A labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének szerdai játéknapján a Fradi a Braga otthonában lép pályára, hogy a 2-0-s előnyét megtartva bejusson a 2025-2026-os kiírás negyeddöntőjébe. A mérkőzést szokatlan időpontban, 16:30-kor rendezik, ezt a portugálok vezetőedzője, Carlos Vicens is kiemelte a keddi sajtótájékoztatón.

Fotó: LUIS EIRAS / NurPhoto
A Braga nagy visszatérője nem törődött bele a Fradi továbbjutásába
A keddi sajtótájékoztatón Carlos Vicens vezetőedző mellett még Víctor Gómez vett részt, aki eltiltás miatt nem lehetett ott a párharc első mérkőzésén. A spanyol jobbhátvéd Vicens alapemberének számít, a 2025-2026-os idény során 44 tétmérkőzésen lépett eddig pályára, az Európa-ligában egy gólpassza van.
A meccs pályán kívül való nézésének az az előnye, hogy jobban megértheted, mire volt szüksége a csapatnak az első mérkőzésen. A fontos dolgok a részletekben rejlenek, hiszen labdavesztéseink voltak, amelyekből gólokat kaptunk. Szervezettnek kell lennünk támadásban és védekezésben is, nagy hatékonysággal, mert tudjuk, hogy legalább két gólt kell szereznünk a párharc kiegyenlítéséhez”
− fogalmazott a 25 éves védő, aki kijelentette, senki nem adta még fel.
„Nem hiszem, hogy bárki elvetette volna a továbbjutást, még a Braga szurkolói sem, akik már korábban is átéltek hasonló helyzeteket, és sikerült továbbjutnia a csapatnak. Mindenki hisz ebben a fordításban. Aki nem hisz, ahogy az edző mondta az öltözőben, az ne jöjjön ki a mérkőzésre. Mindannyiunknak egy oldalon kell állnunk” − tette hozzá Gómez, az A Bola című lap szerint a Braga egyik legtöbbet használt játékosa.

Fotó: Peter Lous/NurPhoto via AFP
Vicens a Fradi erősségeiről is beszélt
„A mérkőzés időpontja nem a legszerencsésebb, de meggyőződésem, hogy a szurkolók mindent megtesznek majd azért, hogy eljöjjenek és hallatni fogják a hangjukat. Hiszem, hogy együtt erősebbek vagyunk. Hazai pályán érezzük a támogatásukat, és azzal a hévvel, amit átadnak nekünk, a csapat képes lesz valami pluszt nyújtani” − idézte az ulloi129.hu a Braga edzőjét, aki szerint a csapatának a játék több aspektusában is fejlődnie kell az odavágóhoz képest.
„Nemcsak a kapu előtti befejezéseknél, hanem a személyiség, az önbizalom, a mobilitás és a dinamizmus tekintetében is magasabb szintet kell hoznunk, mint a múlt héten” − tette hozzá.
A Ferencvárosnak nagyon minőségi játékosai vannak, különösen a széleken és a támadósorban. Az első meccsen láttuk, hogy nincs szükségük sok időre a labdával ahhoz, hogy veszélyt teremtsenek. Holnap a labdavesztés utáni letámadásunknak azonnalinak kell lennie. Nem hagyhatjuk őket gondolkodni, vagy azt, hogy hosszú labdákat indítsanak a védelmünk mögé. Rövid, kompakt csapatnak kell lennünk.”
„Jól ismerjük az edzőjüket és a csapat mentalitását. Nem hiszem, hogy csak védekezni jönnek. Tudják, hogy ha itt gólt szereznek, a mi dolgunk sokkal nehezebbé válik. Szervezett Ferencvárosra számítok, amely vár a hibáinkra, de bármikor kész a gyors átmenetekre. Támadnunk kell, de megfontoltan. Nem rohanhatunk előre fejetlenül, mert akkor kiszolgáltatottak maradunk hátul. A pontrúgások párharcokat dönthetnek el. Magyarországon ezen a téren alulmaradtunk, elemeztük is ezeket a pillanatokat. Ez koncentráció és a fejpárbajoknál mutatott agresszivitás kérdése. A Ferencváros magas és fizikálisan erős csapat, ezért nagyon fókuszáltnak kell lennünk. De azt is szeretnénk, ha holnap a rögzített helyzetek a mi fegyvereink lennének. Jó rúgóink vannak és olyan játékosaink, akik jól érkeznek a kapu elé” − zárta a gondolatait Vicens.
A Ferencváros kedd este tartja sajtótájékoztatóját, erről később jelentkezünk!
- Kapcsolódó tartalom