Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Premier League 34. fordulójában a Kerkez Milost, Pécsi Ármint és Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool 3-1-re legyőzte a Crystal Palace-t az Anfielden. A Liverpool sorozatban a harmadik meccsét nyerte meg a Premier League-ben, a csapat szurkolói azonban vegyes érzésekkel térhettek haza, ugyanis a szezon végén távozó Mohamed Szalah súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. De vajon pályára léphet-e még a klublegenda a Liverpool csapatában?

Mohamed Szalah kezdőként lépett pályára a Crystal Palace elleni bajnoki mérkőzésen. A 33 éves egyiptomi támadó jól futballozott, azonban az 59. percben le kellett cserélni, miután egy Adam Whartonnal való párharc után a combjához kapott. 

Mohamed Szalah-t felállva tapsolták a lecserélése után 
Mohamed Szalah-t felállva tapsolták a lecserélése után 
Fotó: Paul Ellis/AFP

A mérkőzést követően Arne Slot, a Liverpool edzője nem tudott jó hírekkel szolgálni Szalah állapotával kapcsolatban. 

Még korai lenne bármit is kijelenteni, de mindannyian ismerjük Mót, és tudjuk, milyen borzasztó számára így lejönni a pályáról. Az, hogy le kellett cserélni, már önmagában is sokat elárul, de meg kell várnunk, hogy pontosan milyen súlyos a sérülése” 

nyilatkozta a Liverpool holland edzője.

Szalah többé nem lép pályára a Liverpool csapatában?

A Liverpool számára már csak négy mérkőzés van hátra a szezonból, Arne Slot együttese május 24-én a Brentford elleni hazai találkozóval zárja az idényt – a távozó Mohamed Szalah-t minden bizonnyal ezen a mérkőzésen akarták elbúcsúztatni az Anfielden. 

De vajon pályára léphet-e az egyiptomi klublegenda a saját búcsúmeccsén? Ibrahim Hasszán, az egyiptomi válogatott csapatorvosa a Reutersnek elárulta, hogy Szalah nagy valószínűséggel az idei szezonban már nem lép pályára a Liverpool csapatában, azonban a világbajnoki szereplése nincs veszélyben.

Mohamed Szalah izomszakadást szenvedett a combhajlítójában, négy hétig nem léphet pályára. Folyamatosan figyelemmel kísérjük az állapotát, de a sérülése nem befolyásolja a világbajnokságon való szereplését” 

mondta az egyiptomi válogatott csapatorvosa. 

Szalah a lecserélését követően megtapsolta a szurkolókat, és láthatóan meghatódott, amikor levonult az Anfielden a Palace elleni mérkőzésen, ami érthetően sokakban felvetette a kérdést, vajon az egyiptomi legenda tisztában volt-e a sérülése súlyosságával, és azzal, hogy esetleg már nem játszhat többet a Liverpool csapatában. 

Mohamed Szalah kilenc évet töltött a Liverpoolnál, 440 mérkőzésen 257 gólt lőtt és begyűjtött minden lehetséges trófeát, így megérdemelne egy olyan emlékezetes búcsút, mint amilyenben Jürgen Klopp részesült két évvel ezelőtt, amikor közel kilenc év után távozott az Anfieldről. 

  • kapcsolódó cikkek:
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!