Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Vasárnap Szenegál és Marokkó összecsapásával zárul az Afrikai Nemzetek Kupája. A házigazda Marokkó közel ötven év után nyerhet ismét aranyérmet, miközben nagy felháborodást váltott ki és Afrika szerte lázonganak a kontinentális labdarúgó-szövetség (CAF) döntése ellen, miszerint 2028-tól négyévente kerül majd megrendezésre a torna.

Vasárnap rendezik a 35. labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája döntőjét, amelyben Szenegál és a házigazda Marokkó csap össze és mindkét válogatott másodszor lehet aranyérmes. 

A marokkói játékosok extázisban ünnepelték a döntőbe jutást az Afrikai Kupán
A marokkói játékosok extázisban ünnepelték a döntőbe jutást az Afrikai Kupán
Fotó: ISSAM ZERROK / Hans Lucas

Mindkét döntős másodszor ülhet fel Afrika trónjára

Az elődöntőben a 2021-es bajnok Szenegál a Mohamed Szalah-val felálló Egyiptomot ejtette ki, míg Marokkó tizenegyespárbajban győzte le Nigéria csapatát, így 22 év után jutott ismét döntőbe. Marokkó az eddigi egyetlen ANK-aranyérmét 1976-ban szerezte, vagyis ötven év után érhet újra a csúcsra. Akkoriban azonban még teljesen más volt a torna lebonyolítása, nem volt döntő, körmérkőzések után dőlt el a trófea sorsa. Szenegálnak negyedszer nyílik esélye az aranyérem megszerzésére, ám eddig csak egyszer tudott nyerni, mivel 2002-ben Kameruntól, 2019-ben pedig Algériától kapott ki.

Marokkó a 15. olyan nemzet, amelynek sikerült rendezőként bejutnia a sorozat fináléjába és Tunézia (2004), Egyiptom (2006), illetve Elefántcsontpart (2023) után zsinórban a negyedik lehet, amely elhódíthatja a trófeát.

A mostani lesz a két csapat 32. hivatalos találkozója, hét döntetlen mellett hatszor született szenegáli győzelem és 18-szor nyert Marokkó. Ám nemcsak az egymás elleni mérlegük miatt számít utóbbi esélyesebbnek, ugyanis az elmúlt években olyan fejlődés indult, ami a világ élmezőnyébe repítette a marokkói labdarúgást.

Sadio Mane of Senegal and Mohamed Salah Mahrous Ghaly of Egypt gestures  during the Semi-final final match between Senegal and Egypt at Tangier Stadium, Tangier, Morocco on January 14, 2026.  (Photo by Ulrik Pedersen/NurPhoto) (Photo by Ulrik Pedersen / NurPhoto via AFP)
Mohamed Szalah nem lesz ott az Afrikai Nemzetek Kupája döntőjében
Fotó: ULRIK PEDERSEN / NurPhoto

Marokkó először az 1970-es világbajnokságon szerepelt, de már a csoportkör után kiesett, mivel csak Bulgária ellen tudott pontot szerezni. Bár az 1986-os mexikói vb-n túlélte a csoportküzdelmeket, az ezredforduló után mélyre került a marokkói futball, ugyanis 20 éven keresztül nem sikerült kijutnia egyetlen vb-re sem. A fordulópontot egyértelműen a 2022-es világbajnoki szereplés jelentette, ahol Marokkó egyedüliként zárta kilenc ponttal a csoportkört, majd első afrikai és arab csapatként elődöntőig jutott Katarban. Bár a bronzmeccsen 2-1-re kikaptak Horvátországtól, ez a bravúros menetelés megmutatta, hogy az addig jobbára csak lesajnált afrikai csapatokat komolyan kell venni.

Marokkó jelenleg 11. helyen áll a FIFA világranglistáján, ami a legelőkelőbb az afrikai csapatok között. Csupán a vasárnapi rivális Szenegál tudott afrikai csapatként a legjobb húszba kerülni. A 20 meccs óta veretlen marokkói labdarúgó-válogatott legutóbb augusztusban kapott ki, akkor nagy meglepetésre az emberhátrányban játszó Kenya verte 1-0-ra, de az elmúlt két évet tekintve is ez az egyetlen fiaskó.

Brahim Abdelkader Diaz of Morocco  looks on  during the AFCON Group A match between Morocco and Mali at Complexe Sportif Prince Moulay Abdellah, Rabat, Morocco on December 26, 2025.  (Photo by Ulrik Pedersen/NurPhoto) (Photo by Ulrik Pedersen / NurPhoto via AFP)
Brahim Diaz lehet a torna gólkirálya
Fotó: ULRIK PEDERSEN / NurPhoto

A marokkói futballcsoda titka?

A marokkói válogatott sikerének egyik legfőbb alappillére a mentalitás. A katari vb-vel nagyon magasra tette a lécet a válogatott, ám az ott elért szenzációval felérő eredmények nem csupán a véletlennek köszönhetőek. A felnőtt csapat mellett a korosztályos válogatott is eredményes volt. Marokkó tavaly tavasszal megnyerte az U20-as világbajnokságot, az U17-es vb-n pedig történelmi sikert ért el, miután 16-0-ra győzte le Új-Kaledóniát, vagyis a jövőt illetően is van ok a bizakodásra. 

A párizsi olimpián bronzérmet nyert Marokkó tavaly nyáron megnyerte az Afrikai Nemzetek Bajnokságát (CHAN), majd decemberben Katarban hódította el az Arab kupát. Ebben kulcsszerepe volt a marokkói futballikonnak, Tarik Sektiouinak, aki a B válogatott szövetségi edzőjeként mindössze 18 hónap alatt érte el a történelmi sikereket. Érdekesség, hogy sem ő, sem pedig az A válogatott szövetségi kapitánya, Walid Regragui nem dolgozott korábban Európában.

Morocco's head coach Walid Regragui gestures during the Africa Cup of Nations (CAN) quarter-final football match between Cameroon and Morocco at the Prince Moulay Abdallah stadium in Rabat on January 9, 2026. (Photo by Paul ELLIS / AFP)
Walid Regragui, a marokkói szövetségi kapitány sok kritikát kapott a csapata játéka miatt
Fotó: PAUL ELLIS / AFP

A marokkói válogatottban viszont rengetegen játszanak Európában. A keretben angol, spanyol, olasz, német és francia élvonalból is vannak játékosok, de a legnagyobb sztár egyértelműen a PSG-vel tavaly mindent megnyert jobbhátvéd, Asraf Hakimi, akit a 2025-ös év legjobb afrikai játékosának is megválasztottak. Rajta kívül kiemelkedik még a Manchester Unitedet erősítő Nusszair Mazraoui és a Real Madrid támadója, Brahim Diaz, aki az elődöntőig mind az öt mérkőzésen szerzett egy-egy gólt, így vezeti a torna góllövőlistáját.

Azon túl, hogy a valaha volt legtehetségesebb generáció jött össze, a válogatottat az egység jellemzi. Ezt jól tükrözi, hogy bár több játékos is külföldön látta meg a napvilágot, a hazaszeretetük és a gyökereik miatt Marokkót választották a szülőhazájuk válogatottja helyett.

A szemléletváltás nemcsak a válogatottnál mutatkozik meg, hanem a marokkói klubcsapatoknál is. Az elmúlt tíz évben három marokkói klub, a Wydad, a Raja és a Berkane összesen tíz afrikai bajnoki címet szerzett, ami komoly dicsőség az ország futballjának. Az edzőképzés is fejlődött, aminek köszönhetően olyan trénerek kerültek ki, mint Houcine Ammouta, Hoalid Reguragui, Tarik Sektioui, Jamal Sellami, vagy Mohamed Ouahbi. Az említett edzők összesen kilenc trófeát nyertek Marokkónak.

Marokkó felemelkedése a pályán kívül is érzékelhető. Nem meglepő, hogy a 2030-as világbajnokság társrendezője lesz Spanyolország és Portugália mellett.

Morocco's defender #02 Achraf Hakimi and Morocco's forward #10 Brahim Diaz celebrate after winning the Africa Cup of Nations (CAN) semi-final football match between Nigeria and Morocco at the Prince Moulay Abdellah stadium in Rabat on January 14, 2026. (Photo by FRANCK FIFE / AFP)
Asraf Hakimi és Brahim Diaz, a marokkói csapat két legnagyobb sztárja
Fotó: FRANCK FIFE / AFP

A döntő előtt a marokkói szövetségi kapitány, Walid Regragui elárulta, nehéz heteken van túl, mivel mivel komoly nyomás nehezedett rá és szerinte igazságtalan kritikákat is kapott.

„Nemcsak egy átlagos kritika volt. Úgy éreztem, mintha egy igazságtalan lejáratókampány zajlana ellenem, de ilyen a futball. A csapat kiállt mellettem, én pedig azt kértem a játékosoktól, hogy a pályán reagáljanak és mutassák meg, mit tudnak. 

Marokkóban minden vereség, de még a döntetlen is katasztrófának számít. Ez a valóság. Szerencsére a szurkolók nagyrésze támogat minket. Élvezzük ennek az aranygenerációnak a gyümölcsét, de nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk”

– nyilatkozta a kapitány, aki hozzátette, óriási büszkeség lenne fél évszázad után megnyerni a tornát. 

Törvénytelenül hoztak döntést a szövetségnél?

Az Afrika Kupa megnyerése azért is lenne fontos mindkét főszereplőnek, mert a jövőben erre már sokkal ritkábban lesz lehetőség. Az Afrikai Labdarúgó-szövetség decemberben ugyanis bejelentette, hogy 2028-tól négyévente rendezi meg a tornát. A radikális reform több afrikai szövetségnél is kiverte a biztosítékot, mivel állítólag előzetesen nem tájékoztatták őket erről – írja a The Guardian

Az ANK rendezése miatt forronganak Afrikában
Az ANK rendezése miatt forronganak Afrikában
Fotó: ULRIK PEDERSEN / NurPhoto

A cikk szerint a négyéves ciklus bevezetését a CAF alelnöke, a marokkói futballelnök, Fouzi Lekjaa és a nemrég négymeccses eltiltást kapott kameruni elnök, Samuel Eto’o is támogatta, ám a döntést a CAF végrehajtó bizottsága végül anélkül hozta meg, hogy az 54 afrikai futballszövetség szavazott volna róla, márpedig az alapszabályok szerint egy ilyen reformot csak a CAF közgyűlése hagyhat jóvá. Az érintett szövetségek most a Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulhatnak, s amennyiben beigazolódik a gyanú, úgy akár semmisnek is minősülhet a döntés.

Arról volt szó, hogy Marokkóban megvitatjuk a kérdést, de végül erre nem került sor. Ez öngyilkosság. Ha lett volna közgyűlés, és minden elnök szavazhatott volna, akkor soha nem kapott volna zöld jelzést az ötlet”

 – mondta egy neve elhallgatását kérő futballelnök.

Egyesek szerint a döntés mögött külső nyomás – elsősorban a FIFA és az európai klubok részéről – áll, akik a versenynaptárhoz való igazodást sürgetik. A reformot ellenzők között van Constant Omari, korábbi CAF alelnök is, aki szerint az Afrikai Nemzetek Kupája négyévente történő rendezése komoly gazdasági és sportfejlesztési hátrányt jelenthet a kontinensnek. Omari szerint hamarosan törölni fogják a nemzetközi versenynaptárból az Afrikai Nemzetek Bajnokságát is, amit a hazai bajnokságokban szereplő játékosoknak tartanak fenn. 

„Ez katasztrófa lenne a helyi játékosaink számára” – mondta az afrikai futball egyik legbefolyásosabb és legvitatottabb elnöke, aki korábban a FIFA vezető testületének is tagja volt és 18 évig irányította a kongói labdarúgást. 

Az Afrika kupa fináléja vasárnap 20.00 órakor kezdődik Rabatban.

  • Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!