A szurkolók régóta követelik, hogy ezek a játékosok több szerepet kapjanak, de Arne Slot bátorító szavai eddig nem váltak tettekké a Premier League-ben vagy éppen a Bajnokok Ligájában.

Fotó: Oli Scarff/AFP
Arne Slot nem bízik a játékosaiban?
Pedig logikusnak tűnt, hogy a nyári átalakulás után– amikor többek között Darwin Núñez, Harvey Elliott és Kostas Tsimikas is távozott – azok, akik maradtak, elnyerték a vezetőedző bizalmát. A valóság azonban ennek az ellenkezője: Chiesa, Endo, Ngumoha, Nyoni és Ramsay együttesen mindössze egyetlen bajnoki vagy BL-kezdőként játszott meccset kaptak.
A csapat két nagy sorozatában 89 keretkijelölés során mindössze 32 pályára lépés és 398 játékperc jutott a „híres ötösnek”. Virgil van Dijk csak a Bajnokok Ligájában 540 percet játszott – vagyis önmagában többet, mint ők együtt.
Chiesa csak Giovanni Leoni súlyos sérülése után kerülhetett be a BL-keretbe, Ramsay pedig még mindig nem jogosult az európai szereplésre.
Ngumoha talán a legnagyobb ígéret közülük: emlékezetes győztes gólt szerzett a Newcastle ellen, amit sokan az áttörése jelének tekintettek. Mégis, a hat bajnoki beállása közül mindegyik kétségbeesett próbálkozás volt csak Slottól, amikor már elfogytak az egyéb lehetőségek.
Kis keret, nagy kockázat
Slot Guardiola-iskolát követi: a holland edző többször hangsúlyozta, hogy legfeljebb 20–21 játékossal szeret dolgozni. Szerinte ez a kulcsa a friss, motivált öltözőnek, ám e hozzáállásnak megvannak a veszélyei. Egy kisebb keret ugyanis sebezhető sérüléshullám esetén – és Liverpoolban ez idén többször is megtörtént.
Ha 25 játékosom lenne, akkor minden héten valakinek kimaradást kellene magyaráznom. Így is nehéz, hogy 21-et kell forgatni”
– mondta Slot, idézve Guardiola hasonló álláspontját.
A gond csak az, hogy miközben Slot a „kis, de egységes” keret elvét hirdeti, öt olyan játékost is a padra száműz, akik így szinte elvesznek a rendszerben. A perememberek megtartása így nem logikus stratégiai döntés, hanem luxus, amit egy kis létszámú gárda nem engedhet meg magának.
A 2024/25-ös idényben Slot kevés rotáció mellett lett bajnok, de a tavasz végére látványosan elfogyott a csapat lendülete. Akkor ő maga is elismerte: a fáradtság és a kevés frissítés vezetett a PSG és a Newcastle elleni kupakiesésekhez. Most, egy évvel később, ugyanez a forgatókönyv körvonalazódik ismét: szűk rotáció, túlterhelt kulcsjátékosok – többek között Szoboszlai Dominik is – és mellőzött tartalékok.
Nyáron valószínűleg a „kihagyott ötös” tagjai vagy kölcsönbe, vagy végleg távoznak, hacsak Slot nem kezd el bátrabban kísérletezni. Erre azonban az eddig látottak alapján nem sok esély van.
- Kapcsolódó cikkek:



