Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA bosnyák válogatott játékosai szó szerint „elfoglalták” a szövetségi kapitány, Sergej Barbarez sajtótájékoztatóját: hangszóróval érkeztek, zenét tettek be, és közösen énekelve ünnepelték a történelmi sikert.

Fotó: SAMIR JORDAMOVIC / ANADOLU
Hatalmas tombolásba kezdtek a bosnyákok
A hivatalos esemény végül el sem kezdődött, de ez senkit sem zavart – a pillanat mindennél fontosabb volt.
A mérkőzés után azért megszólalt Barbarez is, aki elismerte, hogy korántsem volt könnyű út a győzelemig. Mint mondta, csapata az első félidőben szervezetlenül játszott, nem mindig tartotta a megfelelő pozíciókat, és nem fordított kellő figyelmet az ellenfélre, így az olasz válogatott több veszélyes kontrát is vezethetett.
A kapitány ugyanakkor kiemelte, hogy játékosai végig hittek a sikerben: soha nem volt még ennyire nyugodt egy mérkőzés előtt és alatt sem. Hangsúlyozta, hogy olyan karakteres futballisták alkotják a csapatot, akikre rendkívül büszke, és akik két évvel a tervezett ütem előtt érték el ezt a a fantasztikus eredményt. Hozzátette:
Mostantól az a cél, hogy rendszeres résztvevője legyünk a nagy tornáknak.
Barbarez a keretösszeállításról is beszélt: elárulta, hogy mérlegelték a változtatásokat a Wales elleni mérkőzéshez képest, figyelembe véve a játékosok terhelését és fejlődését. Külön kiemelte a fiatal tehetségeket, akik első felnőtt szezonjukban már komoly szerepet kapnak.
Szó esett Edin Dzeko sérüléséről is. A szövetségi kapitány reményét fejezte ki, hogy nem súlyos a probléma, és a rutinos támadó ott lehet a világbajnokságon, bár az idő szűkös. A szakember ugyanakkor figyelmeztetett: az igazi munka csak most kezdődik. Meg kell szervezni a felkészülést, összeállítani a programot, és időben alkalmazkodni a torna körülményeihez.
A közelgő ellenfelekről szólva Barbarez önbizalommal nyilatkozott:
Képesek volt legyőzni az olaszokat, és korábban más erős válogatottak ellen is helytálltunk, nincs okunk arra, hogy bárkitől féljünk.
Bosznia-Hercegovina tehát nemcsak résztvevőként, hanem ambiciózus tervekkel érkezik majd a világbajnokságra.
A bosnyákok 2014 után másodszor szerepelhetnek vb-n.
A most először 48 csapatos világbajnokságot június 11. és július 19. között három országban, Mexikóban, Kanadában és az Egyesült Államokban rendezik meg.


