Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Még két forduló ugyan visszavan az NB II-es bajnokságból, de már megvan mindkét feljutó a Fizz Ligába. A Vasast már korábban megírtuk, vasárnap pedig a Budapest Honvéd is csatlakozott az angyalföldiekhez.

Korábban megírtuk az Origón, hogy a BVSC ellen még nem sikerült, a Videoton otthonában azonban már igen. A labdarúgó NB II 27. fordulójában a Vasas egy 2-0-s sikerrel biztosította be a feljutását, innentől kezdve pedig a bajnoki cím maradt az egyetlen kérdés, amelynek a sorsa egyelőre még nyitott a szezon vége előtt. Most jöjjünk vissza a jelenbe, amikor is az NB II 28. fordulójában több mérkőzést is játszottak vasárnap délután 17.00-tól. Nekünk, a mostani cikkünk szempontjából két találkozó volt érdekes. A Kecskemét és a Budapest Honvéd meccsei.

A Budapest Honvéd ismét az első osztályban szerepelhet
A Budapest Honvéd ismét az első osztályban szerepelhet
Fotó: Erdos Laszlo      Elmedia / Budapest Honvéd

A Budapest Honvéd döntetlent játszott

A kispestiek 0-0-ás döntetlent játszottak a 28. körben a Szeged vendégeként, míg ezzel párhuzamosan a Kecskemét, amely a harmadik helyen áll a tabellán, 2-1-re kikapott a Kozármisleny vendégeként, ezzel pedig eldőlt, hogy a kecskemétiek már nem tudják pontszámban befogni a Honvédot (nyolc pont a differencia a két együttes között két mérkőzéssel a vége előtt). 

Ezzel pedig így biztossá vált, hogy a Budapest Honvéd a következő idényt az élvonalban kezdi majd a Vasas mellett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!