A klubvezetés szerint tudatos döntés volt, hogy házon belülről választották ki az új sportigazgatót. Petrán Vilmos, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, Vincze Richárd nemcsak szakmailag felkészült, hanem a klubot és annak közegét is belülről ismeri.

Fotó: dvtk.eu
„Egy jól képzett és ízig-vérig diósgyőri sportszakembert választottunk a sportigazgatói posztra. Elkötelezettek vagyunk a kollégák fejlesztésében, Vincze Richárd a klub támogatásával szerezte meg az UEFA Pro diplomát, és ezen kívül is mindenben támogattuk, hogy azzá a szakemberré váljon, akit most megfelelőnek gondolunk a feladatra. Tíz éve dolgozik a DVTK Labdarúgó Sportakadémián, jelenleg szakmai igazgatóként. Így jól ismeri a keretet, különösen a saját nevelésű fiatalokat, valamint a stáb tagjainak egy részével korábban együtt dolgozott az akadémián.”
Az ügyvezető szerint a kinevezéssel az is fontos szempont volt, hogy még közelebb kerüljön egymáshoz az akadémiai képzés és az első csapat működése.
Diósgyőri kinevezés: öröm és megtiszteltetés
Vincze Richárd érthetően nagy érzelmekkel fogadta a felkérést, hiszen számára a DVTK nemcsak munkahely, hanem gyerekkora meghatározó klubja is.
Hatalmas örömöt és még nagyobb megtiszteltetést éreztem, amikor felkértek sportigazgatónak. Pedig már azt is nagy dolognak tartottam, amikor gyerekkorom kedvenc klubjának második csapatát irányítottam néhány éve, majd akadémiai vezető lettem, illetve tavaly az első csapatot vezettem egy mérkőzés erejéig.
Az új sportigazgató világosan beszélt az azonnali célokról: most nincs fontosabb annál, hogy a DVTK megőrizze élvonalbeli tagságát. Ennek érdekében teljes támogatásáról biztosította Nebojša Vignjević vezetőedzőt és stábját is.
„Rövid távon az élvonalbeli tagságunk meghosszabbítása a legfontosabb feladatunk, amihez minden segítséget meg fogunk adni Nebojša Vignjević vezetőedzőnek és stábjának. A bennmaradás közös felelősség, a klub minden dolgozójának, de legfőképpen a játékosoknak és a szakmai stábnak át kell érezniük a helyzet súlyát. Ebből csak együtt, egységgel és szenvedéllyel tudunk jól kijönni.”
Vincze Richárd külön kitért arra is, hogy miskolciként pontosan érzi, milyen elvárások övezik a klubot, és mit szeretnének viszontlátni a drukkerek a csapaton.
Miskolciként pontosan tudom, mit jelent a DVTK. Ennek megfelelően szeretnék egy erős, borsodi identitású, következetes és sikeres DVTK-t, mert a lelátót jól ismerve pontosan tudom, mire vágynak a szurkolók, és ezt a szemléletet szeretném visszahozni a pályára is. Eddig is a Diósgyőrért éltem, ám most még többet kell tennem azért, hogy lépésről lépésre eljussunk oda, ahova szeretnénk, hogy ez a klub tartozzon: a sikerekhez.
Hosszabb távon karakteres DVTK-t építene
Az új sportigazgató nemcsak a jelenlegi szezonra koncentrál, hanem világos szakmai vízióval is rendelkezik. Célja, hogy a klub működése tudatosabb, következetesebb és könnyen felismerhető legyen.
„Az idény hátralévő részében párhuzamosan irányítom az első csapatot és az akadémián folyó szakmai munkát, hiszen továbbra is szemmel szeretném tartani az ottani fejlesztéseket, de természetesen néhány feladatot delegálok a kollégáimnak, hogy az első csapatra fókuszálhassak. Egyértelmű célom, hogy a jelenlegi és a leendő kollégáimmal egy olyan, határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó szakosztályt építsünk, amely hosszú távon karakteresen felismerhetővé teszi a DVTK-t. Ennek érdekében az első csapat szakmai működésében is szeretném meghonosítani ugyanazt a tudatos, rendszerszintű gondolkodást, amit az elmúlt 14 hónapban elkezdtük felépíteni az akadémián.”
A váltás előzménye, hogy a klub néhány nappal korábban menesztette Kovács Zoltán sportigazgatót, miután a DVTK hazai pályán 4–0-s, megalázó vereséget szenvedett a sereghajtó Kazincbarcikától.
A Diósgyőr jelenleg 11. a bajnokságban 25 ponttal, három pontra lemaradva az MTK-tól, és négy ponttal a Nyíregyháza mögött. Március 21-én, szombaton éppen a rivális Nyíregyházához látogat a DVTK.


