Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Szürreális jelenetek játszódtak le Walesben. A világhírű rapper, Snoop Dogg személyesen is megjelent új klubja, a Swansea City mérkőzésén. Az amerikai sztár a Preston elleni bajnokin tette tiszteletét, ahol nemcsak a lelátón, hanem a pálya szélén is komoly feltűnést keltett.

Snoop Dogg tavaly vásárolt részesedést a walesi egyesületben, és korábban úgy fogalmazott, hogy a klub és a város története különösen közel került hozzá.

Snoop Dogg szürreális pillanatokat okozott a Swansea-meccsen
Snoop Dogg szürreális pillanatokat okozott a Swansea-meccsen
Fotó: John Smith / Ashley Crowden Photography /Swansea City

Snoop Dogg hatalmas feltűnést keltett

Befektetését követően aktívan részt vett a csapat marketingjében, többek között a 2025–26-os mez népszerűsítésében is, hivatalos látogatására azonban egészen mostanáig várni kellett.

Snoop Dogg már korábban jelezte érkezését, amikor ellátogatott a csapat edzőközpontjába. 

A beszámolók szerint rögtönzött mini koncertet adott az öltözőben, és egyik legnagyobb slágerét, a Drop It Like It’s Hot című dalt is előadta. A játékosok és a stáb tagjai állítólag döbbenten, ugyanakkor hatalmas nevetések közepette figyelték a nem mindennapi produkciót, 

amelyet némi focibemutató is színesített – kölcsöncipőben.

Az igazi show azonban a mérkőzés napján következett. 

A 54 éves rapper tetőtől talpig Swansea-szerelésben érkezett az arénába: fehér klubpóló, kabát és nadrág, napszemüveg, valamint egy hordozható hangszóró tette teljessé az összeállítást. A kezdőrúgás előtt készségesen fotózkodott a szurkolókkal, sőt, a gyepen is labdába rúgott.

A hazai drukkerek különleges fogadtatásban részesítették az új társtulajdonost: minden székre olyan törölköző került, amelyen Snoop Dogg arcképe díszelgett. Amikor a rapper tiszteletkört tett a pálya körül, a stadion közönsége állva tapsolt, miközben a törölközők a levegőben lobogtak.

A lelátón feltűnt a klub ikonikus alakja, Lee Trundle is, akivel a sztár baráti hangulatban váltott néhány szót. A hangulatot csak fokozta a mérkőzés drámai forgatókönyve: a Preston a 26. percben Daniel Jebbison góljával szerzett vezetést, a Swansea azonban az utolsó pillanatokban Liam Cullen találatával egyenlített, így 1–1-es döntetlen született.

A meccs után a Preston menedzsere, Paul Heckingbottom is reagált a nem mindennapi körítésre. Láthatóan nem volt zavarban a világsztár jelenlététől, sőt, humorral kezelte a helyzetet.

Az egyetlen különbség, amit észrevettem, az volt, hogy a meccs előtt fűszag volt az alagútban!” 

– viccelődött a szakember.

Snoop Dogg látogatása nemcsak a szurkolók, hanem a helyi közösség számára is emlékezetes maradt. A rapper több jegyet is vásárolt a mérkőzésre, amelyeket helyi jótékonysági szervezeteknek ajánlott fel. A nap végén pedig még egy hosszabb, városi fellépésre is maradt energiája, tovább erősítve a kapcsolatát Swansea-val.

A walesi klubnál aligha felejtik el ezt a hetet – ritkán fordul elő, hogy egy hiphop-legenda ekkora show-t varázsol egy Championship-meccs köré.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!