Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton Szlovéniát, három nappal később pedig Görögországot fogadja a Puskás Arénában felkészülési mérkőzésen. Szoboszlai Dominikék gőzerővel készülnek a meccsekre, de az edzések mellett jutott idő a fotózásra is.

A magyar válogatott szombaton 18 órától Szlovéniát, majd kedden 19 órától Görögországot fogadja a Puskás Arénában, majd Szoboszlai Dominkék júniusban Finnországot látják vendégül a Kazahsztán elleni debreceni mérkőzés előtt.

Megőrülnek a szurkolók Szoboszlaiéktól
Megőrülnek a szurkolók Szoboszlaiéktól
Fotó: ROBERT SZANISZLO / NurPhoto

A kamerák előtt pózoltak Szoboszlaiék

Az első tétmérkőzések, az őszi Nemzetek Ligája még messze van, de egymás között kimondtuk, hogy az addig sorra kerülő mind a négy felkészülési találkozót meg akarjuk nyerni"

 – nyilatkozott a Sigma Olomouc középpályása, Baráth Péter.

Előtte azonban még nem a pályán, hanem a kamerák előtt bizonyítottak a csapat sztárjai. Az MLSZ az Instagram-oldalán tett közzé egy videót, amelyen Szoboszlaiék többek között már az új mezben pózolnak. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!