Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA rekkenő hőségben rendezett hétfői finálé az angol alsóbb osztályú szezon utolsó nagy felvonása volt, de a Salford számára rémálommá vált: a Manchester United egykori sztárjai – többek között David Beckham – hiába foglaltak helyet a Wembley díszpáholyában, nem tudtak szerencsét hozni csapatuknak, amely így zsinórban nyolcadik idényét tölti majd a negyedosztályban.

Fotó: Notts County/Facebook
Mi volt a gond David Beckhamék csapatával?
Pedig a Salford nagyon közel járt az automatikus feljutáshoz: az utolsó fordulóban azonban csak 0–0-ra végzett a kiesés elől menekülő Crawley ellen, így maradt a playoff.
Az elődöntőben még drámai párharcban, 4–3-as összesítéssel túljutottak a Grimsbyn, a döntőben azonban már esélyük sem nagyon volt.
A mérkőzés hőse egyértelműen Jodi Jones lett. A szélső – aki pályafutása során három súlyos keresztszalag-szakadást is legyőzött – valóságos Wembley-showt rendezett: két gólpasszt adott és maga is betalált.
A Notts County a 32. percben szerzett vezetést, amikor Jones tökéletes ütemű passzával Alassana Jatta lépett ki, majd higgadtan a kapuba lőtt. A szünet előtt tovább nőtt a különbség: Jones szabadrúgása után Lucas Ness volt eredményes, így a Salford már kétgólos hátrányban vonult az öltözőbe.
Karl Robinson együttese a második félidőben próbált visszakapaszkodni, Kallum Cesay előtt adódott is egy nagy lehetőség, de túl sokáig cipelte a labdát, James Belshaw pedig menteni tudott. A kegyelemdöfést végül ismét Jones adta meg: Conor Grant passzából kilépett, majd 20 perccel a vége előtt megszerezte a harmadik gólt is.
A lefújás után a Notts County játékosai önfeledten ünnepeltek a Wembley-ben, méghozzá szinte közvetlenül Beckhamék páholya mellett. A korábbi angol válogatott ikon több játékossal is kezet fogott a díjátadót követően.
A Salford tulajdonosi köréből Gary Neville mellett Paul Scholes és Nicky Butt is jelen volt, sőt Jill Scott, az angol női válogatott korábbi sztárja szintén a lelátón figyelte az eseményeket. A klubot korábban a teljes „92-es osztály” – Ryan Giggs, Phil Neville és Nicky Butt részvételével – birtokló csoport irányította, mielőtt tavaly új konzorcium alakult Beckham és Gary Neville vezetésével.
Beckham korábban hangsúlyozta, mennyire komolyan veszi a Salford projektjét.
Minden nagy és minden apró döntésben részt veszek majd. Nem viccből csináljuk, és nem csak romantikus történet ez. Nyerni akarunk”
– mondta korábban a klubtulajdonos. Hozzátette: hosszú távú álma, hogy a Salford egyszer akár a Premier League-ig is eljusson, bár szerinte ez rengeteg munkát és befektetést igényel.
Most azonban a valóság sokkal fájdalmasabb lett Beckhamék számára:
a Salford League One-ról szőtt álmai szertefoszlottak, miközben a Notts County 2015 óta először jutott vissza a harmadosztályba.
A klub három éve még a National League-ben szerepelt, most pedig ismét egy osztállyal feljebb ünnepelhet.
A meccs után a főszereplő Jodi Jones érzelmesen nyilatkozott.
„Hihetetlen érzés. Tizenegy hónap kemény munkája van ebben, a csapat egy családdá vált. Számomra mentálisan ez volt az egyik legnehezebb év, de minden ezért a napért történt” – mondta a szélső, majd hozzátette: már előző nap megjósolta a 3–0-s győzelmet, mert érezte, hogy túl sok minőség van a Notts County keretében.
- Kapcsolódó cikkek:


