Vágólapra másolva!
A Liverpool magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott a Barnsley ellen hétfő este az FA-kupa harmadik fordulójában, ahol következő körben pedig a Brighton lesz majd az ellenfele. A mérkőzés kulcsfigurája Szoboszlai Dominik volt, aki góljával megadta a találkozó alaphangját, de a vendégek gólja előtt hibázott is egy nagyot. A magyar sztár a lefújást követően értékelte a látottakat.

Arne Slot hat helyen változtatott kezdőcsapatán a Barnsley elleni kupameccsre, lehetőséget adva azoknak, akik a bajnokságban kevesebb szerephez jutnak: Szoboszlai Dominik szerint ez kulcsfontosságú volt a siker szempontjából.  

Szoboszlait mindenki a hibájáról kérdezi, miközben hatalmas gólt lőtt
Szoboszlait mindenki a hibájáról kérdezi, miközben hatalmas gólt lőtt
Fotó: PETER POWELL / AFP

Szoboszlai Dominik sajnálja a hibáját

„Meg akartuk mutatni, hogy komolyan vesszük az FA-kupát – mindig is így tettük –, de ma ismét látszott, hogy az egész keretre szükség van” – mondta Szoboszlai a TNT Sportsnak.

Azok is, akik kevesebbet játszanak, nagy minőséget képviselnek. Mindenkire szükségünk lesz.

Szoboszlai a 12. percben szerzett vezetést egy távoli lövéssel, majd Jeremie Frimpong duplázta meg az előnyt.

A magyar játékos később egy hibával ajándékozott gólt a vendégeknek – az egykori Liverpool-akadémista Adam Phillips szépített –, ám a csereként beálló Florian Wirtz és Hugo Ekitike a második félidőben végleg eldöntötték a meccset.

„Örülök, hogy sikerült gólt szereznem, végre eltaláltam rendesen a labdát” – viccelődött Szoboszlai, majd hozzátette: 

Ugyanakkor sajnálom a csapatot a hibám miatt. Egy könnyű helyzetben rossz döntést hoztam, így megnehezítettem magunknak a meccset. De a futball ilyen: megyünk tovább, jön a következő kör.

A magyar válogatott csapatkapitánya szerint a Liverpool folyamatos fejlődésen megy keresztül az új edző, Arne Slot irányítása alatt. „Idő kell, hogy még jobban megismerjük egymást. Nyáron sokat fejlődtünk, és az új srácok is remekül beilleszkedtek" – mondta,

külön kiemelve Wirtzet és Ekitikét. „Örülök nekik, örülök mindenkinek, és persze a szurkolóknak is, mert ez a győzelem nekik is szólt.”

A Liverpool tehát készülhet a következő fordulóra, ahol a Premier League egyik legstabilabb csapata, a Brighton lesz az ellenfél. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!