Szörnyű tragédia rázta meg a labdarúgás világát: meghalt a 29 éves német válogatott labdarúgó, Eduard Löwen felesége, Ilona Löwen.

Fotó: CHRIS ARJOON / AFP
Meghalt a német focista felesége
A bejegyzésben így búcsúztak tőle a St. Louis City SC-nél:
Kétéves rák elleni küzdelem után Ilona Löwen ma reggel, 2026. március 9-én elhunyt. Együtt gyászolunk Eduval és mindazokkal, akiket érint ez a veszteség, és arra kérjük a City közösségét, hogy imáikban gondoljanak rájuk ebben a nehéz időszakban. Ilona a szeretet, az alázat és a jóság gyönyörű példája volt, nagyon fog hiányozni mindannyiunknak.”
A klub egy üzenetet is közzétett a család lelkipásztorától, Marc Sikmától, aki a hit erejéről beszélt: „Edu és Ilona életüket Krisztusba vetett hitükre építették, és vigaszt jelent számunkra, hogy Ilona szenvedése véget ért, és most megváltója örök jelenlétében lehet.”
A korábbi német U21-es válogatott középpályás – aki háromszor az olimpiai válogatottban is szerepelt a felnőttek között –, Eduard Löwen két évvel ezelőtt egy sajtótájékoztatón beszélt először nyilvánosan felesége betegségéről. Akkor elárulta:
A feleségemnek komoly egészségügyi problémái vannak. Az állapota egyre rosszabb lett, ezért műtétre volt szükség. Ekkor derült ki, hogy rákos.”
A játékos pályafutása során a német élvonalban több klubnál is szerepelt, többek között az 1. FC Nürnberg, a Hertha BSC, az FC Augsburg és a VfL Bochum csapatában. A berlini klubban Dárdai Pál játékosa is volt. A 29 éves futballista jelenleg az MLS-ben játszik, ahol klubjánál és a szurkolók körében is rendkívül népszerű.
A tragikus hír után a klub és a futballvilág számos szereplője fejezte ki együttérzését a gyászoló család felé.

