Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz Internazionale a Bodøben rendezett első mérkőzésen ugyan 3-1-re kikapott, ennek ellenére mégis sokan az olasz csapat továbbjutását várták, ugyanis a norvég együttest ezúttal nem segítette a műfüves hazai pálya előnye, valamint az időjárási viszonyok sem voltak olyan zordak, mint egy héttel ezelőtt.

Fotó: AFP/Piero Cruciatti
Az Inter az első perctől kezdve óriási nyomást gyakorolt a norvég csapatra, a találkozó elején volt is pár ígéretes helyzete, de nem tudta megszerezni a vezetést, ezt követően pedig egyre görcsösebbé vált Cristian Chivu együttese.
Az Inter nem bírt a norvég csörgőkígyóval
A fordulás után sem változott a helyzet, az Inter ugyan támadott, de teljesen súlytalan volt a tizenhatoson belül, ellenben a Bodø/Glimt az első két helyzetéből azonnal szerzett két gólt, így rövidre is zárta a továbbjutás kérdését. Negyedórával a vége előtt az Inter ugyan még szépíteni tudott Alessandro Bastoni révén, de arra már nem volt esélyes, hogy megfordítsa a párharcot, így a Bodø/Glimt a szezon legnagyobb meglepetését produkálva kettős győzelemmel jutott túl az Interen.
Az olasz La Gazzetta dello Sport arról írt, hogy az Internazionale nem tudott feltámadni, így a milánói csapat számára csúfos véget ért a Bajnokok Ligája.
„Norvégiában van egy közmondás, miszerint a boldogság és a balsors egymás mellett élnek, és a nagy tavak tükrében szemlélik önmagukat. Ma kezet fogtak a San Siróban, miután a Bodø/Glimt 2-1-re nyert és kiejtette az Intert. A norvég csapat kölcsönveheti a „Csoda a jégen” becenevet az amerikai jégkorong-válogatottól, amely az 1980-as Lake Placid-i téli olimpián csodálatos győzelmet aratott a szovjet csapat ellen a fináléban, most pedig 46 év után a milánói téli olimpián ismét aranyérmes lett az amerikai gárda. Herbert Brooks 1980-as csapatáról még film is készült, ezek után viszont könnyen lehet, hogy Kjetil Knutsenről is forgatnak majd egyet, hiszen a Bodø/Glimt edzőjeként búcsúztatta az előző szezon BL-döntősét és egy ötvenezer lakosú kisvárost csapatát feljuttatta Európa csillagai közé” – olvasható az olasz lap hasábján, mellette pedig külön kiemelik, hogy ezt a bravúrt a Bodø/Glimt úgy érte el, hogy kilenc norvég játékossal állt fel a San Siróban.

Fotó: AFP/Piero Cruciatti
Az olasz lap kiemeli, hogy a Bodø/Glimt olyan, mint egy csörgőkígyó: képes megbújni, majd hirtelen lecsapni, és ennek köszönhette az Inter elleni sikerét is.
Az Inter edzője elismerte, hogy a jobb csapat ment tovább
Cristian Chivu, az Inter edzője a mérkőzést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a norvég csapat nagyon szervezetten, mélyen védekezett. Az pedig kényelmet adott a Bodø/Glimtnek, hogy az Inter nem tudta korán megszerezni a vezetést.
Semmit sem tudok felróni a fiúknak. Nekik a második félidőben sokkal több energiájuk volt, és helyzeteket alakítottak ki a kapunk előtt. Rendkívül csalódottak vagyunk, megpróbáltunk továbbjutni, de ma egy nálunk energikusabb csapattal találkoztunk, amely elszántan végrehajtotta, amit kellett. Gratulálnunk kell, mert a Bodø megérdemli a továbbjutást”
– értékelt a román szakember, aki hangsúlyozta, hogy ezen a szinten megbüntetik azt, ha egy csapat nem elég hatékony.

Fotó: PIERO CRUCIATTI / AFP
„Az első félidőben erőltettük a direkt megoldásokat. A szünetben több türelmet kértem, valamint gyorsabb labdajáratást, hogy megbontsuk a Bodø kompakt 4-4-2-es rendszerét. Csak néhány beadásig jutottunk, de amikor beértünk a tizenhatoson belülre, abból akadtak jó lehetőségek. Valószínűleg nagyobb higgadtsággal sikerülhetett volna megszerezni a vezetést” – tette hozzá Cristian Chivu.
Szoboszlai gólja miatt kesergett az Inter sztárja
Nicolò Barella, az Inter középpályása is úgy érzi, hogy a norvég csapat megérdemelte a továbbjutást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Inter célja a szezon eleje óta az olasz bajnokság megnyerése.
Egyéni hibából kaptunk gólt, ez előfordul a futballban, de a legnehezebb az volt, hogy megtörjük a gólcsendet, és ez nem sikerült. A Bodø/Glimtnek gratulálni kell, oda-vissza legyőztek minket, tehát egyértelműen megérdemelték a továbbjutást”
– mondta Barella a Sky Sport Italiának.

Fotó: AFP/Andreas Solaro
Az Inter az utóbbi évek legsikeresebb olasz csapata volt az európai kupaporondon, a legutóbbi három szezonban kétszer is bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe Simone Inzaghi irányításával. A milánói csapat legutóbb a 2020/21-es szezonban esett ki ilyen korán a BL-ből, akkor Antonio Conte irányításával már a csoportkörben búcsúzni kényszerült.
Csalódottak vagyunk, mert sosem titkoltuk, hogy minden sorozatban harcolni akarunk a végső győzelemért. Megpróbáltuk, de jobbak voltak. De dühítő egy ponttal kicsúszni, hogy a kilencvenedik percben tizenegyest ítélnek ellened. Anélkül elkerültük volna a két pluszmeccset és a norvégiai utat, de ilyen az új Bajnokok Ligája”
– kesergett az olasz válogatott játékos, aki arra célzott, hogy az Inter az alapszakasz 6. fordulójában a Szoboszlai Dominik által értékesített könnyű síppal befújt tizenegyes miatt veszítette el a Liverpool elleni meccset a San Siróban.

Fotó: AFP/Piero Cruciatti
Az Inter jelenleg tíz pont előnnyel vezeti az olasz bajnokságot, mellette pedig elődöntős az Olasz Kupában is, így a milánói csapatnak lehet még jó szezonja.
Az volt a célunk, hogy minden sorozatban a végsőkig meneteljünk – ezt az elmúlt években többé-kevésbé következetesen meg is tettük- Legutóbb, amikor az Atlético Madrid ellen kiestünk, megnyertük a Scudettót. Most a Bodø ellen búcsúztunk, és tíz ponttal vezetünk. Természetesen a cél a Scudetto, de ez már a szezon eleje óta így van”
– tette hozzá Barella.
A Bodø/Glimt nyolcaddöntős ellenfele a Manchester City vagy a portugál Sporting lesz.
- kapcsolódó cikkek:



