Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Szombaton délután a Liverpool hazai pályán 5-2-re verte a West Ham csapatát a Premier League-ben. A mérkőzésen remekelt Szoboszlai Dominik, aki gólpasszt is jegyzett, ráadásul ezzel a Vörösöket a PL élére repítette egy fontos mutató tekintetében.

Az Origón is beszámoltunk arról, hogy a Premier League 28. fordulójában a Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool 5-2-re legyőzte az Anfielden a West Ham United csapatát. A találkozót Kerkez és Szoboszlai is végigjátszotta, utóbbi ráadásul gólpasszal vette ki a részét a Liverpool sikeréből. A mérkőzés után a Liverpool csapatával foglalkozó portálok arról írtak, hogy Szoboszlai ismét ragyogó teljesítményt nyújtott középpályásként, Kerkeznek pedig a küzdőszellemét emelték ki. A Vörösök ezzel a sikerrel a tabella 5. helyére jöttek fel, igaz, a Chelsea beelőzheti őket a forduló végén, ha legyőzik vasárnap késő délután az Arsenalt. Ugyanakkor a Liverpool a szombati sikerével egy valamiben átvette a vezetést a PL-ben.

Szoboszlai Dominik nagy szerepet vállalt ebben a sikerben
Szoboszlai Dominik nagy szerepet vállalt ebben a sikerben

Szoboszlai Dominik a rögzített szituációk mestere

A magyar válogatott csapatkapitánya az idei szezonban brillírozik, káprázatos szabadrúgás góljaival és mesteri szögleteivel, beadásaival segíti a csapatát sokszor gólokhoz. Márpedig a fenti mutató éppen ezért nagyrészt neki köszönhető, itt azt összesítették, hogy a PL-ben idén (január 1-től) melyik csapat hány gólt szerzett rögzített helyzetekből (kivéve a tizenegyeseket).

A Liverpool az Arsenal és a Newcastle előtt áll hét ilyen találattal, mondjuk az Ágyúsok vasárnap a Chelsea ellen ezen a statisztikájukon javíthatnak, de addig a Vörösök maradnak az élen.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!