A Liverpool FC fiataljai – amelyben Pécsi Ármin ismét kezdőként kapott helyet – abszolút esélyesként vágtak neki a meccsnek, hiszen a Wolverhampton a 29 csapatos Premier League 2-ben a középmezőnyben tanyázik, ráadásul a legutóbbi öt bajnokijából három vereség mellett csak egyet nyert meg.

Fotó: OLI SCARFF / AFP
Pécsi Ármin lehúzta a rolót, a Liverpool fiataljai hengereltek
A Liverpool már a 13. percben két góllal vezetett, majd öt perccel később emberelőnybe került, amit gyorsan ki is használt. Még az első félidőben hat perc alatt három góllal növelte előnyét Robert Page együttese, beállítva az 5-0-s végeredményt.
A legutóbbi fordulóban gólpasszt adó Pécsi Ármin a negyedik meccsét hozta le idén kapott gól nélkül. A meccs legjobbja azonban nem a magyar kapus, hanem a harmadik gólt jegyző Kieran Morrison volt, akinek még másik két találatban is kulcsszerepe volt, emellett Trey Nyoni is két gólpasszt jegyzett. A már a Liverpool felnőtt csapatának ajtaján kopogtató duó teljesítménye annál is inkább figyelemreméltó, hogy pénteken mindketten pályára léptek csereként a Wolverhampton elleni FA-kupa-találkozón, ahol Szoboszlai Dominikék 3-1-re nyertek és bejutottak a sorozat negyeddöntőjébe. Minden bizonnyal a vasárnapi produkciójuk jó ajánlólevél Arne Slotnak, hogy keretbe nevezze őket a Sallai Rolandot is foglalkoztató Galatasaray elleni keddi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőre.
A Liverpool U21-es csapata sorozatban negyedik győzelmét aratta, mostani sikerével pedig átmenetileg átvette a vezetést a Premier League 2-ben. A Vörösök legközelebb március 16-án látogatnak a Manchester Cityhez.
- Kapcsolódó cikkek:




