Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligájában szerda este a Liverpool a Marseille vendége volt és győzött simán, 3-0-ra. A meccs legjobbja Szoboszlai Dominik volt, aki egy fantasztikus szabadrúgásgólt is szerzett a fontos passzai mellett.

Az Origón is beszámoltunk arról, hogy a Liverpool 3-0-ra nyert az Olympique Marseille vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik fordulójában. Az angol bajnoki címvédő Szoboszlai Dominik hihetetlenül okos szabadrúgásgóljával – a felugró sorfal alatt lőtte el a labdát – szerzett vezetést az első félidő ráadásában. A magyar válogatott csapatkapitányát azonban nemcsak a gólja, hanem a játéka, a sikeres passzai miatt is dicsérni lehet. Nem is csoda, hogy mind a szurkolók, mind az UEFA szerint ő lett a találkozó embere, legjobbja.

Szoboszlai Dominik remekül teljesít a BL-ben
Szoboszlai Dominik remekül teljesít a BL-ben
Fotó: THIBAUD MORITZ / AFP

Szoboszlai Dominik lubickol a Bajnokok Ligájában idén

A Liverpool a közösségi oldalán mutatta meg a lenti statisztikát, ami megvilágítja, hogy Szoboszlai milyen remek formában játszik a BL-ben, ahol a hét alapszakasz mérkőzésen hétszer lőtt gólt vagy adott gólpasszt összesen. Ez a kanadai táblázat alapján szerzet hét pont hét meccs alatt kiváló mutató a legjobbak között.

A magyar válogatott csapatkapitánya gólt lőtt a franciáknak szerdán, előtte Szoboszlai büntetője kellett az Inter elleni győzelemhez, a PSV ellen is eredményes volt, a Real Madrid ellen a mezőny legjobbja volt és gólpasszt jegyzett, a Frankfurt ellen gól plusz gólpassz volt a mérlege, míg az Atlético Madrid ellen gólpasszt szerzett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!