Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMeghalt a mindössze 22 éves labdarúgó, Denilson Mena, akit a szülővárosában, a kolumbiai Medellínben lőttek le.

Fotó: X
Meghalt a lelőtt focista, Denilson Mena
A helyi beszámolók szerint
a halálos incidens hétfő hajnalban történt. Egy éjszakai szórakozóhelyen kirobbant vita fajult el, amely az utcán folytatódott. A dulakodás közben lövés dördült, Mena pedig a földre esett. Barátai azonnal kórházba szállították, egy sérült nővel együtt, ám az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
A rendőrség gyilkossági nyomozást indított az ügyben, a helyszínen egy 9 milliméteres lőszerhüvelyt találtak. A hatóságok jelenleg is vizsgálják a tragédia pontos körülményeit.
Mena pályafutása során több spanyol klubnál is lehetőséget kapott. A 2023–24-es idényben 19 mérkőzésen lépett pályára a negyedosztályú Marino de Luanco csapatában. Korábban a Sporting Gijón utánpótlásához csatlakozott, ahol az első csapattal is edzhetett, sőt felkészülési mérkőzéseken is szerepelt. Később a CD Tenerife csapatában folytatta, a C-csapat és a tartalékegyüttes tagjaként.
Halálakor klub nélküli volt, ugyanakkor abban reménykedett, hogy hamarosan újraindíthatja karrierjét Európában. Emiatt utazott vissza Kolumbiába is, hogy családjával és barátaival töltse az időt, miközben a jövőjét rendezte.
Egykori képviselete, az Inter Fútbol Colombia korábban így méltatta őt: „Denilson Mena hírei hatalmas örömmel töltenek el minket. Erőfeszítéseinknek és a neves spanyol ügynök, Gelu Rodríguez segítségének köszönhetően
sikerült megszereznünk első profi szerződését a Sporting de Gijónnál. Biztosak vagyunk benne, hogy tehetségével, elhivatottságával és kemény munkájával nagy sikereket érhet el.”
Denilson Mena mindössze 22 évet élt.

