Nem kezdett rosszul a kiesés ellen küzdő Tottenham Hotspur, de Szoboszlai Dominik nagyszerű szabadrúgásgóljával mégis a Liverpool szerzett vezetést az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának vasárnapi rangadóján.

Fotó: DARREN STAPLES / AFP
Újabb angol sztárcsapatot sokkolt Szoboszlai
A 25 éves magyar középpályás a 18. percben nagyjából 20 méterre végezhetett el szabadrúgást, amit kissé balról a jobb felső sarokba csavart. Bár a londoniak készültek rá, hogy Szoboszlai fogja lőni, még egy védő is lefeküdt a sorfal mögé, de ezúttal a felugró sorfal felett lőtte el a labdát. Guglielmo Vicario ugyan vetődött, de csak beleütni tudott a labdába. Az Európa-liga előző kiírásának győztese ellen lőtt csodagóljával Szoboszlai immáron csupán három gólra van Gera Zoltán PL-csúcsától, vagyis még ebben az idényben a valaha volt legeredményesebb magyar lehet az angol élvonalban.
Szoboszlai Dominik az idei Premier League-szezonban már négy szabadrúgásgólnál jár, ennél többet soha egyik Liverpool-játékos sem lőtt egy idény alatt. Ennél többet is csak David Beckham, a Manchester United legendája szerzett, aki a 2000/01-es szezonban öt szabadrúgásgólt lőtt, valamint a francia Laurent Robert, aki a Newcastle United játékosaként szintén ötöt szerzett a 2001/2002-es idényben.
Szoboszlai az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve már hét gólt lőtt a tizenhatoson kívülről. Ez a legtöbb egy Liverpool-játékostól egy idényen belül azóta, hogy az uruguayi Luis Suárez a 2013/14-es szezonban szintén hetet lőtt. A rekordot Steven Gerrard tartja, aki a 2005/06-os szezonban kilenc találatot jegyzett a tizenhatoson kívülről
- Kapcsolódó cikkek:




