A labdarúgó NB I 25. fordulójának szombati játéknapján az öt bajnoki óta nyeretlen Paks az Újpest otthonába látogatott. A lila-fehérek egy fokkal jobb mutatóval rendelkeztek a rangadó előtt, hiszen a Debrecent és a Diósgyőrt is egyaránt hazai pályán győzték le, majd a legutóbbi fordulóban Győrben szenvedtek vereséget.

Fotó: Bodnár Boglárka / MTI Fotószerkesztõség
Elszabadultak az indulatok az Újpest bajnokiján
A vendégek nagy lendülettel kezdték az összecsapást, érezhetően szerették volna megszakítani a kudarcsorozatukat. Hiába szegezték a hazai csapatot a kapujához, nem sikerült betalálniuk. A legközelebb a gólhoz Szabó fejesénél jártak, de Stronati a gólvonal előtt fejjel mentett. A játékrész második felében már az Újpestnek is voltak ígéretes akciói, viszont ellenfele továbbra is veszélyesebben futballozott, egyszer Banai nagyot védett lábbal, míg a túloldalon a legnagyobb lehetőséget Matko puskázta el, aki tíz méterről nem találta el a kaput, így a szünetig Kovácsiknak egyáltalán nem akadt védenivalója – írja az MTI.
A második félidőre alaposan visszaesett a színvonal, rengeteg technikai hiba tarkította a játékot. Bár továbbra is a Paks irányított, de jóval kevésbé veszélyeztette az újpesti kaput. Az idő múlásával sem lett élvezető és szórakoztató a meccs, amelyen ugyan a csereként beállt Krajcsovics betalált, de a paksi bedobás utáni labdaszerzésnél Nunes két kézzel ellökte Ádámot, így - a videobíró segítségével - maradt a 0-0. A hajrára feszültté vált, Fiolát kiállította a játékvezető, de a Paks nem tudta kihasználni a létszámfölényét, így nem született gól.
- Kapcsolódó tartalom