Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának nyolcadik, utolsó fordulójában a Ferencváros a Premier League-ben szereplő Nottingham Forest vendége lesz csütörtökön, magyar idő szerint 21 órától. A találkozó előtti kötelező sajtótájékoztatón a Fradi részéről Robbie Keane vezetőedző és Kristoffer Zachariassen válaszolt az újságírók kérdéseire. A magyar bajnok ír szakvezetője alighanem az angol újságírókat is meglepte a bátorságával.

A Fradi hét fordulót követően 15 ponttal veretlenül áll a 7., automatikusan nyolcaddöntőt érő helyen, amit még úgy is óriási eredmény lenne megtartani, hogy a 11 ponttal 16. Forest esélyei már elszálltak az első nyolc közé kerülésre. Az ír szakember azonban ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, és elárulta, hogy a Fradi bizony nem azért érkezett a közép-angliai városba, hogy könnyű prédául szolgáljon az előző PL-idény 7. helyén végző Nottingham Forestnek.

Robbie Keane szerint túl sok hiba okozta a Fradi vesztét a Győr ellen
Robbie Keane mindenkit biztosított afelől, hogy nem lesz könnyű dolga a Fradi ellen az angol sztárcsapatnak
Fotó: Purger Tamás / MTI Fotószerkesztõség

„Ismerhetnek már annyira, hogy nem szeretek csak védekezésre beállni. Szeretem az aggresszív támadó focit, és egyébként is: egy edzőnek muszáj kockáztatnia, szerintem ez jól látszott a Fenerbahce ellen, amikor beszorítottuk őket. Persze tisztában vagyok vele, hogy az ellenfél kvilitásából kifolyólag lesznek olyan pillanatok, amikor majd védeznünk kell, hogy erőt tudjunk gyűjteni.

De most sem az a cél, hogy veszítsünk. Ha megnézzük, hogy milyen csapatokkal játszottunk, akkor elmondhatom, hogy nagyon nagy csapatok ellen is megálltuk a helyünket. Nem vagyok naiv, győzni jöttünk ide, de tisztában vagyunk vele, hogy a Forestnek vannak olyan játékosai, akik a teljese keretünkkel felérnek az értéküket tekintve.

 Akár még a távozó Varga Barnával és Tóth Alexszel együtt is. De én nem félek senkitől, az nem én vagyok. A játékosoknak is azt mondtam, hogy ne féljenek! Próbálják meg élvezni a játékot, és próbáljunk meglepetést okozni.”

„Ugyanúgy készültünk most is, mint például a Fenerbahce ellen. Okosan kell játszanunk, mert tudjuk, hogy a legjobb csapatok fel tudják törni a védelmünket. De azt is tudjuk, hogy képesek vagyunk nagyot alkotni. 

Vannak olyan játékosaink, akik akár a falon is átmennének, szóval készen állunk a feladatra.

Robbie Keane nagyszerű Premier League-múltja miatt köztiszteletnek örvend Angliában, nem véletlen, hogy már az aprócska East-Midlands Repülőtéren is autogramvadászok várták, amikor kilépett a várócsarnokba.

Robbie Keane nem cserélné le a Fradit

Természetesen a vele kapcsolatos hírekből is napra készek a helyiek, így került szóba az edzői karrierje, és vontak párhuzamot a Manchester United kispadján remekül rajtoló Michael Carrickkel, akiről Keane elmondta, hogy nagyon jó barátja, és lenyűgöző, amit máris elért a Uniteddel. De vajon Robbie Keane-t nem zavarja, hogy egykori játékostársai már sztárcsapatok kispadján ülnek?

„Valóban vannak olyan volt csapattársaim, akik már a Pl-ben edzősködnek, de én fiatal ír edzőként másik utat választottam. Nem vonzott, hogy hat nyeretlen meccs után kirúgjanak egy nagy csapattól. Így választottam csapatot játékosként is. 

Egyébként pedig nagyon jól érzem magam a Ferencvárosnál, nagyszerű klub, nagyszerű emberekkel, akik mindent megtesznek, hogy a legmagasabb szintre érjen el a csapat. Ha felmerül a nevem egy nagy klubnál, az természetesen azt jelentheti, hogy valamit jól csinálok.

 De most is egy nagy klub élén vagyok, amelyikkel csodálatosan menetelünk az EL-ben. Persze él bennem egy jövőkép, tudom, hogy hova szeretnék eljutni, de ennek egyelőre nincs itt az ideje.”

A Tottenham kispadjával is szóba hozták, ami elől nagyon udvariasan tért ki, annyival, hogy megdicsérte a Spurst most irányító Thomas Frankot, és elmondta, hogy a gyerekei nagyon szeretik a londoniakat, és ha csak teheti ő is megnézni egykori csapata meccseit.

A csapat legkomolyabb hiányzója – természetesen a télen az AEK Athénhez távozó Varga Barnabás, illetve a Bournemouth-ba igazoló Tóth Alex mellett – a védelem oszlopának számító Toon Raemaekers lesz, aki a Panathinaikosz elleni meccsen megkapta a harmadik sárga lapját, mi egy meccses eltiltást jelent.

„Nagyon buta sárga lap volt, de meg van a büntetése, hiszen nem játszhat azon a meccsen, amelyiken pedig nagyon szeretett volna. Azt most nem fogom elárulni, hogy ki fogja őt pótolni, de, aki megkapja a lehetőséget, annak hatalmas esély lesz ez, hogy megmutassa magát.”

Beteljesülne egy álom

A játékosokat képviselő Kristoffer Zachariassen karrierje egyik legnagyobb kihívásának nevezte a csütörtöki találkozót.

Labdarúgó Európa-liga, Red Bull Salzburg–Ferencvárosi TC, FTC, Fradi, salzburgi Red Bull Arena, 2025. 10. 23.
Kristoffer Zachariassen és a Fradi játékosai nem ismernek lehetetlent
Fotó: Mirkó István

„Hihetetlen lenne, ha kiharcolnánk a továbbjutást. Egészen elképesztő, hogy hét meccs után veretlenek vagyunk, de az egyenes ágon való továbbjutás tényleg elképesztő lenne. Gyerekkoromban a Premier League meccsein nőttem fel, és egyszer már játszottam is PL-csapat ellen, de a Tottenhamet otthon fogadtuk. Ha egy PL-csapat pályán sikerülne továbbjutnunk, az óriási lenne.”

Saját helyét a télen átalakuló csapatban nem értékelte túl.

Játékosok jönnek-mennek, nekünk pedig az a dolgunk, hogy mindent megtegyünk a címerért. Én most is próbálok élni a lehetőséggel és kihozni a maximumot a jelenlegi helyzetből.

Robbie Keane-ről is kérdezték, akiről elmondta, nagyon jó edző, a pályán és az öltözőben is igazi vezére a csapatnak, mindig szenvedélyes.

„Nagy élmény egy ilyen tapasztalt szakember kezei alatt dolgozni” – tette hozzá.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!