Összejött a Bajnokok Ligája sorozatban a magyarok csatája, a Liverpool színeiben Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos, míg a másik oldalon a Galatasarayban Sallai Roland játszik. A meccs előtt egy interjúban Arne Slot, a Vörösök vezetőedzője rendkívül elismerően nyilatkozott a magyar válogatott csapatkapitányáról: „Szerintem Dominiknek sok jó tulajdonsága van. Szóval ő egy sokoldalú játékos, egy sokoldalú középpályás, véleményem szerint egy modern középpályás. A tavalyi szezonban már nagyon jó volt, főleg labda nélkül, de labdával is, és szerintem ebben a szezonban még többet javított a játékán labdával, és, ahogy mondtam, labda nélkül is, ő a világ három, négy, öt legjobbja között van. És talán a világ legjobbja a nyomásgyakorlásban.”

Fotó: MI NEWS / NurPhoto
Arne Slot Szoboszlairól és Kerkezről is beszélt
„Nem hiszem, hogy az a fontos, merre játszik Szoboszlai, hátvéd vagy középpályás, ő egy remek játékos, aki rendkívül fontos a csapat számára... Imádok mellette játszani, persze, amikor közelebb van hozzám, akkor kicsit jobban.” – válaszolt Alexis Mac Allister egy Szoboszlaival kapcsolatos kérdésre. A sajtótájékoztató kezdése pontos volt, magyar idő szerint 19.15-kor, de nem volt a start zökkenőmentes, nem szólt a mikrofon az első újságírói kérdésnél, így meg kellett azt ismételni, hogy a tolmács törökről angolra fordíthasson.
Arne Slot, aki kereken a 100. mérkőzésén dirigálja majd kedden este a Liverpoolt, elmondta, hogy Federico Chiesa nem érezte jól magát, ezért nem is utazott el Isztambulba, nem léphet pályára (akárcsak Alisson). A Galatasaray nem ismeretlen a Vörösök számára, Slot tiszteli a klubot és az edzőjét is, amióta legutóbb játszottak egymás ellen, még több elemzést készítettek az ellenfelükről, akiknek remek szurkolótáboruk van (ezzel kapcsolatban azt is elmondta, hogy első alkalommal még a tapasztalt liverpooli játékosokat is meglepte az első meccsen a hangzavar). Kedden nagyon jól kell játszaniuk, hogy egy jó eredménnyel térjenek majd haza az Anfield Roadra, két kiváló együttes csap majd össze egymással a pályán.
Szoboszlai minden meccsen jól játszik, akár hátul, akár a középpályán, ezt is kiemelte Slot arra a kérdésre válaszolva, hogy miképp áll fel majd a védelem, és hogy merre tervezi bevetni a legértékesebb magyar futballistát. Kerkez kapcsán megosztotta a magyar újságíróval (akinek vissza is kérdezett a kérdése után, hogy Te magyar vagy?), hogy kedden kiderül, hogy játszik-e majd, de mostanában jó meccseket játszott a magyar válogatott bekk.
A Liverpool idegenbeli mérkőzését Törökországban magyar idő szerint 18.45-től játsszák a felek.