Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz európai vb-pótselejtezők legnagyobb kérdése az volt, hogy a négyszeres világbajnok olasz válogatott harmadjára sikerrel veszi-e a pótvizsgát és 2014 után ismét kijut-e a világbajnokságra.

Fotó: Gabriele Maricchiolo/NurPhoto via AFP
A Squadra Azzurra a csütörtöki elődöntők során az északír csapatot látta vendégül Bergamóban, s bár a papírforma mindenképpen Gennaro Gattuso csapata mellett szólt, a sportág előző két csúcseseményének pótselejtezője megmutatta, hogy ez korántsem ér kijutást. Az olaszok nyolc éve a svédekkel szemben maradtak alul 1-0-s összesítéssel, négy éve pedig már a világbajnoki pótselejtező elődöntőjében kikaptak Észak-Macedóniától, ráadásul hazai pályán.
Az olaszok egy bombagóllal hozták az első vb-pótselejtezőt
Az olaszok szövetségi kapitánya semmit sem akart a véletlenre bízni. Gennaro Gattuso játékosként az AC Milan legendája volt, mégsem akarta azt, hogy a válogatott a milánói San Siróban futballozzon ezen a meccsen.
Reméljük, hogy igazi, katlanszerű hangulatot tudunk teremteni. Én választottam a stadiont. Szeretném megköszönni az elnöknek és Gianluigi Buffonnak, hogy rám bízták a döntést.Úgy gondolom, hogy amikor egy 60 ezres stadionba, például a San Siróba mész, ott Inter és Milan-szurkolók is vannak, akik néhány rossz passz után fütyülni kezdhetnek. Egy kisebb stadionban valószínűleg jobb hangultaban tudunk játszani”
– mondta a mérkőzés előtt az olaszok szövetségi kapitánya, aki úgy döntött, hogy a meccset Bergamóban rendezzék meg az Atalanta 25 ezres stadionjában.

Fotó: Giacomo Cosua/NurPhoto via AFP
Az olaszok a mérkőzés elején azonnal nekirontottak az északíreknek, volt is pár ígéretes helyzetük, de nem tudták megszerezni a vezetést. Az olaszok az első félidőben több mint 70%-ban birtokolták a labdát, de a kezdeti rohamok elhaltak, és látványosan szenvedtek az északírek mélyen felhúzott védelmi falával. A fordulás után a északírek feljebb tolták a védelmi vonalukat, mintha kezdték volna elhinni, hogy nem verhetetlen az olaszok. Az 53. percben aztán hatalmas helyzetet hagyott ki a Squadra Azzurra. Mateo Retegui kapott egy ajándéklabdát az egyik vendég védőtől, egyedül törhetett kapura, azonban labdavezetés közben olyan rosszul tolta meg maga előtt a játékszert, hogy az északír kapus könnyen tisztázni tudott.
A futball azonban nem büntetett, ugyanis a hatalmas kihagyott helyzet után előnybe kerültek az olaszok.
Egy kapu elé beívelt labdát Isaac Price középre fejelt ki, az érkező Sandro Tonali pedig 16 méterről védhetetlen gólt bombázott a kapu bal oldalába (1-0).

Fotó: Alberto Pizzoli/AFP
A vezetés megszerzése után az olaszok mentek előre a második gólért, több helyzetet is kialakítottak, de nem tudták növelni az előnyüket. A 79. percben eldönthették volna a meccset, de Nicolò Barella jobb oldali beadása után Moise Kean akrobatikus mozdulattal kapu mellé ollózott.
Egy perccel később viszont Kean hőssé vált.
A Fiorentina támadója Tonalitól kapott egy indítást, a tizenhatoson belül kicselezte Ruairi McConville-t, majd védhetetlen gólt lőtt a bal alsó sarokba (2-0).

Fotó: Alberto Pizzoli/AFP
A hajrában az északírek még derekasan próbálkoztak, volt is pár lehetőségük, de komoly ziccert nem tudtak kialakítani, így az olaszok kétgólos győzelmet arattak és továbbjutottak a döntőbe. A vb-szereplésért a Wales – Bosznia-Hercegovina találkozó győztesével játszanak majd jövő kedden.

Fotó: Jonas Ekstromer/TT News Agency via AFP
A magyar felmenőkkel rendelkező, de a svédeket erősítő Viktor Gyökeres mesterhármassal segítette csapatát a spanyolországi Valenciában rendezett ukránok elleni találkozón, amelyet 3-1-re nyert meg az északi együttes.
Dánia a második félidőben fél óra alatt négy gólt szerzett Észak-Macedónia ellen, így fölényes sikerrel jutott tovább.
A csütörtöki mérkőzések legnagyobb meglepetését Koszovó szolgáltatta, amely vezetést szerzett Pozsonyban, s bár a házigazda szlovákok még az első félidőben fordítottak, szünet után a vendégek további három góllal biztosították be továbbjutásukat. A ráadásban a hazaiak még szépítettek, de az egyenlítésre már nem maradt idejük.

Fotó: Milan Kammermayer/AFP
A magyar válogatottal azonos selejtezőcsoportban szerepelt ír válogatott két góllal is vezetett Prágában, de a csehek kiharcolták a hosszabbítást, amelyben nem született további találat, a tizenegyespárbajban pedig a hazaiak diadalmaskodtak.
Ugyancsak hosszabbításra volt szükség a Wales - Bosznia-Hercegovina összecsapáson. A házigazda a 86. percig vezetett, de a 40 éves Edin Dzeko egyenlített. Végül szintén tizenegyesek döntöttek a bosnyákok javára.
Európai vb-pótselejtezők, elődöntők:
A ág:
Olaszország - Észak-Írország 2-0 (0-0)
gólszerzők: Tonali (56.), Kean (80.)
Wales - Bosznia-Hercegovina 1-1 (0-0, 1-1, 1-1) - tizenegyesekkel: 2-4
gólszerzők: James (51.), illetve Dzeko (87.)
B ág:
Ukrajna-Svédország 1-3 (0-1)
gólszerzők: Ponomarenko (91.), illetve Gyökeres (7., 51., 72. - a harmadikat tizenegyesből)
Lengyelország-Albánia 2-1 (0-1)
gólszerzők: Lewandowski (63.), Zielinski (73.), illetve Hoxha (42.)
C ág:
Törökország-Románia 1-0 (0-0)
gólszerző: Kadioglu (53.)
Szlovákia-Koszovó 3-4 (2-1)
gólszerzők: Valjent (6.), Haraslin (45.), Strelec (94.), illetve Hodza (21.), Asllani (47.), Muslija (60.), Hajrizi (72.)
D ág:
Dánia - Észak-Macedónia 4-0 (0-0)
gólszerzők: Damsgaard (49.), Isaksen (58., 59.), Norgaard (76.)
Csehország-Írország 2-2 (1-2, 2-2, 2-2) - tizenegyesekkel: 4-3
gólszerzők: Schick (27. - tizenegyesből), Krejcí (86.), illetve Parrott (19. - tizenegyesből), Kovár (23. - öngól)
A döntők programja (kedd, 20.45):
Bosznia-Hercegovina - Olaszország
Svédország-Lengyelország
Koszovó-Törökország
Csehország-Dánia
- kapcsolódó cikkek:


