Botka Endre legutóbb augusztus közepén játszott tétmérkőzésen, majd a Kazincbarcika ellen idegenben 5-0-ra megnyert Magyar Kupa-negyeddöntőben az utolsó félórában újra a pályán lehetett. A Fradi játékosa már Pascal Jansen edzősége idején is mellőzve volt, helyzetén Robbie Keane érkezése sem segített, így 2025 elején a Kecskeméthez került kölcsönbe. Visszatérése után a szezon első három bajnokiján még kezdett, majd Keane mellőzni kezdte, és addigra már a magyar válogatottól is messzire került.

Fotó: ANDREJ ISAKOVIC / AFP
Hogyan élte meg a mellőzést a Fradi játékosa?
Botka nem kertelt, őszintén beszélt a Kazincbarcika elleni kupameccs után az elmúlt időszakról.
Katasztrófával felérő volt nem csak ez a félév, hanem az utóbbi egy-másfél év. Inkább tragikus, mint sikerekkel teli”
– idézte a Magyar Nemzet a lényegre törően fogalmazó Botka Endrét, aki azért örült annak, hogy visszatérhetett a pályára.
„Hamar gólt tudtunk szerezni, az első félidőben eldőlt a mérkőzés, így számítottam rá, hogy lesz szerepem ezen a meccsen. Örültem, hogy újra játszani tudtam. Tényleg eléggé hosszú idő után. Ez már azért fontos volt” – nyilatkozta.

Fotó: Csudai Sándor - Origo
Dibusz Dénes újra védett a Fradiban
Botka mellett egy másik nagy visszatérője is volt a Ferencvárosnak, igaz, Dibusz Dénes nem mellőzés, hanem kézsérülés miatt hagyott ki több mérkőzést.
„Beszéltünk róla, hogy majd együtt visszatérünk, ami mindkettőnknek ad majd remélhetőleg egy lökést. Szeretnénk a csapat segítségére lenni.
Magyar játékosok között mindig erősebb a kapcsolat. Jó néhány éve a Fradiban vagyunk, tehát sok mindent megéltünk együtt. Igyekeztem hátulról támogatni,
segíteni a pályán a kommunikációban. Kicsit be is rekedtem” – mondta kicsit viccelődve Dibusz, aki már több mint 8 éve klubtársa Botkának.
A Győr és a ZTE után a Fradi is ott van a Magyar Kupa elődöntőjében, csütörtökön a Honvéd a DVTK-t fogadja, és akkor alakul majd ki a legjobb négy mezőnye.
- Kapcsolódó cikkek


