A Ferencváros 2019 óta nyolcadik alkalommal került szembe a bolgár Ludogoreccel, ezúttal az Európa-liga rájátszásában a 16 közé jutás volt a tét.

Fotó: Polyák Attila
A bolgárok felfokozott várakozásokkal tekintettek az oda-visszavágós párharc elé, a mérkőzésre kiadott hivatalos műsorfüzetükben ugyanis hatalmas betűkkel hirdették: „Itt az idő a revánsra!” A hazaiak brazil kulcsembere, Caio Vidal az interjújában elmondta, hogy bár a két csapatot teljesen egyenrangúnak tartotta a kezdő sípszó előtt, feltett szándéka, hogy kapott gól nélkül hozzák le a hazai meccset, megalapozva ezzel a budapesti visszavágót. Elárulta, hogy a sorsolás pillanatától kezdve kizárólag a Ferencváros kiejtése lebegett a szemük előtt, és nem foglalkoznak azzal, hogy a következő körben a Porto vagy a Braga következhet majd..
Meggyengült Ferencváros Varga, Tóth és Dibusz nélkül
A bolgárok természetesen árgus szemekkel figyelték a zöld-fehérek keretének átalakulását Robbie Keane irányítása alatt, és komoly érvágásként értékelték, hogy a gólgép Varga Barnabás mellett a szupertehetség Tóth Alex is távozott a csapattól. A műsorfüzet külön kitért a legendás kapus Dibusz Dénes hiányára is, aki sérülés miatt kényszerült a partvonalon kívülre. Az Origo Sport a találkozó előtti napon készített interjút Dibusz helyettesével, Gróf Dáviddal. A 36 éves játékos elszántan nyilatkozva kijelentette: meg akarja mutatni, hogy nem véletlenül került be a csapatba, és mindenképpen szeretné kapott gól nélkül lehozni a találkozót.

A sportértéken túl a körülmények is extrém kihívást jelentettek. A szerdai havazás ugyanis alaposan rátette a bélyegét a stadion hangulatára: az építményt méteres hókupacok vették körül, és bár a játékteret sikerült megtisztítani, a székeket az este 10 órai kezdésre sem sikerült teljesen letakarítaniuk a bolgár rendezőknek.
A Fradi kezdőjébe két magyar került be, Gróf Dávidon kívül Ötvös Bence. A téli átigazolási szezonban szerződtetett horvát Franko Kovacevic és argentin Mariano Gomez is ott volt a pályán már az első perctől.
A 10 ezres stadionnak az egyharmada telt csak meg (3345), a Fradi-fanatikusok mintegy százan buzdították a kedvenceket az egyik sarokból.

Az FTC rögtön magához ragadta a kezdeményezést, ezt nem nézték jó szemmel a hazaiak, a negyedik percben sárga lapot érő rúgást kapott a jobbszélen megiramodó Cissé. A fradisták simán túlkiabálták a Ludogorec-szurkolókat, síppal-dobbal megtámogatva zengett a „Mindent bele!” már az első pillanattól kezdve.
A hetedik percben a razgradi gólzsák, az El-ben nyolc meccs során hét gólig jutott Sztanics fejelt nyolc méterről kapura, de Grófnak nagyon könnyű dolga volt. A másik oldalon Yusuf kevergetett a jobbösszekötő helyén, egy csel után lőtt, de a 10 méteres próbálkozását blokkolták.
A folytatásban a bolgárok kerültek enyhe fölénybe, de a Fradi védelme jól zárt, nem okozott problémát a támadások semlegesítése.
Aztán eljött a 23. perc, és vezetést szerzett a bolgár csapat.
Egy Ludogorec-támadás végén valóságos tűzijátékra került sor a Fradi-kapu előtt, a vendégek nem tudtak felszabadítani, ezt használta ki Duah, és 10 méterről a bal felsőbe tekert (1-0).
De Robbie Keane-nek nem kellett sokáig aggódni.

Mindössze négy perccel később Abu Fani indította remek szöktetéssel Yusufot, aki emberrel a hátán az ötös bal sarkáig vitte a labdát, majd ballal, laposan a kapuba lőtt a rövidre (1-1).
A 35. percben Gróf kifutott a kapujából, és remek öklözéssel szabadított fel, szerencsére még a 16-os vonalán belülről. Nem sokkal később Abu Fani kapott egy rúgást, ápolni is kellett, Keane rendkívül feldúltan reagált a kispad mellől a szabálytalanságra. Óriási párharcokat láthattunk a pályán, ha nem is volt sok helyzet, az iramra nagyon nem lehetett panasz.
A 42. percben Kovacevic egyedül vezethette rá Bonmannra a labdát, lőtt is 10 méterről, de a kapus hárítani tudott. Másodpercekkel később Yusuf bombázott nem sokkal a jobb kapufa mellé. Szépen jöttek a Fradi-helyzetek, csak az újabb gól hiányzott.
Pedig Makreckis jobb oldali lapos beadása is nagyon biztató volt, de Yusuf lekésett róla. Aztán Cadu került ziccerbe, az ötös bal sarkáról leadott lövését Bonmann védte. Állandósult a Fradi-fölény, aztán következett a szünet.
Második félidő: óriási gólt lőtt a Ludogorec
A Keane-csapat ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta: Abu Fani 17, Kanikovszki 19 méterről lőtt kapu fölé.
Raemaekars pocsék hazaadása után tombolt Gróf, aki a szöglet után öklözéssel mentett. Az 55. percben Cadu 23 méterről nagyon csúnyán mellé lőtt, dühében belerúgott a földbe.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI Fotószerkesztõség
A 60. percben Ötvös Bence egy ütközés után a földön maradt, le is kellett jönnie, Júlio Romao állt be a helyére. Cadu ugyanekkor sárgát kapott rúgásért, a beívelt szabadrúgást könnyedén lehúzta Gróf.
A 64. percben Kovacevic fejelt kapura, a labdát szögletre tolta Bonmann. Abu Fani ívelése után Yusuf megpattanó lövése a felső kapufa mögött hagyta el a játékteret.
A 67. percben Son kapott labdát a Fradi-tizenhatos előterében, a spanyol játékos egy csellel elfektette Kanikovszkit, majd ballal, 18 méterről látványosan a jobb felsőbe tekert (1-2).
Jobb oldali bolgár szöglet után Nachmias közelről, laposan lőtt, Gróf védett, ez is nagy helyzet volt.
Robbie Keane természetesen ezt nem nézhette tétlenül, és hármas cserére szánta el magát: felment Joseph, Zachariassen és O'Dowda, lejött Cadu, Kovacevic és Abu Fani.

O'Dowda egy pontatlan bal oldali beadással, majd egy sárgát érő szabálytalansággal hívta fel magára a figyelmet, a gólszerző Son akkorát esett a rossz szerelés után, hogy ápolni kellett.
A meccs belassult, nem úgy tűnt, hogy lesz még Fradi-gól, ráadásul Makreckis is begyűjtött egy sárgát, miután a földre vitte ellenfelét az alapvonalnál.
Yusuf helyére Gruber érkezett a hajrában, majd Zachariassen lőtt 14 méterről, de Bohmann védeni tudott.
A Fradi-szurkolókban megállt az ütő, mert a hajrában még egy gólt szerzett a Ludogorec, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette. Óriási füttyszóval reagáltak a hazai a drukkerek a döntésre.
Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, 1. mérkőzés:
Ludogorec (bolgár) - Ferencvárosi TC 2-1 (1-1)
Razgrad, Ludgorec Arena, 3345 néző, v: Tobias Stieler (német)
Ludogorec: Bonmann - Son (Andersson, 83.), Almeida, Verdon (Nachmias, a szünetben), Nedjalkov - Nogueira De Oliveira (Erick Marcus, 66.), Duarte, Naressi, Vidal - Duah (Rwan Seco, 76.), Stanic (Csocsev, 76.)
Ferencváros: Gróf - Cissé, Raemaekers, Gomez - Makreckis, Kanichowsky, Abu Fani (Zachariassen, 75.), Ötvös (Julio Romao, 60.), Cadu (O'Dowda, 75.) - Kovacevic (Joseph, 75.), Yusuf (Gruber, 86.)
gól: Duah (24.), Son (67.), illetve Yusuf (27.)
sárga lap: Nogueira De Oliveira (4.), Almeida (51.), Naressi (56.), illetve Abu Fani (38.), Cadu (58.), O'Dowda (78.)
Az eredmény már nem változott, a 2-1-es vereség azt jelenti, hogy a Fradinak mindenképpen nyernie kell jövő csütörtökön a Groupama Arénában a továbbjutáshoz. A párharc nyertese a nyolcaddöntőben a portugál FC Portóval vagy Bragával találkozik majd.


