Volt idő, amikor egy kapus mozdulataiban benne volt egy ország nyugalma és büszkesége. Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa, a Fekete Párduc. Nem is vitás, hogy a magyar futball aranykorának egyik meghatározó alakja volt.
Ha a labdarúgás szentháromságát – gól, taktika, csapat – kellene megrajzolnunk, Grosics Gyula neve biztosan a kapu fölé kerülne, nagy betűkkel. Ő volt a Fekete Párduc – ahogy itthon hívták, hívjuk. Nemcsak azért ragadt rá ez a becenév a kiváló kapusra, mert fekete mezben védett, hanem mert mozgása a pályán valóban a dzsungel királyára emlékeztetett: gyors, fürge, és minden váratlan mozdulatra készen állt.
Fotó: picture alliance via Getty Images
Grosics neve szinte egyet jelent az Aranycsapattal, amely az ötvenes évek magyar futballját nem csupán meghatározta, hanem nemzetközi szinten is legendává tette. Ő volt a kapus, aki – a legtöbb esetben – a nézők szívét is megvédte a csalódástól, a szenvedésektől. Legendásan bátran jött ki a kapujából, igazán merész, kifutó mozdulatokat vállalt, irányította a védelmet, sokszor a kapus szerepét teljesen új értelmezésbe helyezve.
De Grosics Gyula nem csak a pályán volt különleges. Szellemes humora, szelíd iróniája és a játék iránti szeretete, alázata és a csapattársak iránti hűsége tette őt valódi példaképpé. Egy-egy meccs után gyakran idézték vicces megjegyzéseit, amelyek nemcsak a játékosokat, hanem a szurkolókat is mosolyra késztették.
Ha a labda a kezembe kerül, én vagyok a világ legboldogabb embere”
– mondta egyszer, és valóban, minden védésén érezni lehetett a játék iránti örömét. A pályán kívül visszafogott, udvarias, igazi úriember volt – ma már ez a kategória, – amit ő képviselt, mifelénk szinte nem is létezik sajnos.
Grosics Gyula nem fogadta el a vereségüket
A legendás 1953-as londoni 6:3, az évszázad mérkőzése Anglia ellen csak megerősítette Grosics Gyula és az egész Aranycsapat helyét a futball történetében. Az a mérkőzés, amelyen a magyar válogatott újraírta a játék szabályait, elképesztő technikát, bátorságot és önbizalmat mutatott. Persze az akkor már olimpiai bajnok labdarúgó bravúros védései is kellettek a fantasztikus magyar győzelemhez. De természetesen őt is érték kudarcok a futballpályán.
Az 1954-es svájci világbajnokságon csak az ezüstérmet szerezte meg a toronymagasan esélyes, topfavorit Aranycsapattal.
A 2000-es években, tehát már idős emberként, e sorok írójának arra a kérdésre, hogy megbékélt-e már az 1954-es világbajnokságon elért második hellyel, így válaszolt:
„Még ma sem tudom sikerként elkönyvelni azt az ezüstérmet. A sors, az élet igazságtalansága, ami Bernben, a Wankdorfstadionban történt velünk a németek ellen. Magasan a miénk volt a világ legjobb futballcsapata abban az időben, a vb-döntőben mégis kikaptunk 3–2-re attól a válogatottól, amelyet a csoportmeccseken 8–3-ra megvertünk. Lacikám, én ezt még ma is kudarcként, traumaként élem meg, örök fájdalom, és ez már így is fog lenni életem végéig, ebben biztos vagyok” – mondta anno a 86-szoros válogatott Grosics Gyula.
Fotó: Vadnai Szabolcs
Amúgy az 1954-es berni csatavesztés után a harag őt is utolérte. Máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták, s kis híján a börtönben végezte. Még a hírhedt Andrássy út 60-ba, az ÁVH központjába is bevitték kihallgatásra. Pestről, a Budapesti Honvédtól száműzve a Tatabányai Bányásznál folytathatta pályafutását, ahol 1963-ig játszott.
1964-ben, 38 évesen hagyta abba a labdarúgást, mert nem engedték, hogy a Ferencvároshoz igazoljon.
Visszavonulása után edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél és Kuvaitban is. Aztán 17 évig, nyugdíjba vonulásáig volt a Volán Sport Club elnöke.
Király Gábor példaképe volt
Mint oly sok kisgyereknek ebben az országban, Király Gábornak is Grosics Gyula volt a példaképe.
„Szakmailag és emberileg is csak a legjobbakat mondhatom Gyula bácsiról. Koromnál fogva én nem láthattam őt védeni, de már kissrácként hamar megtanultuk a nevét, és a példaképünkké vált. Már nagyon fiatalon tudtuk, hogy a világ legendás kapusai között tartják számon. Persze, hogy olyanok szerettünk volna lenni, mint ő. Nagyon szerencsés vagyok, megadatott, hogy felnőttként személyesen is megismerhettem, majd – a korkülönbség ellenére – gyorsan egy hullámhosszra kerültünk. Rengeteg tanácsa, meglátása, ötlete volt, amelyeket mindig megfogadtam. Sok-sok, a futballpályán előforduló élethelyzetet, szituációt tudtam átbeszélni vele. Olykor még estébe nyúlóan is. Közel engedett magához, és ez varázslatos érzés volt számomra. Modern gondolkodású ember volt, és nagyon sokat tudott erről a játékról, a szakmájáról, a kapusposztról. A tanácsai nemcsak játékosként értek aranyat, hanem később, visszavonulásom után a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolában is hasznosíthattam, hasznosíthatom a mindennapokban” – mondta az Origónak a 49 éves, 108-szoros magyar válogatott kapus.
Az idén, február 4-én lenne 100 éves Grosics Gyula. Bár már 12 éve nincs velünk, szelleme, nagysága nem csökkent cseppet sem az évek során. Ma tehát nem csak egy születésnapot ünneplünk: egy életművet, egy példaképet és egy nemzetközi futball-legendát, aki örökre beírta magát a magyar labdarúgás történetébe.
- További cikkek:
