Johnny Heitinga a labdarúgó pályafutása befejezése után az Ajax Amsterdam utánpótlásában dolgozott, majd a 2023/24-es szezonban a Premier League-ben szereplő West Ham United segédedzője lett, 2024 nyarán pedig Szoboszlai Dominik klubjánál, a Liverpoolnál vállalt hasonló megbízatást.

Fotó: Paul Ellis/AFP
Heitinga a Liverpool együttesénél nagyon jó viszont ápolt a játékosokkal, állítólag neki is kulcsszerepe volt abban, hogy a csapat megnyerte a bajnokságot.
Szoboszlai korábbi edzője aláírt a riválishoz
A Szoboszlaiéknál töltött sikeres szezont követően az Ajax megkereste Heitingát, és felajánlották neki az amszterdami csapat kispadját, így a holland szakember egy év után távozott Liverpoolból.
A váltás azonban nem jött be a korábbi világbajnoki ezüstérmes védőnek, aki mindössze 15 mérkőzést élt meg az Ajax kispadján. Vezetésével az amszterdami csapat mind a négy Bajnokok Ligája-mérkőzést elveszítette, a holland bajnokságban pedig csak a negyedik helyen állt az együttese, amikor november elején kirúgták.

Fotó: Halil Sagirkaya/Anadolu via AFP
A sikertelen vezetőedzői próbálkozást követően a 42 éves szakember most ismét segédedző lesz, a jövőben a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur szakmai stábját fogja erősíteni.
John nagyszerűen kiegészíti majd az edző stábunkat. A képességei, a személyisége és a karaktere hatalmas értéket képviselnek majd a pályán és azon kívül egyaránt. Korábbi védőként ez lesz az egyik fő felelősségi területe az edzéseken, emellett pedig kiváló edzői és vezetői tapasztalatokat hoz magával a játék minden szintjéről, ami nagy segítség lesz számunkra a jövőben”
– mondta Heitinga kinevezését követően Thomas Frank, a Spurs edzője.
Heitinga játékosként az Ajaxnál nevelkedett, majd az Atlético Madridban, az Evertonban, a Fulhamben és a Herthában futballozott. Az egykori védő a 2015/2016-os idényben, az Ajaxnál fejezte be pályafutását. A holland válogatottban 87 mérkőzésén lépett pályára, és alapember volt a 2010-es világbajnokságon ezüstérmes csapatnak.
- kapcsolódó cikkek:



