Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A házigazda ETO FC Győr a csereként beállt Bánáti Kevin 82. percben szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a címvédő Ferencvárost a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának rangadóján, így három körrel a bajnokság vége előtt három pont az előnye a tabella élén a Fradival szemben. A találkozó után a győri csapat tagjai úgy vélekedtek, hogy innentől kezdve már csalódás lenne elbukni a bajnoki címet, míg Dibusz Dénes, a Fradi csapatkapitánya azt mondta, ha az ETO végez majd az élen, akkor megérdemelten lesz bajnok.

A vasárnap esti ETO FC Győr-Ferencvárosi TC rangadó elképesztően jó játékot hozott. Az első félidőben záporoztak a helyzetek mindkét oldalon, csoda, hogy a csapatok végül gólnélküli döntetlennel mehettek a szünetre. A fordulás után az ETO kezdeményezőbb volt, a Fradi pedig visszahúzódott és kontrajátékra rendezkedett be annak tudatában, hogy a döntetlen is jó eredmény lett volna neki. 

A Fradi elbukta az ETO otthonában a bajnoki döntőt
A Fradi a győri vereségével lépéshátrányba került 
Fotó: Mirkó István 

Sokáig úgy tűnt, a találkozón nem születik döntés, a hajrában aztán ETO egy szöglet után eldöntötte a mérkőzést, így három fordulóval a vége előtt hárompontos előnybe került a Fradival szemben. 

A Fradi kapitánya szerint az ETO megérdemelné a bajnoki címet

A találkozó után a Fradi legjobbja, a több hatalmas védést is bemutató Dibusz Dénes azt mondta, ha az ETO végez az élen, megérdemelten lesz bajnok a szezon végén. 

„Nekünk is voltak nagy helyzeteink, akárcsak a Győrnek. Ők a végen be tudtak találni egy szöglet után. Mindig kiélezett meccseket játszunk velük, komoly játékerőt képviselnek. Az első félidőben voltak helyzeteink, megszerezhettük volna a vezetést, de kimaradtak. Gratulálni kell nekik most” – mondta az M4 Sport kamerája előtt Dibusz Dénes, aki rendkívül sportszerűen elismerte a győri csapat teljesítményét. 

Nem a mi kezünkben van a történet. Ha ők a következő három meccset megnyerik, akkor teljesen megérdemelten lesznek bajnokok. Nekünk az a dolgunk, hogy nyomást helyezzünk rájuk. A szerdai kupameccs sem lesz könnyebb ellenük, de ha már a bajnokságban ilyen helyzetbe hoztuk magunkat, akkor az a minimum, hogy a megdolgozunk a kupáért is megnyerjük” 

– tette hozzá a Fradi csapatkapitánya. 

Ferencvárosi TC – Nyíregyháza, FTC, Fradi, Ferencváros, FerencvárosiTCNyíregyháza, NB I, 14. forduló, Groupama Aréna, Budapest, 2025.11.22., Dibusz
Dibusz Dénes a Fradi egyik legjobbja volt Győrben
Fotó: Csudai Sándor

Robbie Keane, a Ferencváros edzője úgy érzi, Berke Balázs játékvezető is hozzátett az ETO sikeréhez. 

Voltak mindkét oldalon helyzetek, nekünk főleg az első félidőben voltak nagyok. A pontrúgásokat jobban ki kell használni, mert döntőek lehetnek egy ilyen kiélezett szituációban. A srácok mindent megtettek, amit kértem tőlük. Úgy is tűnt, hogy megnyerhetjük a meccset, de egy pontrúgásból gólt kaptunk. Nem vagyok benne biztos, hogy megfelelő volt az ítélet a gólnál, de sok hasonló ítéletet kaptunk a bíróktól a szezonban. Régóta vagyok a top fociban, rengeteg top játékvezetővel találkoztam, de nem feltétlenül itt” 

értékelt a mérkőzés után Robbie Keane, aki úgy érzi, a bajnoki címért zajló küzdelem még korántsem lefutott. 

„Mondtam a fiúknak is, hogy ez még nincs lefutva, hiszen lesz két hazai meccsünk, és a Győrnek is vannak még kemény meccsei. A srácok most nyilván csalódottak, de holnap újra nekifutunk” – tette hozzá az ír szakember. 

Robbie Keane a játékvezetést is kritizálta
Fotó: Mirkó István 

A mérkőzést a 20 éves Bánáti Kevin döntötte el, akit a 75. percben küldött pályára Borbély Balázs. 

Nehéz időszakom van sajnos, nem úgy jött a forma, ahogy terveztem. Nagyon örülök, hogy a gólommal segíteni tudtam a csapatot, ez a legfontosabb, utána jövök én, úgyhogy nagyon örülök ennek. Az edző azt mondta, hogy a bal szélen fogok beszállni, próbáljak cselezni és keressem kaput, hál'Istennek sikerült is. Hétről-hétre nagy hangsúlyt fektetünk a pontrúgásokra, sok edzésen csináltuk, és ez látszott is” 

– mondta a 20 éves játékos, aki hangsúlyozta, hogy a Fradi elleni meccsre is ugyanúgy készültek, mint minden találkozóra. 

Bánáti Kevin gólja lehet, hogy bajnoki címet ér az ETO-nak
Fotó: Mirkó István 

Remekül futballozott a magyar válogatottba is visszatérő Schön Szabolcs is.

Óriási győzelem. Szerintem az első perctől kezdve úgy játszottunk, ahogy megbeszéltük. Nagyon boldogok vagyunk. Úgy gondolom, hogy a bátorság döntött, az első perctől kezdve az utolsóig így játszottunk, le a kalappal a srácok előtt. A szurkolók hatalmas pluszt adtak nekünk, az első perctől kezdve, tényleg egy óriási győzelem volt

” – mondta Schön Szabolcs, aki arra kérdésre, hogy csalódás lenne-e ha ebből a helyzetből nem húzná be a bajnoki címet az ETO, a következőt mondta:

„Úgy gondolom, hogy igen, Van hátra három mérkőzés, meg szeretnénk nyerni őket. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű, sőt nagyon nehéz lesz, különösen jövő hétvégén. Szerintem az nagyon nehéz mérkőzés lesz, de megyünk és csináljuk” – tette hozzá a magyar válogatott focista, aki a jövő hétvégi debreceni mérkőzésre utalt. 

A győri játékosok éheznek a bajnoki címre
Fotó: Mirkó István 

Borbély Balázs, az ETO edzője úgy érzi, csapata egy hajszállal jobb volt a Ferencvárosnál. 

Amire készültünk, az történt a pályán. Szerintem jó mérkőzést láthattunk, volt benne minden, izgalmak mindkét kapu előtt, a második félidőben inkább a Fradi kapuja előtt. Intenzitás, minőség, érzelem, minden, ami egy semleges nézőt ki tud elégíteni. Már az első félidőben mindkét oldalon volt három-három hatalmas helyzet. A második félidőben domináltunk, többet birtokoltuk a labdát és az átmeneteket is tudtuk kontrollálni. És nyilván kijött egy pontrúgásunk, aminek nagyon örülök. Úgy gondolom, hogy a nyári európai kaland alatt megtanultuk, hogy mivel jár egy ilyen hangulatú mérkőzés. Egy ilyen nyomás, ami a vállakon hever. Egyéni teljesítményben sem maradtunk alul, felvettük a kesztyűt az európai szinten nagyon tapasztalt Ferencvárossal, és úgy gondolom, hogy egy hajszállal jobbak voltunk, ezért nyertünk” 

értékelt az ETO edzője, aki hangsúlyozta, hogy a folytatásban eszméletlenül nehéz három mérkőzés vár a csapatára. 

Borbély Balázs végül hangsúlyozta, hogy ezekre nehéz lesz úgy felkészülni, hogy ne hibázzanak egyet sem, de úgy érzi, meg tudják csinálni.

Borbély Balázs úgy érzi, megérdemelten nyert a csapata
Fotó: Mirkó István 

Az ETO-nak innentől kezdve a saját kezében a sorsa. A ferencvárosiak az NB I-ben február 14. után szenvedtek újra vereséget, ahhoz pedig, hogy megvédjék bajnoki címüket, a hátralévő három meccsük megnyerése mellett arra is szükségük lesz, hogy a győriek kikapjanak a folytatásban.

  • kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!