Szalai Attila kezdőként lépett pályára a Pogon Szczecin csapatában, amely egy bizarr öngóllal már a hétfő esti bajnoki első félidejének derekán hátrányba került.

Fotó: X/Pogoń Szczecin
Szalai Attila fejese után furcsa öngól született
A 49-szeres magyar válogatott védő, Szalai Attila egy jobb oldali beadásba beletette a fejét, azonban csúsztatás után a labda veszélyesen hullott a kapu felé. A Pogon kapusa, Valentin Cojocaru megpróbálta szögletre menteni a helyzetet, a mozdulata azonban annyira ügyetlen volt, hogy sikerült a saját kapujába ütnie a labdát.
A hazai csapat a 68. perben aztán egyenlített a nem sokkal korábban csereként beállt José Pozo találatával, majd amikor már úgy tűnt, hogy a vendégek értékes pontot szereznek, akkor a 96. percben jött a dráma: a spanyol játékos duplázott, s ezzel bebiztosította a győzelmet a Pogonnak, amely jelenleg a tabella nyolcadik helyén áll, a hátránya azonban csupán hét pont a listavezető Zaglebie Lubin mögött.
Szalai, aki télen igazolt kölcsönben Lengyelországba, ezúttal is végig a pályán volt, és csapata egyik legjobbja volt. A januárban súlyos sérülést szenvedett Molnár Rajmund azonban nem volt a keretben.
- Kapcsolódó cikkek:




