Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a Liverpool 2-0-ra kikapott a címvédő Paris Saint-Germain otthonában. Az angol bajnokcsapatban Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is kezdőként lépett pályára, mindketten 78 percet játszottak. A borzalmasan sikerült találkozó után Szoboszlai a beIN SPORTS kamerája előtt nyilatkozott a mérkőzésről és üzent a Liverpool-szurkolóknak is.

Szoboszlai Dominik múlt hétvégén a címlapokra került, miután az FA-kupa negyeddöntőben elszenvedett négygólos vereség után mutogatott a Liverpool-szurkolóknak, akik a csapat teljesítményét kritizálták. 

Szoboszlai Dominik rengeteget futott a PSG elleni meccsen
Szoboszlai Dominik rengeteget futott a PSG elleni meccsen
Fotó: Franck Fife/AFP

A magyar középpályás mindent beleadott a Paris Saint-Germain elleni találkozón, de Bajnokok Ligája-címvédő francia csapat sokkal jobban futballozott, és csak a szerencsének köszönhette a Liverpool, hogy nem szenvedett nagyobb arányú vereséget.

Szoboszlai Dominik a szurkolóknak üzent a Liverpool veresége után

A lefújás után a magyar középpályás a beIN SPORTS kamerája előtt nyilatkozott a találkozóról, és elmondta, hogy bízik a jövő heti liverpooli csodában. 

Nagyon nehéz meccs volt, egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, de kilencven perc még hátravan, a saját szurkolóinak előtt foguk játszani, és továbbra is bízunk benne, hogy fordíthatunk. Mindenki nevében mondhatom, beleértve a társaimat, a vezetőedzőt, a szurkolókat, hogy megyünk tovább és mindent bele fogunk adni” 

– mondta Szoboszlai, aki hangsúlyozta, hogy most a Fulham elleni hétvégi meccsre kell mindenkinek koncentrálnia, jövő kedden pedig bizonyítaniuk kell az Anfielden. 

„Az teljesen más meccs lesz. Teljesen más meccstervvel, más csapattal, másik stadionban, másik atmoszférával. Mindenki velünk lesz, nemcsak tizenegyen leszünk a pályán, tele lesz a stadion a szurkolóinkkal. Mindenki tudja, hogy az Anfielden bármi megtörténhet. Ezek a srácok párszor már megmutatták, hogy képesek visszajönni, szeretném én is megmutatni ezúttal, velük együtt” – folytatta a magyar középpályás, aki végezetül szót ejtett arról a gödörről is, amelybe belekerült a csapata. 

„Mindig arról beszélünk, hogy a dolgok pozitív oldalát kell nézni, de amikor állandóan azt mondjuk, hogy csak pozitívan, de nem változik semmi, az nehéz. Azonban ezekben az időkben kell igazán összetartanunk, küzdeni egymásért és menni tovább” – tette hozzá Szoboszlai Dominik. 

  • kapcsolódó cikkek:
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!