Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Liverpool csak a Premier League-tabella hatodik helyén áll. Történetesen a vörösöknek ugyan annyi pontjuk van, mint a negyedik Chelsea-nek, de Szoboszlai Dominik csapata több vereséget számlál. Ebben a szezonban már nyolc alkalommal kaptak ki Slot irányítása alatt a bajnokságban, ez pedig éppen a duplája annak, amit az előző szezon bajnoki menetelése során láthattunk.

Fotó: MI NEWS / NurPhoto
Arne Slot könnyen lerendezte Rooney kritikáját
A Liverpoolra számos kritika érkezett már ebben a szezonban, többen a menedzser távozását is követelték az utóbbi időszakban. Most azonban úgy tűnik, a vörösök visszatalálnak a győztes útra: legutóbbi három meccsüket kapott gól nélkül nyerték meg. Igaz, a PL-ben két egygólos győzelmet arattak, az FA Kupában pedig a Brightont győzték le 3-0-ra.
Ezúttal a manchesteriek legendája, Wayne Rooney találta meg Slotot. Szerinte a hollandnak nincs meg a megfelelő aurája, hogy a Liverpoolt irányítsa.
„Jürgen Klopp és köztem az egyetlen közös pont, hogy mindketten nyertünk bajnokságot. Azért ez nem is olyan rossz, ugye? Úgy gondolom, minél többet nyer egy edző, annál nagyobb az aurája” - vágott vissza Slot.
Hozzátette, szerinte úgy gondolják az emberek, hogy az előző kiírásban nagyobb aurája volt, mint a most futó sorozatban.
A Liverpool a hétvégén Alexis Mac Allister szerencsés góljával tudott nyerni, amelyet a 97. percben szerzett. A Pool többnyire unalmasan játszott, de a győzelem fontosságát nem lehet alábecsülni.
Slot rendszeresen hangsúlyozta ebben a szezonban, hogy csapata peches volt. Most viszont fordult a kocka.
„Öröm és megkönnyebbülés fogott el, mert ez az első alkalom, hogy másfajta sajtótájékoztatót kell tartanom a mérkőzés után” – mondta Slot, arra utalva, hogy a vasárnapi összecsapást megelőző három találkozón nem tudta legyőzni a Forestét.
„Nem játszottunk jól. Többet kaptunk annál, amit érdemeltünk. A döntetlen lett volna igazságos. Úgy éreztük, szerencsénk volt” – ecsetelte Slot.