„A Bragának mindene megvan ahhoz, hogy kiejtse a Ferencvárost az Európa-liga nyolcaddöntőjében” – állítja Leonel Pontes, aki a 2016-2017-es szezonban 29 tétmérkőzésen irányította a labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecent. A portugál szakember akkor az utolsó forduló előtt távozott az együttestől, azóta több csapatnál is tevékenykedett, jelenleg pedig technikai igazgató Kínában. Az A Bola című lap a Fradi elleni El-nyolcaddöntő kapcsán kereste meg, Pontes pedig készségesen válaszolt a kérdésekre.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI Fotószerkesztõség
Pontes elmondta, hol fogható meg a Fradi
„Izgalmas mérkőzésre számítok, sok párharccal és a Ferencváros részéről sok átmenettel, hogy megpróbálja megjátszani a védelem mögötti területeket, valamint a második labdákat. Ahogy telik majd az idő és jelentkezik a természetes fáradás, a Braga előnybe kerülhet a taktikai összhangja és játékosainak egyéni minősége révén” – fogalmazott a Loki korábbi trénere.
A Fradi-Braga egy olyan párharc, amelynek sorsa biztosan a második mérkőzésen dől el.
Az 53 éves szakember a Fradi játékstílusáról is beszélt, véleménye szerint Robbie Keane együttese a pontrúgásoknál nagyon erős, azonban akadnak taktikai hiányosságok.
Nagyon fizikális futballt játszanak, sok átmenettel. A labdával való kontrollálás azonban nehézséget okoz. A játékosok nagyon erősek és gyorsak, de kevesebb kreativitással és kisebb taktikai fegyelemmel rendelkeznek, már ami a helyezkedést illeti. Mivel sok az átmenet, és a támadásokat gyakran hosszú passzokkal próbálják felépíteni, a játék szétszakad, és sok támadható terület nyílik. A pontrúgásoknál nagyon erősek.
A Loki korábbi edzője a Bragát tartja esélyesebbnek
„A Braga stabil pozícióval rendelkezik ebben a sorozatban, és ennek a magabiztosságnak a tudatában kell pályára lépnie. Vállalnia kell a kihívást, és az ellenfél jellemzőihez kell igazítania a taktikát. A Bragának önmagát kell adnia: a győzelemért kell játszania, megőrizve a domináns játékstílusát, labdabirtoklással, a játék tempójának váltogatásával és a szélek kihasználásával” – tette hozzá Pontes, majd kiemelte a portugál stadion hangulatát, ahol a párharc visszavágója lesz.
A stadion a nagy mérkőzéseken általában tele van. A szurkolók nagyon szenvedélyesek, közel ülnek a pályához, és rendkívül hangos atmoszférát teremtenek.
A Ferencváros csütörtök este, 21:00-tól fogadja a portugál együttest, a visszavágót pedig március 18-án, szerdán tartják 16:30-tól.
- Kapcsolódó tartalom