Cristiano Ronaldo évekkel ezelőtt jelezte: nem zárja ki, hogy egy nap tulajdonos lesz egy focicsapatnál. 2023-ban, már szaúdi légiósként arról beszélt, hogy karrierje végén inkább tulajdonosi szerepben képzeli el magát, mint edzőként vagy televíziós szakértőként. Most valóra vált, amit akkor felvázolt: a CR7 Sports Investments révén 25 százalékos tulajdonrészt vásárolt a spanyol másodosztályú UD Almería együttesében.

Fotó: STEFAN KOOPS / NurPhoto
Tulajdonos lett Cristiano Ronaldo – jön az új korszak kezdete az UD Almería élén?
Régi ambícióm volt, hogy a pályán túl is hozzájáruljak a futballhoz”
– fogalmazott. Kiemelte, hogy az andalúz klub stabil alapokkal és komoly növekedési potenciállal rendelkezik, és aktívan részt kíván venni a következő fejlődési szakaszban.
A befektetés egyben szimbolikus visszatérés is Spanyolországba, ahol kilenc trófeákkal teli évet töltött a Real Madrid játékosaként, mielőtt 2018-ban a Juventus csapatához szerződött. A klubot korábban az az üzletember birtokolta, aki Ronaldo szaúdi átigazolásában is szerepet játszott.
Érdekesség, hogy 2021-ben, a Piers Morgannel készített interjúja után távozott másodszor is a Manchester United csapatától, ahol keményen bírálta a Glazer családot, mondván: inkább marketingklubként tekintenek az egyesületre.
Később úgy fogalmazott: ha ő lenne a tulajdonos, „rendbe tenné a dolgokat”. Most, hogy valóban tulajdonosi szerepbe lépett Spanyolországban, szavai új megvilágításba kerülnek.
CR7: Az első futballista a milliárdoslistán
A Bloomberg elemzése szerint Ronaldo vagyona elérte az 1,04 milliárd fontot, amivel ő lett az első aktív futballista a Bloomberg Billionaires Indexben.
Éves fizetése az al-Nasszr együttesénél 177 millió font, ami napi szinten körülbelül 488 ezer fontnak felel meg (körülbelül 217 millió forint) – ezzel minden idők legjobban fizetett labdarúgója.
Élethosszig tartó szerződése van a Nike vállalattal, amelynek értékét 745 millió fontra becsülik. Emellett olyan világmárkákkal működik együtt, mint a Tag Heuer, az Armani, a Louis Vuitton vagy a Samsung.
Szállodák, bárok és a CR7-márka
Ronaldo üzleti birodalmának egyik legismertebb ága a Pestana-csoporttal közösen létrehozott CR7-szállodalánc.
A márka jelen van Madeirán, Lisszabonban, Madridban, New Yorkban és Marrákesben, és már az Egyesült Királyság felé is terjeszkedik.
A lisszaboni szállodát korábban az Origónak is volt szerencséje meglátogatni. Miguel Plantier, a szálloda fiatal menedzsere akkor így mesélt lapunknak a különleges hotelről.
„Cristiano és a Pestana cégcsoport alapítói (José és Manuel Pestana – a szerk.) egyaránt Funchalban, Madeirán születtek, így szinte magától értetődő, hogy egymásra találtak – vágott bele Miguel. – A Pestana szállodalánc Portugáliában a legnagyobb, de világviszonylatban is a kilencedik, azaz egy nagyon komoly név az iparágban. A két fél együttműködése nem egy szimpla branding, amikor egy ismert ember nevével megpróbálunk nagyobb népszerűségre szert tenni – ez egy valós együttműködés, a két félnek 50-50%-os részesedése van az üzletben."
A napi munkában – egyéb, jól ismert elfoglaltságai miatt – természetesen nem tud részt venni, de rendszeresen küldünk írásos beszámolókat, általában közvetlenül neki"
– tette hozzá Miguel Plantier, aki azt is elárulta, hogy a nyitás előtt és azóta is mindenen rajta tartja a szemét, a szállodában minden az ő tudtával és beleegyezésével történik.
„Ő hagyta jóvá a bútorokat, a dizájnt és a dekorációt, ahogy a menüre is ő mondja rá a végső igent."
A lisszaboni hotelben 82 szoba és egy lakosztály várja a vendégeket. „Madeirán szabadtéri kondipark is van, lélegzetelállító panorámával, itt azonban a hely adottságai miatt erre nem volt lehetőség" –, bár és persze étterem van, amelynek menüjéért az ország legjobb séfje felel. „Nem másoljuk le Cristiano étrendjét, elvégre nem élsportolók a vendégeink, de odafigyelünk arra, hogy minél változatosabb, minél egészségesebb legyen az étlap kínálata" – árulta el Plantier.
A CR7-divatmárka – amely 2006-ban indult – fehérneműiről vált igazán ismertté, de cipőket, ingeket és parfümöket is forgalmaz. A brand mára önálló, globális identitássá nőtte ki magát.
Egészség, fitnesz, hosszú élet
A fizikai tökéletesség szinte Ronaldo védjegye. Nem meglepő, hogy komoly befektetései vannak az egészségiparban:
- CR7 Crunch Fitness edzőtermek Portugáliában és Spanyolországban
- Insparya hajbeültetési klinikák Európában és a Közel-Keleten
- Ursu9 prémium ásványvíz
- Bioniq személyre szabott vitaminkiegészítő vállalat
- AvaCR7 regenerációs eszközök
Technológiai oldalon zászlóshajó projektje az Erakulis alkalmazás, amely a fitneszt, táplálkozást és mentális jóllétet integrálja „Élj egészségesebben, élj tovább” mottóval. Befektetett továbbá a Perplexity nevű mesterséges intelligenciába, a Whoop viselhető egészségtechnológiai márkába és az UFL futball-videójátékba is.
Filmstúdió és médiabefektetések
2025 áprilisában a brit rendezővel, Matthew Vaughnnal – Claudia Schiffer férjével – megalapította a UR-Marv független filmstúdiót. Céljuk a hagyomány és innováció ötvözése, új filmes modellek kialakítása.
Ronaldo emellett részt vett a Confina Media felvásárlásában is, amely Portugália legnagyobb példányszámú napilapját és egy televíziós csatornát birtokol.
Luxus és ingatlan: „közel a mennyországhoz”
Ronaldo világszerte mintegy 43 millió font értékű ingatlannal rendelkezik – Madeirától Manchesteren és Madridon át Marbelláig. A Portugál Riviérán, Quinta da Marinhában egy gigantikus, „kórházméretű” villát épít, amely az ország egyik legdrágább magánfejlesztése lehet.
A Vörös-tengeren pedig luxusrezidenciát vásárolt a Nujuma, Ritz-Carlton Reserve Residence exkluzív szigeten. A csak hajóval vagy hidroplánnal megközelíthető resortban az éjszakánkénti ár meghaladja az 5500 fontot.
Ronaldo szerint ez a hely „közel a mennyországhoz”.
Cristiano Ronaldo csodálatos autókollekciója
A portugál szupersztár rajong a kocsikért, egyedi gyűjteményének az értékét nehéz megbecsülni, de egyes hírek szerint 19 millió fontot (közel 7 milliárd forint) kóstál. CR7 megengedheti magának, hogy bármit megvegyen, amit csak akar. Az autói pazar brit luxuslimuzinoktól az elsőosztályú hiperautókig terjednek.
Házai, jachtjai és több millió dolláros órakollekciója mellett a sztár tényleg olyan egzotikus szuperautók gyűjteményével is büszkélkedhet, amelyektől még az átlagos milliomos gyűjtő is sárgulna az irigységtől.
Háborús árnyék: felszállt a magángép
A közel-keleti konfliktus eszkalálódása alatt nemrég Ronaldo 61 millió fontos Bombardier Global Express 6500-as magángépe Madridba repült, ami találgatásokat indított el arról, hogy elhagyta-e Szaúd-Arábiát.
A szaúdi fővárost dróntámadás érte, az amerikai nagykövetséget is találat érte.
Később azonban kiderült: Ronaldo továbbra is Rijádban tartózkodik, és az al-Nasszr edzésein vesz részt. Nem világos, hogy családja – Georgina Rodríguez és öt gyermeke – a fedélzeten volt-e.
A konfliktus miatt az Ázsiai Labdarúgó-szövetség több mérkőzést elhalasztott, köztük az al-Nasszr nemzetközi kupameccsét is.
Sérülés és verseny az 1000. gólért
Mint ismert, a 41 éves klasszis izomsérülést szenvedett az al-Fayha elleni 3–1-es bajnokin, ahol büntetőt is hibázott – ami nála ritkaságszámba megy. A kispadon jéggel a térdén figyelte a hajrát.
Nem meglepő, hogy az edzője, Jorge Jesus sürgős vizsgálatokat rendelt el. Már csak azért is, mert a labdarúgó-világbajnokság mindössze három hónap múlva kezdődik, és Ronaldo már jelezte: ez lesz az utolsó tornája. Egy esetleges súlyos sérülés veszélyeztetheti rekordot jelentő hatodik vb-szereplését, most tehát nagy az aggodalom.
Már csak azért is fontos lenne, hogy mihamarabb újra a pályán legyen, mert közel jár a történelmi 1000. profi gólos álomhatárhoz – már csak 35 találat hiányzik. A szaúdi bajnokságban 21 góllal áll jelenleg, és továbbra is harcban van a gólkirályi címért.
El akarok jutni 1000 gólig. Ha nem lesznek sérüléseim, ez a legfontosabb dolog. Minden találatomról készült felvétel. Megvannak a videók
– mondta még 2024-ben Rio Ferdinand műsorában, utalva arra, hogy Pelé 1000 gólját sokan megkérdőjelezik.

Fotó: WALEED ZEIN / ANADOLU
Egy korszak vége – és egy másik kezdete?
Cristiano Ronaldo ma egyszerre él több életet. Aktív futballista, aki még mindig a csúcson van, 41 évesen is.
Milliárdos befektető, klubtulajdonos, aki hosszú távra tervez a sportágban. Családapa, aki a világ legexkluzívabb helyein teremt otthont. Pályafutása végéhez közeledve nem visszavonulni készül – hanem átalakulni.
A kérdés a hiányzó vb-cím, illetve az 1000. gól esetleges megszerzése mellett már inkább az, hogy vajon mekkora hatást gyakorol majd a futballra tulajdonosként, üzletemberként, ikonként a következő évtizedekben.
- Kapcsolódó cikkek:




