Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Mint ismert, a Liverpool 1-0-ra nyert a Nottingham Forest vendégeként vasárnap délután az angol labdarúgó Premier League 27. fordulójában. A mérkőzés után Szoboszlai Dominik a közösségi oldalán üzent a rajongóknak.

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik ezúttal is végigjátszotta a Liverpool mérkőzését, Kerkez Milos a 83. percig volt a pályán a Nottingham ellen. 

Szoboszlai Dominik ezúttal boldog lehetett a lefújást követően
Szoboszlai Dominik ezúttal boldog lehetett a lefújást követően 
Fotó: BEN STANSALL / AFP

Szoboszlai Dominik boldogan értékelt

Ami a meccset illeti, Alexis Mac Allister a 90. percben betalált ugyan, de a VAR-ellenőrzés után kezezés miatt a játékvezető visszavonta a találatot, de

az argentin légiós a 97. percben újra eredményes volt, immár szabályos gólt szerezve.

 Győzelme ellenére a címvédő továbbra is csak hatodik a tabellán.

Szoboszlai a siker után érthető módon nagyon boldog volt, és négy szóban összefoglalta a meccset.

Csapatmunka. Hit. Három pont"

 – írta az Instagram-oldalára feltöltött fotók mellé Szoboszlai Dominik.

A Liverpool a következő fordulóban szombaton 16 órai kezdéssel a kiesés ellen küzdő West Ham Unitedet fogadja majd az Anfielden. 


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!