Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Chelsea a visszavágón is komoly pofont kapott, hiszen 3-0-ra égett, ám a 85. percben jött az újabb csapás a londoni klub számára: Trevoh Chalobah a párizsiak marokkói sztárjával, Achraf Hakimivel csapott össze, amikor rosszul lépett, és a bokája ijesztő módon, természetellenes szögben csavarodott ki.

Fotó: ADRIAN DENNIS / AFP
Mennyire súlyos a Chelsea-sztár sérülése?
A védő láthatóan nagy fájdalmak közepette, hordágyon hagyta el a pályát,
az eset után készült képek pedig komoly aggodalomra adtak okot. Chalobah később a közösségi médiában jelentkezett, ahol egy fotó kíséretében – amelyen a bokája rendellenes helyzetben látható – hálát adott a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában, amiért nem történt még nagyobb baj. Mint írta, úgy érzi, akár törés is lehetett volna, de hite szerint isteni védelem óvta meg a súlyosabb sérüléstől.
A Bajnokok Ligája-mérkőzés után a Chelsea menedzsere, Liam Rosenior elmondta, az első diagnózis szerint bokaficamról van szó, és reméli, hogy játékosa nem dől ki hosszabb időre, mivel a csapat már így is nehéz helyzetben van a védelmet illetően.
Hozzátette, hogy a rossz sorozatból csak fegyelmezett munkával lehet kilábalni, hiszen a következő bajnoki mérkőzés az Everton ellen sem ígérkezik könnyűnek.
A vereség nemcsak a kiesés miatt fájó: a Chelsea története során még soha nem kapott ennyi gólt kétmeccses párharcban. A hatgólos különbséggel pedig beállította a Chelsea a klub negatív rekordját, amelyet a Bayern München elleni, 2020-as 7-1-es összesített vereség jelentett eddig.




