Vágólapra másolva!
A Premier League 30. fordulójában hiába lőtt Szoboszlai Dominik újabb káprázatos szabadrúgásgólt, a Liverpool csak 1-1-es döntetlenre végzett a kiesés elől menekülő Tottenhammel az Anfielden. A vasárnap esti találkozón Kerkez Milos nem kapott lehetőséget, a gólszerző Szoboszlai viszont beállította Luis Suárez rekordját a tizenhatoson kívülről szerzett gólok tekintetében, mellette pedig közel került David Beckham Premier League-ben felállított szabadrúgásrekordjához. Az elbukott győzelem után a Liverpool csapatával foglalkozó portálok ezúttal is Szoboszlait választották a meccs egyik legjobbjának, és egy új becenevet is ráaggattak a magyar középpályára.

A vasárnap esti mérkőzésen kötelező lett volna a győzelem a Liverpoolnak, ugyanis a Tottenham karácsony óta nem nyert meccset a Premier League-ben, mostanra pedig a kiesőzóna közvetlen közelébe sodródott. A Liverpool számára jól is indult a találkozó, hiszen a 18. percben Szoboszlai Dominik újabb szabadrúgásgóljával megszerezte a vezetést.

Szoboszlai Dominik szezonbeli negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-ben
Szoboszlai Dominik szezonbeli negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-ben
Fotó: liverpoolfc.com

Szoboszlai az idei Premier League-szezonban már négy szabadrúgásgólnál jár, ennél többet soha egyik Liverpool-játékos sem lőtt egy idény alatt. Ennél többet is csak David Beckham, a Manchester United legendája szerzett, aki a 2000/01-es szezonban öt szabadrúgásgólt lőtt, valamint a francia Laurent Robert, aki a Newcastle United játékosaként szintén ötöt szerzett a 2001/2002-es idényben. 

Szoboszlait egyébként az angol nyelvű közvetítésben „Magyar pontrúgás-specialistának” nevezte a mérkőzést közvetítő Peter Drury.

Szoboszlai két új becenevet is kapott a szenzációs gólja után

Nem mellesleg Szoboszlai az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve már hét gólt lőtt a tizenhatoson kívülről. Ez a legtöbb egy Liverpool-játékostól egy idényen belül azóta, hogy az uruguayi Luis Suárez a 2013/14-es szezonban szintén hetet lőtt. A rekordot Steven Gerrard tartja, aki a 2005/06-os szezonban kilenc találatot jegyzett a tizenhatoson kívülről.

Szoboszlai gólja után a Liverpool kontrollálta a meccset, több nagy helyzetet is kialakított, de nem tudta növelni az előnyét, erre pedig a kilencvenedik percben ráfizetett, ugyanis a brazil válogatott Richarlison találatával egyenlíteni tudott a Spurs. A Liverpool ezzel egy újabb megnyert meccset engedett ki a kezéből, így a klubbal kiemelten foglalkozó portálok nem magasztalták egekig a csapat játékosait. 

A Liverpool „Mr. Sokoldalú” játékosa visszatért a jobbhátvéd posztra, és ismét kiemelkedően teljesített. A szezonban már a negyedik közvetlen szabadrúgásgólját szerezte a bajnokságban, bár a Spurs kapusa nem igazán remekelt a helyzetnél. A magyar játékos folyamatosan a kreativitást és a lendületet kereste a játékban, de a végére kissé visszaesett, ami érthető, tekintve, hogy ebben a szezonban mennyi percet töltött a pályán” 

– írták a meccs után a This is Anfield portálon, ahol 7-es osztályzatot adtak Szoboszlainak, aki az idei szezonban már 3578 percet töltött a pályán, ami a második legtöbb a csapatkapitány Virgil van Dijk mögött. 

  • A mérkőzés legjobbja (8) Rio Ngumoha lett, aki 17 évesen és 198 naposan a Premier League történetének legfiatalabb játékosa lett, aki egy meccsen hét sikeres cselt is bemutatott. 
Szoboszlai Dominik szezonbeli negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-ben
Szoboszlai Dominiknak elképesztő szezonja van
Fotó:  Liverpool FC/X

A Liverpool Echo szintén 7-es osztályzatot adott Szoboszlainak. Azt írták, hogy a Liverpool vezető gólját egy már rá jellemző szabadrúgással szerezte meg, mellette pedig a védekezési feladatait is lelkiismeretesen ellátta a rendkívül jól cselező Mathys Tel ellen. Megjegyzik, hogy a második félidőben a jobbhátvédként szerzett tapasztalatlansága már éreztette hatását.

  • A portálnál Alisson Becker (8), a Liverpool brazil válogatott kapusa volt a legjobb, miután több komoly védést is bemutatott a meccsen. 

A liverpool.com portál 7-es osztályzatot adott Szoboszlainak. Azt írták róla, hogy az elmúlt hetekben nem volt kiemelkedő formában, most azonban remekül játszott, különösen az első félidőben, amikor semlegesítette Mathys Telt, és egy nagyszerű szabadrúgásgóllal megszerezte a vezetést.

  • A magyar középpályás mellett csak Alisson Becker és Rio Ngumoha kapott 7-es osztályzatot a Liverpool együtteséből, mindenki más rosszabb értékelésben részesült. 
Szoboszlai Dominik újabb elképesztő szabadrúgást lőtt a Premier League-ben
Szoboszlai az idei szezonban már hét gólt lőtt a tizenhatoson kívülről
Fotó: Darren Staples/AFP

A goal.com angol nyelvű kiadása 8-as osztályzatot adott Szoboszlainak. Azt írták róla, hogy nagyon jól teljesített védekezésben, különösen a francia Mathys Tel ellen. Kiemelik, hogy támadásban remek labdákat juttatott előre, a szabadrúgásgóljával pedig megkoronázta a teljesítményét.

  • Szoboszlai mellett ennél a portálnál is csak Alisson Becker és Rio Ngumoha kapott 8-as osztályzatot. 

A Liverpool legközelebb szerdán este lép pályára a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágó mérkőzésén. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasarayt fogadja az Anfielden.

  • kapcsolódó cikkek:
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról