Vágólapra másolva!
Szoboszlai Dominik a Manchester City elleni súlyos vereség után látványosan reagált a Liverpool szurkolóinak kritikájára, ami komoly visszhangot váltott ki. Szoboszlai Dominik megmozdulása külön életre kelt, a történteket a Szpíker Korner vendégei, Waltner Róbert és Pajor-Gyulai László is elemezték Göbölyös András műsorvezetése mellett.

A magyar középpályás megint a Liverpool egyik legaktívabb játékosa volt, de egyedül kevésnek bizonyult egy  lyen erős ellenféllel szemben, mint amilyen a Manchester City. Abban mindenki egyetértett, hogy Szoboszlai Dominik reakciója érthető, hiszen mindig is érzékenyen reagált arra, ha a szurkolók nem álltak ki a csapat mellett a végsőkig. Ugyanakkor hangsúlyozták: a drukkereknek joguk van véleményt formálni, még akkor is, ha az adott helyzetben ez feszültséget szül a játékosok és a lelátó között.

Szoboszlai Dominik vehemensen reagált a Liverpool szurkolóinak
Szoboszlai Dominik vehemensen reagált a Liverpool szurkolóinak
Fotó: MI NEWS / NurPhoto

Szoboszlai Dominik nem reagálhat így?

A vendégek elmondták, tapasztalatból tudják, milyen feszültség dolgozik ilyenkor a játékosokban, ezért nem szerencsés forró fejjel reagálni, sem a nézőknek, sem az újságíróknak. A nagy kérdés most az, hogy Szoboszlai Dominik képes lesz-e újra, a teljesítményével maga mellé állítani a Liverpool-szurkolókat.

A Szpíker Korner legújabb adásában a Liverpool BL-meccse és a szurkolói lélektan is szóba került.

A korábbi adásokat ITT nézheti vissza.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról