Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Graeme Souness, a Liverpool egykori legendás játékosa páros lábbal beleszállt a Mersey-parti csapat középpályás triójába. A skót legenda elismeri, hogy Szoboszlai Dominik káprázatos szabadrúgáslövő, mellette azonban kritikával illette a magyar középpályás intenzitását és a letámadásba beletett munkáját.

Szoboszlai Dominik az idei szezonban a Liverpool legjobb játékosa. A magyar válogatott középpályás a most futó idényben 12 találattal és nyolc gólpasszal már húsz gólban vállalt szerepet, ami azért is elképesztő, mert sokszor jobbhátvédként kell futballoznia. 

Szoboszlai Dominik nem pihen, ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet
Szoboszlai Dominik a Liverpool legtöbbet melózó futballistája
Fotó: Miguel Medina/AFP

A török Galatasaray elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő után Graeme Souness, a Liverpool egykori legendás futballistája beszélt a TalkSportnak az együttes idei szerepléséről, és szót ejtett Szoboszlairól is.

Szoboszlai Dominik nem dolgozik eleget Liverpoolban?

A játékosként a Liverpoollal öt bajnoki címet, valamint három BEK-trófeát begyűjtő Souness méltatta Szoboszlai lövőtechnikáját, a letámadásában végzett munkáját azonban meglepő módon kemény kritikával illette. 

Szoboszlai csodálatosan lövi meg a labdákat, nagyszerű a lövőtechnikája, de mi a helyzet a játék többi részével? Vajon védekezésben, középpályás letámadásban is hozzáteszi a magáét? Amikor arról beszélünk, hogy fel kell tolni a védelmi vonalat a félpályáig és magasan kell védekezni, ezt csak akkor lehet megtenni, ha az előtted lévő játékosok folyamatosan támadják a labdát, és nyomás alatt tartják a labdabirtoklót. A Liverpool ebben idén nem volt túl jó” 

– mondta a TalkSPORT elemzőműsorában Souness, aki játékosként 359 meccsen lépett pályára a Liverpoolban 1978 és 1984 között. 

Former Scottish football player Graeme Souness waves to the crowd on the Royal box ahead of the men's singles third round tennis match between Italy's Jannik Sinner and Spain's Pedro Martinez on the sixth day of the 2025 Wimbledon Championships at The All England Lawn Tennis and Croquet Club in Wimbledon, southwest London, on July 5, 2025. (Photo by Glyn KIRK / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE
Graeme Souness edzőként és szakértőként sem tartozik az elitbe 
Fotó: Glyn Kirk/AFP

„Hányszor láttuk, hogy az ellenfél egyszerűen átjut a pálya középen? Nézzük csak a Tottenham elleni múlt hétvégi meccset. A labdát egyenesen a pálya középen vezették fel Joe Gomezre és Virgil van Dijkra. Szerintem probléma jelentős része abból fakad, hogy a középpálya nem támad le elég agresszívan, nem tartja nyomás alatt az ellenfelet, amikor náluk van a labda. Nem csak Szoboszlainak, de a Liverpool komplett középpályájának is az a legnagyobb problémája, hogy nem eléggé határozott és fegyelmezett a középpályás védekezése a csapatnak” – tette hozzá a 72 éves skót legenda. 

A Liverpool játékosai az idei szezonban valóban gyorsabban elfogynak, azonban Szoboszlai Dominik adatai kiemelkedőek. A magyar középpályás elképesztő melót tesz bele a letámadásba és a csapatszintű védekezésbe, ez is az egyik oka annak, hogy az idei szezonban ő a Liverpool második legfoglalkoztatottabb játékosa.

Néhány hete Arne Slot, a Liverpool edzője nevezte meg a letámadást Szoboszlai legnagyobb erősségének, sőt a holland szakember azt is állította, hogy letámadásban talán ő a világ legjobbja. 

Graeme Souness mögött páratlan játékospályafutás van, edzőként és szakértőként viszont korántsem tartozott soha az elitbe. 1986 és 2006 között dolgozott edzőként, a Liverpool csapatát 1991 és 1994 között irányította, ez idő alatt azonban csak egy FA-kupát tudott nyerni a csapattal. 

  • kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!