A magyar labdarúgó-válogatott tavalyi vb-selejtezős kudarca után most az építkezés és a kísérletezés ideje jött el. A mostani kerethirdetés nemcsak a fiatalításról, hanem a korábban mellőzött, rutinosabb magyar labdarúgó-válogatott játékosok reaktiválásáról is szól. A válogatott keret üzenete egyértelmű, Rossi már az őszi Nemzetek Ligájára szeretne felépíteni egy kissé felfrissített, ütőképes csapatot.

Fotó: Polyák Attila
Az MLSZ elsőként az X-oldalán adta hírül, hogy kik az újoncok: Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás. Nagy visszatérőként Schön Szabolcsot, Baráth Pétert és Tóth Balázst köszönthetik majd a játékostársak Telkiben.
Először a ferencvárosi Dibusz Dénes távollétéről beszélt Rossi: „Úgy gondolom, Dibusz Dénes még nincs csúcsformában. Bár már visszatért és több meccset is játszott, az év egyik legfontosabb találkozóján, a Braga ellen nem lépett pályára. Úgy vélem, ilyen röviddel a visszatérése után még nem adottak a feltételek ahhoz, hogy számítsunk rá. Ezért tér vissza Tóth Balázs, és úgy éreztük, eljött az idő arra is, hogy Yaakobishvili Áront közelebbről megnézzük.”
A csapat céljairól azt mondta, a vb-selejtezős kudarc után egyértelmű, hogy fejlődni kell, főképp a védekezést illetően, de - tette hozzá Rossi - a kerethirdetési követelmények nem változnak.
Rossi reagált Szoboszlai kijelentésére
Szoboszlai Dominik korábban azt nyilatkozta, hogy Marco Rossiért tűzbe tennék a kezüket a játékosai. Erről kérdezték Telkiben a szövetségi kapitányt.
„Dominikkal, ahogyan a többi játékossal is, akikkel az évek során összerázódtunk, mindig nagyon lojális, hűséges kapcsolatunk volt, és ez ugyanúgy igaz a szakmai stábra is. Ez abszolút kölcsönös. A magyar játékosok számára mindig büszkeséget jelent, ha felvehetik a válogatott mezt. Az, hogy a válogatott futballistái ennyire odaadóak az edzőjük iránt, részben ebből fakad, részben pedig abból is, amiről Dominik beszélt. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ha nem én ülnék itt, a fiúk akkor is mindent megtennének azért, hogy megfeleljenek az edző elvárásainak. Ha nem is tudatosan, de emberileg is hozzáadhat egy kicsit a teljesítményhez, ha a játékosok kapcsolódnak az edzőhöz.”
A világbajnokságra nem sikerült kijutnunk, ez csalódás, amit fel kell dolgozni, és onnan kell továbbindulnunk, hogy előre tudjunk lépni a céljaink felé. Most az a célunk, hogy a négy barátságos mérkőzésen jól teljesítsünk, utána pedig jönnek a Nemzetek Ligája-meccsek. A legfontosabb, hogy büszkévé tegyük a magyarokat.
Schön, Szűcs T. és Csinger a kapitány szemével
Marco Rossi részletesen megindokolta, miért került vissza Schön Szabolcs a keretbe, és mi szólt Szűcs Tamás, valamint Csinger Márk meghívója mellett.
„Amikor úgy döntött, hogy Dallasban fog játszani, reális, életképes lépésnek tűnt” – mondta Rossi Schönről. Az angliai folytatást ugyanakkor már kevésbé látta jó iránynak. „Amikor a Viditől Angliába került, akkor a harmadosztályba került. A Premier League a legerősebb bajnokság, a Championship Európában a hatodik, de a harmadosztály már túl alacsony szint.”
A kapitány szerint ezért tűnt el egy időre a válogatott közeléből. „Olyan csapatokban játszott, amelyek szintje nem érte el az általunk lejátszott meccsek nívóját.” Rossi hozzátette, a győri visszatérés után idő kellett, mire újra elérte a megfelelő szintet. „Szükség volt időre, hogy újra régi formájába kerüljön. Fizikailag abszolút kiemelkedő, ezért is hívtuk be.”

Fotó: Krizsán Csaba / MTI Fotószerkesztõség
Szűcsről és Csingerről is világosan elmondta, miért számít rájuk. „Úgy láttuk, fontos játékosai a klubcsapataiknak, a teljesítményük jó színvonalat képvisel, és folyamatosan jó színvonalon játszanak.”
Csinger kapcsán külön kiemelte a megbízhatóságot. „Nem tudom, hány meccs óta nem hibázott.” Szűcsnél a kvalitásokat és a hiányosságokat is megnevezte.
Szűcs Tamás dinamikus és technikás, neki még muszáj lenne megtanulnia jobban olvasni az egyes szituációkat, és taktikailag is fejlődnie kellene, de ezek javítható aspektusok.
Rossi szerint ezen dolgozni is fognak vele: „Erről fogunk is vele beszélni.”
Példát is hozott arra, hogy ez az út működhet. „Vitális Milánnal is ez történt anno, azóta sokat dolgozott ezeken, és az NB I egyik legfontosabb középpályása lett.” A kapitány végül arra is felhívta a figyelmet, hogy a győriek idényét nem lehet félvállról venni. „A Győr, ne feledjük, akár még aranyérmes is lehet.”
Sallai és a jobbhátvéd poszt
Marco Rossi Varga Barnabás fontosságáról is beszélt.
„Nagyon fontos, hogy Barni kiváló formában legyen. Ő az egyetlen minőségi középcsatárunk, aki már bizonyított, akire csukott szemmel is számíthatunk” – mondta Rossi Varga Barnabásról, hozzátéve, hogy kíváncsi lesz Bárány Donátra, akit Debrecenből hívott be.
A kapitány ezután arról beszélt, hogy több játékosa is bevethető a jobb oldalon, de nem mindegy, milyen szerepkörben. „Nego, Bolla, Sallai Roland és akár Szoboszlai Dominik is lehet jobbhátvéd, de Dominik nem jobbhátvéd, hiába játszik olykor ott a Liverpoolban” – fogalmazott.
Lehet, hogy azért, mert nem értek a futballhoz, de szerintem Szoboszlai nem jobbhátvéd.
Rossi szerint Sallai és Szoboszlai is a csapat érdekében alkalmazkodik. „Sallai és Szoboszlai is azért vállalja ezeket a szerepeket, hogy segítsen a csapatának.” Ugyanakkor világossá tette, hogy ő Sallaira támadóként tekint. „Roli futó, szélső támadó, és mi is megpróbáljuk úgy használni, ahogyan a Galatasarayban szerepel. Jobb oldali futóként fogjuk alkalmazni, nem a bal oldalon. Számomra Roli támadó.”
A szövetségi kapitány azt is elmondta, miben látja Sallai legnagyobb erősségeit. „Amikor mélységből támad, kapura tör, lövéssel fejezi be az akciókat, és felvállalja az egy az egy elleni párharcokat, akkor nagyon nagy zavarba tudja hozni az ellenfelet.”
Rossi arra is emlékeztetett, hogy Sallai nemcsak szélen, hanem középen is veszélyes lehet. „Hamis kilencesként is sok gólt lőtt a válogatottban, és még mindig fiatal, még sok gólt fog szerezni.”
A magyar labdarúgó-válogatott kerete:
kapusok: Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers), Yaakobishvili Áron (FC Andorra)
védők: Balogh Botond (Kocaelispor), Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Csinger Márk (ETO FC), Dárdai Márton (Hertha BSC), Kerkez Milos (Liverpool FC), Nego Loic (Le Havre AC), Willi Orbán (RB Leipzig), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Szűcs Kornél (Vojvodina)
középpályások: Baráth Péter (Sigma Olomouc), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (West Bromwich Albion), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Szűcs Tamás (Debreceni VSC), Tóth Alex (Bournemouth), Vitális Milán (ETO FC Győr)
támadók: Bárány Donát (Debreceni VSC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (Red Bull Salzburg), Sallai Roland (Galatasaray), Schön Szabolcs (ETO FC), Varga Barnabás (AEK Athén).
A magyar labdarúgó-válogatott két mérkőzést játszik márciusban
A nemzeti együttes március 28-án fogadja a Puskás Arénában a szlovénokat, három nappal később pedig a görögöket, illetve június 1. és 9. között, közvetlenül a világbajnokság előtt újabb két felkészülési találkozóra lesz lehetőség, ám az ellenfelek kiléte egyelőre ismeretlen.
A magyar válogatott soron következő programja:
- március 28.: Magyarország–Szlovénia, 18.00, Puskás
- március 31.: Magyarország–Görögország, 20.00, Puskás Aréna


