inter elleni idegenbeli rangadó a Bajnokok Ligájában.

Az Inter jelenleg negyedik helyen áll az alapszakaszban, négy győzelem mellett egy veresége van, mindössze három gólt kapott az öt meccsen, szemben a Liverpool nyolc kapott góljával.

A csapat harcol a Serie A bajnoki címéért is, mindössze egy ponttal lemaradva az AC Milan és Napoli mögött. Jó mérce lehet a meccs a Liverpool számára, hogy hol tart éppen.

December 13 – Brighton (otthon)

Ezután az Anfielden folytatódik a bajnokság, amikor a Brighton utazik Liverpoolba szombat délután.

A Brighton eredményei sokszínűek: legyőzték a Chelsea-t és a Manchester Cityt, de ikszeltek az utolsó helyen álló Wolvesszal, és kikaptak a Manchester Unitedtől is.

Szoboszlaiék mindössze háromnapos szünet után játszanak majd, ennek ellenére a Liverpoolnak nyerni kell ezen a meccsen. A klubnál reméli, hogy még ott lesz Mohamed Szalah is, mielőtt az Afrikai Nemzetek Kupájára utazik.

December 20 – Tottenham (idegenben)

Thomas Frank pozitív kezdést produkált a Spurs élén, de azóta csapata teljesítménye romlott, hasonlóan a Liverpooléhoz, ami miatt a szurkolók már hangot adtak elégedetlenségüknek.

A 13. forduló után a Tottenham a 12. helyen áll, de hazai mérlege különösen gyenge: első hét bajnokijukon mindössze egy győzelem és négy vereség született.

Slot pedig egy hetet készülhet erre az összecsapásra, így az edzések hatékony kihasználása kulcsfontosságú lesz.

December 27 – Wolverhampton (otthon)

A hónap zárómeccse a Wolves elleni hazai mérkőzés lesz a Liverpool számára, amely jelenleg a Premier League utolsó helyén áll, mindössze két ponttal 13 forduló után.

Mindössze hétszer voltak eredményesek, míg 28 gólt kaptak, ami egyaránt a legrosszabb mutató az egész bajnokságban.

A Liverpool híres arról, hogy a bajnokság gyengébb csapatai ellen is hullajt pontokat, de ezt az összecsapást papíron nem engedheti el. Ez a mérkőzés tűnik a legkönnyebbnek a hónapban.

A mérkőzések időpontjai:  

  • - Sunderland – Premier League – dec. 3., 21:15  
  • - Leeds (idegenben) – Premier League – dec. 6., 18:30  
  • - Inter (idegenben) – Bajnokok Ligája – dec. 9., 21:00  
  • - Brighton (otthon) – Premier League – dec. 13., 16:00  
  • - Tottenham (idegenben) – Premier League – dec. 20., 18:30  
  • - Wolverhampton – Premier League – dec. 27., 16:00  

Sok múlik majd azon, hogyan tudja kihasználni a Liverpool ezeket a kedvezőnek tűnő lehetőségeket, hogy december végére a jelenleginélegy sokal szebb mederbe terelje a szezont.  

Premier League – nagyon messze a címvédés!

A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a címvédő Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is hétről hétre a legnagyobb sztárok között küzd a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott.

Részletek itt! 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!