A magyar válogatott azt követően, hogy szombaton 1-0-ra legyőzte a szlovénokat, kedden már a görögöket fogadja felkészülési mérkőzésen a Puskás Arénában.

Fotó: Mirkó István
Egy csere a magyar válogatott kezdőjében
Marco Rossi szövetségi kapitány már a mérkőzés előtt elmondta, hogy szerinte nem vár könnyű meccs Szoboszlai Dominikékra, mivel a görög válogatott – amely ellen legutóbb a válogatott rekorder Dzsudzsák Balázs búcsúmérkőzésén nyertünk – erősebb, mint Szlovénia.
Az olasz szakvezető variációs lehetőségeit ráadásul nehezítette, hogy a hétvégi mérkőzés után Szalai Attila és Balogh Botond is kikerült sérülés miatt a keretből, az ő helyükre pedig nem érkeztek új játékosok. Az előző meccshez képest végül csupán egy helyen történt változás. A Görögországban légióskodó Varga Barnabás bokasérülése miatt ezúttal is hiányzott, ám a helyén most nem Lukács Dániel, hanem a Red Bull Salzburg támadója, Redzic Damir kapott lehetőséget, akinek ez már a harmadik meccse címeres mezben, de először lehet ott a kezdőben.
A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata:
Tóth B. - Bolla, Orbán, Dárdai M., Kerkez - Schäfer, Vitális - Sallai, Tóth A., Szoboszlai - Redzic
A magyar-görög barátságos mérkőzés kedden 19 órakor kezdődik a német Florian Badstübner sípjelére. A találkozót az Origo Sport élő, szöveges formátumban közvetíti.
- Kapcsolódó cikkek:





