Vágólapra másolva!
Az ETO FC saját stadionjában játszott gól nélküli döntetlent az MTK Budapest csapatával a Fizz Liga 26. fordulójában. A Győr ugyan pontokat hullajtott, de megelőzte a Fradit a tabellán.

A hazai csapat az előző körben kikapott Zalaegerszegen, így elveszítette első helyét, a most megszerzett egy ponttal viszont ismét az élre állt, és egyelőre ott is marad, mert az Európa-liga nyolcaddöntőjében érdekelt Ferencváros mérkőzését későbbre halasztották a Puskás Akadémia ellen. Az MTK azzal a tudattal léphetett pályára a Győr ellen, hogy ebben a fordulóban biztosan nem szorul kieső pozícióba, mivel előzőleg a 11. helyezett DVTK hazai pályán kikapott a sereghajtó Kazincbarcikától.

Semmi nem jött össze a Győrnek
Semmi nem jött össze a Győrnek
Fotó: Krizsán Csaba / MTI Fotószerkesztõség

Semmi nem jött össze a Győrnek

A hazai csapat mezőnyfölényével telt el az első félidő, melyben alig akadt helyzet, sőt még kaput eltaláló kísérlet is. Az MTK szervezetten védekezett, a biztonságra helyezte a hangsúlyt, csak néha ment át ellenfele térfelére, a Győr támadásépítésében pedig sok volt a hiba, a pontatlanság és kevés a váratlan elem.

Nagyobb nyomás alá helyezte a szünet után az MTK-t a Győr, de minél intenzívebben igyekezett támadni, annál jobban beszorította ellenfelét a kapuja elé, így sok játékos tömörült kis helyen, kevés hely maradt tiszta helyzet kialakítására, a kreativitás pedig továbbra is hiányzott a hazaiak futballjából. Végül nem született gól a találkozón, noha a bajnokság során korábban a Győr idegenben 7-2-re, otthon 3-0-ra verte az MTK-t. Ezúttal meddő volt a fölénye, a fővárosi együttes pedig a hatékony védekezésével rászolgált az egy pontra.

Fizz Liga, 26. forduló:
ETO FC-MTK Budapest 0-0
Győr, ETO Stadion, 4950 néző, v.: Bogár

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról