Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEz volt a percre közvetítésünk!
A Fradinak nyernie kell
Múlt héten a görög Panathinaikosz a hajrában egyenlített a Groupama Arénában, ami azért volt különösen fájó a magyar bajnok számára, mert ha megőrzi egygólos előnyét, akkor nagy valószínűséggel még akkor is a legjobb nyolc között zárt volna a tabellán, ha csütörtökön vereséget szenved angol riválistól. Így viszont a döntetlen sem feltétlenül elég ahhoz, hogy kihagyhassa a 16 közé jutásért februárban sorra kerülő párharcot. A zöld-fehérek a hetedik helyen várják a zárást, azaz legfeljebb egy csapat előzheti meg őket, hogy közvetlenül a márciusi nyolcaddöntőbe lépjenek. Ez azt jelenti, hogy a nottinghami vereséggel várhatóan kikerülnek a nyolc közül, a döntetlen pedig négy riválisnak - Real Betis, Porto, Genk, Crvena zvezda - is lehetőséget teremt az előzésre.
A Fradi főpróbája rosszul sikerült
A Ferencváros a végeredménytől függetlenül remekül szerepel a nemzetközi porondon, ugyanis a német Freiburggal és a cseh Viktoria Plzennel egyike a három veretlen együttesnek a 36 csapatos mezőnyben. Ennek a mérlegnek a megőrzése még annak fényében is bravúros lenne, hogy a soron következő ellenfele igencsak szenved a világ legerősebb bajnokságának tekintett Premier League-ben.

Fotó: Purger Tamás/MTI
Az idény során két edzőváltáson átesett Nottingham Forest az éppen bennmaradást jelentő 17. helyen áll, igaz, a főpróbája jobban sikerült a hétvégén: 2-0-ra győzött a Brentford otthonában, míg az FTC hazai pályán fontos rangadót veszített el 3-1-re az éllovas Győrrel szemben, amely így már négy ponttal előzi meg a Fizz Ligában.
Kulcsemberek nélkül a Fradi
Robbie Keane vezetőedző számára komoly nehézséget jelent, hogy két kulcsjátékosa, Tóth Alex és Varga Barnabás elszerződött, az új igazolások viszont csak a kieséses szakasztól lesznek bevethetőek.

Fotó: ali_toth_@instagram
Emiatt a Varga pótlására érkezett holland Elton Acolatse és horvát Franko Kovacevic nem léphet pályára, így elöl igencsak kevés variációs lehetősége van az ír szakembernek, akinek a középpályán pedig az okoz gondot, hogy a BL-győztes Naby Keita sérüléssel bajlódik, akárcsak a magyar válogatott kapusa, Dibusz Dénes. Utóbbit Gróf Dávid helyettesíti.
A kezdőcsapatok:
Nottingham Forest: Sels - Abbot, Milenković, Morato, Williams - Sangaré, Yates, McAtee - Ndoye, Jesus, Domínguez.
Ferencváros: Gróf - Cissé, Ötvös, Szalai - Makreckis, Romão, Kanikovszki, Levi, Cadu - Zachariassen, Yusuf.
A főszereplők már készen állnak

A Fradi játékosai melegítés közben, a háttérben a magyar szurkolókkal.
Érkeznek a csapatok
A játékosok érkeznek a pályára, hamarosan kezdődik a mérkőzés.
Óriási a hangulat
Elképesztő hangulat van a City Groundon, a Fradira rendkívül nehéz meccs vár.
Elkezdődött a meccs
A Fradi indította útjára a labdát.
Gyűrik egymást a csapatok
Egyelőre egyik oldalon sincs kialakult játék, mindkét csapat hosszú labdákkal építkezik.
Az első helyzet
A negyedik percben Dan Ndoye kevergetett a bal oldalon, majd középre lőtte a labdát Igor Jesus irányába, de Gróf Dávid remekül olvasta a játékot is felszede a kapu elé belőtt labdát.
A Fradi első kísérlete
Egy gyors kontratámadás végén Cadu kapta a labdát a bal szélen, lekészítette a lendületből érkező Szalai Gábornak, akinak a 18 méteres bombájába bele tudtak vetődni.
Fradi-kapufa
A hatodik percben kis szögletet végezhetett el a Fradi, Levi kapta a labdát, a középre tekert beadására Kristoffer Zachariassen robbant be a rövid oldalon, azonban a hatméteres fejese a jobb kapufán csattant. Kár érte, gyönyörű megoldás volt.
Remekül védekezik a Fradi
A 11. percben járunk, többet van a labda az angoloknál, de helyzetet még nem tudtak kialakítani a Fradi kapuja előtt.
Gróf védése
A 15. percben a svájci válogatott Dan Ndoye ment el a bal szélen, egy csellel elfektette Makreckist majd kapura tört, azonban az éles szögből leadott lövését Gróf Dávid ki tudta ütni.
Elképesztően balszerencsés a Fradi
A 17. percben megszerezte a vezetést a Fradi. Ryan Yates tűntette el a középpályán Gavriel Kanikovszkit, majd a labdaszerzés után megindult a Forest, a támadás végén Yates kapta a labdát, aki jobbról középre lőtt, a mentni igyekvő Ötvös Bence pedig a saját kapujába lőtte a labdát.
Egyenlíthetett volna a Fradi
A 18. percben egy védelmi hiba után Bamidele Yusuf került helyzetbe, azonban Matz Sels védeni tudott.
Ilyen nincs, újabb gólt kapott a Fradi
A 21. percben növelte előnyét a Forest. Yates szerzett labdát a középpályán, mellyel Igor Jesus indult meg a Fradi kapuja felé, majd 16 méterről a jobb alsóba lőtt.
Gróf védése
A 23. percben James McAtee próbálkozott egy 19 méteres lövéssel, de Gróf ki tudta ütni a labdát.
Földön egy Fradi játékos
A 27. percben a brazil Igor Jesus állt be Cissének, és könyökkel eltalálta a Fradi-játékos arcát. A játékvezető azonban nem fújt szabálytalanságot, labdaejtéssel folytatódott a játék.
Óriási angol helyzet maradt ki
A 30. percben egy balról belőtt labdát megcsúsztattak a rövid oldalon, szerencsére Cissé ki tudta vágni a labdát a kapu torkából.
Lassítja a játékot a Fradi
A 34. percben járunk, a Ferencváros most a saját térfelén passzolgat, próbálja kicsit lassítani a játékot.
Helyzetjelentés
A Fradi jelen pillanatban a 11. helyen áll az élő tabellán.
Nem tud kibontakozni a Fradi
A 39. percben járunk, a Fradi rengeteg technikai hibával játszik, így nem tud előre jutni.
Óriási Fradi-helyzet
A hosszabbítás második percében Levi tekerte középre a labdát, az érkező Zachariassen tíz méterről kapura csúsztatott, de Sels bravúrral kitolta a labdát a léc alól.
Vége az első félidőnek
A Fradi jól kezdte a meccset, egy korai kapufával meg is szerezhette volna a vezetést. Ezt követően viszont az angol csapat átvette az irányítást, előbb szerencsés öngóllal megszerezte a vezetést, majd a brazil Igor Jesus 16 méteres lövésével növelni tudta az előnyét. A magyar bajnokcsapat jelenleg a 11. helyen áll az élő tabellán, így jelen állás szerint rájátszásra kényszerül az Európa-ligában.
Történelmet írt a Forest brazilja
Igor Jesus mindössze a második Nottingham Forest-játékos, aki legalább öt gólt szerzett egy európai kupasorozatban. Korábban ezt csak Garry Birtlesnek sikerült, aki az 1978/79-es szezonban hat gólig jutott.
Hamarosan kezdődik a második félidő
A csapatok érkeznek a folytatásra.
A szünetben cserélt a Fradi
Robbie Keane cserélt a szünetben. A svéc Jonathan Levi helyére a francia Lenny Jospeh érkezett a Fradiba.
Elkezdődött a második félidő
Az angol csapat indította útjára a labdát.
Gróf hatalmas védése
A 47. percben Yates kapott labdát a tizenhatos előtt, egy csellel elment Ötvös mellett, majd a kilencméteres lövését Gróf Dávid vetődve védeni tudta.
Gyengécske beadás
Čebrails Makreckis futott el a jobb szélen, megpróbálkozott egy beadással, de a középre nyesett labdája pont Sels kezébe ment.
Ezt megúszta a Fradi
Az 53. percben egy jobbról benyesett labdára Nicolás Domínguez robbant be, megelőzte Grófot, a csúsztatott fejese szerencsére a jobb kapufán csattant.
Ndoye tarthatatlan
A svájci válogatott Dan Ndoye ment el két ember között, betört a tizenhatoson belülre, a tízméteres lövését viszont Gróf védeni tudta.
Gróf sem védhet mindent
Az 55. percben Sangaré vágta előre a labdát, Ötvös Bence lepattant Igor Jesusról, aki egy pattanást lövetően 16 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (3-0).
Gróf résen volt
A 60. perc elején Romao mentett a kapu előtt, de pont Ndoye lábára bikázta a labdát, ami kapu felé pattant, de szerencsére Gróf résen volt és fogni tudta a bal felsőbe tartó labdát.
Újabb Fradi-kapufa
A 61. percben Cadu tekert be balról egy labdát, amire Yusuf robbant be, megelőzte a védőjét, de a fejese sajnos a felő lécen csattant.
Helyzetjelentés
A Fradi jelenleg a 10. helyen áll az Európa-liga alapszakaszában.
A két angol válogatott érkezik
A Nottingham Forest hármat cserélt. Lejött a két gólos Igor Jesus, Sangaré és Williams. A helyükre Hudson-Odoi, Gibbs-White és Aina érkezett.
Visszaesett a játék irama
A háromgólos vezetés tudatában a Forest visszavett az iramból, így csak passzívan tartja a labdát az angol csapat.
Fradi-kísérlet
A 73. percben Yusufhoz került a labda, megpróbálkozott egy 25 méteres bombával, de nem talált kaput.
Kettőt cserélt a Fradi
A 73. percben Kanikovszki és Yusuf helyére Gruber és Keita érkezett.
Forest-sárga
A 76. percben Nicolás Domínguez ráncigálta meg az imént beállt Naby Keïtát. Sárga lap a jutalma.
Angol lehetőség
A 80. percben Ndoye bal oldali beadására Gibbs-White érkezett a hosszún, a hatméteres fejesét azonban nem tudta kapura irányítani.
Fradi-sárga
A 81. percben Szalai Gábor kapott sárgát Yates felrúgásáért.
Gróf védése
A 82. percben McAtee lőtte el a szabadrúgást, de Gróf Dávid kitornázta a bal alsóból.
Cserélt a Fradi
A 84. percben Zachariassen helyére Madarász érkezett.
Csendes csordogál a meccs
A 87. percben járunk, a Nottingham Forest már nem erőlteti a támadásokat, míg a Ferencváros játékosai érezhetően elkészültek az erejükkel.
Gróf újabb bravúrja
Egy szép támadás végé Gibbs-White kapott egy lekészített labdát, amit 16 méterről ellőtt a bal alsó irányába, de védeni tudott a Fradi kapus.
Tizenegyest kapott a Forest
Egy jobb oldali beadás után Ndoy akart kapura fordulni, de Ötvös hátulról lerántotta, így büntetőt kapott az angol csapat.
Sajnos ott van a negyedik
A 90. percben James McAtee állt a labda mögé, aki a kapu bal oldalába lőtt a jobbra vetődő Gróf mellett.
Vége a mérkőzésnek
A Ferencváros 4-0-ra kikapott a Nottingham Forest otthonában, ezzel a magyar bajnokcsapat elvesztette veretlenségét az Európa-liga alapszakaszában.