Vágólapra másolva!
Hamisnak bizonyultak a korábban megjelent sajtóhírek. Jürgen Klopp állása egyáltalán nincs veszélyben a Red Bull nemzetközi futballbirodalmának élén, így a Real Madriddal kapcsolatos pletykáknak gyakorlatilag nincs valóságalapja.

A Salzburger Nachrichten csütörtökön írta meg, hogy Jürgen Klopp állása komoly veszélybe került a Red Bull élén, miután a sportági eredmények még messze elmaradnak a vártaktól. Az említett oldal addig ment, hogy Oliver Glasner személyében már az utódját is kiválasztották az osztrákok, akik állítólag nem is gördítenének akadályt Klopp távozása elé. Az 58 éves szakember jelenleg az RB birodalom „globális futballért felelős vezetőjeként” tevékenykedik, és ez várhatóan a közeljövőben sem fog változni, hiszen a Red Bull válaszolt a Bild megkeresésére.

Jürgen Klopp jelenleg az RB-projekten dolgozik
Jürgen Klopp jelenleg az RB-projekten dolgozik
Fotó: RONNY HARTMANN / AFP

Jürgen Klopp mégsem lesz a Real Madrid edzője?

A korábbi mainzi, dortmundi és liverpooli vezetőedzőt már több alkalommal is a Real Madriddal hozták szóba, ám a Bild című lap megtudta, hogy Klopp távozása nincs napirenden, hiszen a felek elégedettek egymással.

Ez teljes képtelenség és teljesen alaptalan. Épp ellenkezőleg: rendkívül elégedettek vagyunk Jürgen Klopp munkájával

– fogalmazott a német lapnak Oliver Mintzlaff, a Red Bull ügyvezetője. 

„Sokat fektet be, folyamatos kommunikációban áll edzőinkkel és sportigazgatóinkkal, és fenntartható módon fejleszti a Red Bull futballfilozófiáját. Meggyőződésünk, hogy ő a megfelelő ember erre a feladatra. Minden figyelmünket és energiánkat erre összpontosítjuk” – tette hozzá. Klopp szerződése 2029-ben jár le a Red Bullnál, első évében eddig nem sok sikert hozott a céghez, hiszen az RB Leipzig csupán ötödik a német Bundesligában, s jelenleg is küzd a Bajnokok Ligája-helyekért.

Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke köztudottan a német szakembert tartaná a legalkalmasabb jelöltnek a vezetőedzői posztra, míg egy esetleges gyengébb világbajnokság esetén a német válogatott kispadja is reális állomáshely lehet számára.

  • További cikkeink

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról