Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Magyar Labdarúgó Szövetség a közelmúltban bemutatta a válogatott új idegenbeli mezét. Az új szeretést vasárnap mutatták be, az eseményen többek között jelen volt Marco Rossi szövetségi kapitány is.

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP
Marco Rossi stabilitást adna a védelemnek
Magyarország úgy zárta a világbajnok selejtezőket, hogy egyedül Örményországtól nem kapott gólt. Marco Rossi szeretne javítani csapata védekezésén, erre pedig a soron következő felkészülési találkozók remek alkalmat kínálnak.
„Nekem személy szerint az a legfontosabb feladatom, hogy stabilitást adjak a csapat védekezésének, egészen konkrétan a védelemnek” – vélekedett a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
A legfőbb célunk az lesz ezen a két mérkőzésen, hogy ne kapjunk gólt. Emellett természetesen szeretnénk látványosan futballozni, hiszen hazai pályán játszunk majd.”
Rossi arról is beszélt, hogy szeretnék kiszolgálni a szurkolókat, és jó teljesítménnyel kárpótolnák a Puskás Arénába kilátogatókat. Valamint szót ejtett az új kerettagokról is.
„Ami az új kerettagokat illeti, nagyon jól teljesítenek a klubcsapataikban, de a válogatott mérkőzések teljesen másak, az edzéseken megnézzük, hogy mire képesek. Ha minden jól alakul, az a terv, hogy pályára is lépjenek. A rendezvény fantasztikus, mindig elmondom, hogy a válogatott szurkolók elképesztőek. Mindig telt ház előtt játszunk, fantasztikus a hangulat, szeretnénk valamit visszaadni nekik a teljesítményünkkel” – fogalmazott a kapitány.
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton, március 28-án Szlovénia ellen játssza első mérkőzését 2026-ban. Három nappal később pedig Görögország érkezik a Puskás Arénába.