Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA szombat esti Fradi-Zalaegerszeg Magyar Kupa-döntő első kilencven perce finoman fogalmazva nem hozott magas színvonalú játékot. A találkozó rendes játékideje úgy pergett le, hogy egyik csapat kapusának sem kellett komoly védést bemutatnia.

Fotó: Kurucz Árpád
A hosszabbításban aztán rendesen felpörögtek az események. A Fradi előbb kapott egy véleményes tizenegyest, amit aztán Gundel-Takács Bence, a Zalaegerszeg kapusa védeni tudott, azonban kihagyott lehetőség nem fogta meg a fővárosi csapatot és végül a belga Toon Raemaekers 111. percben lőtt bombagóljával megszerezte a győztes gólt.
A Fradi sportigazgatója megjósolta a meccs hősnek első gólját
A Fradi ezzel megnyerte fennállása 25. Magyar Kupa-trófeáját, győzelmével pedig biztossá vált, hogy a következő szezonban legalább az Európa-liga selejtezőjében indulhat.
Nagyon boldog vagyok, hogy végül megszereztük a trófeát, rengeteg energiába és munkába került mindenkinek. Mindkét csapat számára nehéz meccs volt. Jól futballoznak, ezt tudtuk előre. Gyors játékosaik vannak elöl, ezért minden kontratámadásuk veszélyes volt. Szerintem viszont nekünk voltak nagyobb helyzeteink, így összességében úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk”
– mondta a mérkőzés után a vegyeszónában Toon Raemaekers, a Ferencváros győztes góljának szerzője.
„Láttam, hogy Abu Fani elindul a szöglethez, és úgy éreztem, szabadon vagyok, ezért kértem a labdát, majd rálőttem. Nem is tudom pontosan, hogyan kötött ki a hálóban, de óriási megkönnyebbülést éreztem, nagyon boldog voltam” – elevenítette fel a találatát a belga védő, aki elárulta, hogy nem egy begyakorolt figuráról van szó, hanem csak így hozta a játékhelyzet.

Fotó: Kurucz Árpád
A Fradi a Magyar Kupát megnyerte, a bajnokságban viszont egy pont a hátránya a listavezető ETO FC Győr mögött, így az utolsó fordulóban már nincs a saját kezében a sorsa.
Most élveznünk kell ezt a pillanatot, mert mindenki nagyon keményen dolgozott érte. Ünneplünk egy kicsit, aztán jön a következő feladat. A bajnoki cím megnyeréséhez szükségünk van rá, hogy Kisvárda is megtegye, amit kell, nekünk pedig le kell győznünk a Zalaegerszeget”
– tette hozzá a 25 éves Raemaekers, aki a pályafutása során először nyert trófeát.
A mérkőzés után Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke méltatta a Zalaegerszeg együttesét, mellette pedig hangsúlyozta, hogy nagy kő esett le a szívéről, hiszen a csapata a legutóbbi két szezonban két Magyar Kupa-döntőt is elveszített.
A Fradiban az ezüstérem nem számít semmit. Ha megkérdezel egy fradistát, hogy hányszor voltatok ezüstérmesek, nem fogja tudni megmondani. Csak azt tudja, hányszor voltunk bajnokok. Azt sem tudják megmondani, hányszor voltunk kupadöntőben, csak azt, hogy hányszor nyertük meg a kupát. Pont ezért hihetetlen jelentősége van, hogy ezt most meg tudtuk nyerni”
– mondta az M4 Sport kamerája előtt a Ferencváros elnöke, aki ezt követően a magyar szabályt kritizálta, ami a NB I-ben rendesen megnehezítette csapata szereplését.
„Ideje volt már újra egy kupagyőzelemmel zárni az idényt. Úgy néz ki, egyszerűen nem megy, de örülök, hogy sikerült a hosszabbításban megszerezni a győztes gólt. Ameddig erővel bírta a ZTE, addig jól tartotta a labdát, mi viszont stabilan védekeztünk, szinte helyzet nélkül hoztuk le ezt a találkozót hátul” – mondta Dibusz Dénes, a Fradi csapatkapitánya, aki a szurkolóknak is köszönetet mondott a támogatásért.
Örültünk neki, hogy ennyi szurkolónk volt itt, ez minden tekintetben egy zaklatott szezon volt. Örülök, hogy minden Fradi-szurkoló úgy érezte, ki kellett jönnie a Puskás Arénába, köszönjük nekik is. Lehet, hogy éppen ők jelentették azt a pluszt, ami kellett a győzelemhez”
– nyilatkozta a Fradi kapusa.

Fotó: Kurucz Árpád
Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója a mérkőzés után a vegyeszónában elmondta, hogy a győztes gólt szerző Toon Raemaekersnek már többször is hangoztatta, hogy ideje lenne megszereznie az első gólját a Fradiban.
Nagyon jó rúgótechnikája van, ahogy most kivitelezte ezt így kapásból, azért nem volt egyszerű. Nagyon jó rúgótechnikával, lövőerővel rendelkezik. Többször már fejesből volt is lehetősége a gólszerzése. A Győr ellen volt egy fejese, amit ugye védtek, és a kipattanót rúgtuk be, meg volt egy másik nagy helyzete is. Mondtam is neki, hogy még ebben a szezonban kell, hogy jöjjön a csattanó, úgyhogy örülök, hogy ez ma így volt”
– mondta Hajnal Tamás, aki a Zalaegerszegnek is gratulált és kiemelte, hogy Nuno Campos csapata nagyon jó focit játszik, ezért előzetesen is nehéz meccsre számítottak.
„A hosszabbításban kaptunk egy tizenegyest, amit nem biztos, hogy mindenáron meg kellett volna adni, de megkaptuk, és miután ezzel nem tudtunk élni, az ember fejében átvillannak különböző gondolatok. De a csapat nagyon jól reagált, és a tempót is fenn tudtuk tartani, úgy, mint a Győr ellen is a hosszabbításban. Most is nagyon jó karaktert mutatott a csapat, és hogy második félidőben aztán el tudtuk dönteni a mérkőzést, az óriási fegyvertény” – folytatta Hajnal, aki hangsúlyozta, hogy a nemzetközi kupaindulás szempontjából is óriási jelentősége volt a győzelemnek.
A Fradi az Európa-ligában a nyolcaddöntőig menetelt, a Magyar Kupát megnyerte, azonban könnyen lehet, hogy jövő hétvégén lemarad majd a bajnoki címről.
„Látva ezt a hosszú szezont, a nemzetközi menetelésünket, és hogy ezt a trófeát már begyűjtöttük, és adott esetben ugye minimum másodikok vagyunk a bajnokságban, azt gondolom, hogy ez a szezon azért eléggé rendben van. De természetesen jövő hét szombaton mindent meg fogunk tenni, hogy a bajnoki címet is esetleg meg tudjuk nyerni” – mondta a Fradi sportigazgatója, aki hozzátette, hogy addig van esély, amíg a bíró le nem fújja a jövő heti mérkőzést.

Fotó: Illyés Tibor/MTI
„Olyan edző vagyok, aki nyerni akar, érmeket, trófeákat. Van az úgy, hogy megérdemli egy csapat a sikert, de kilencven perc alatt nem dől el. Ez a döntő, itt minden megtörténhet, de megmutattuk, milyen erőállapotban vagyunk és milyen karaktere van az együttesnek. A cserék energiát vittek a csapatba, így kevésbé voltunk fáradtak, mint az ellenfél” – mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Robbie Keane, a Fradi edzője, aki a szögletből esett gól kapcsán elárulta, hogy a minél nagyobb nyomás érdekében szándékosan gyorsan végezték el az ilyen szituációkat.
Elégedett vagyok a szezonnal, mert Európa térképére kerültünk, ahol kivívtuk a tiszteletet. A mostani diadallal pedig újra ott leszünk”
– vélekedett az ír szakember, aki hozzátette, a bajnokságban már nem a saját kezükben a sorsuk, de összességében így is elégedett az idénnyel.
A Ferencváros tizenegyesét a nigériai Bamidele Yusuf hagyta ki a hosszabbítás elején, ami azért is volt bosszantó a magyar válogatott Gruber Zsombornak, mert ő lőtte volna a büntetőt, ha nem cserélik le a 64. percben.
„Kicsit bosszankodtam, mert én voltam kijelölve a 11-esre, és hogyha pályán lettem volna, akkor én rúgtam volna. Sajnos kihagyta, de van ilyen. Kicsit magasabban kellett rúgni, ha ezt a megoldást választotta, de szerencsére utána Raemaekers meglőtte az első gólját a Fradiban” – mondta a magyar válogatott támadó, aki megerősítette, hogy a belga védőnek remek rúgótechnikája van.

Fotó: Kurucz Árpád
„Eddig nem arról volt híres, hogy gólokat lő, de edzéseken szokott nagy gólokat rúgni, csak eddig nem jött el az ideje” – folytatta a Gruber, aki a bajnoksággal kapcsolatban azt mondta, hogy bízik abban, hogy a Kisvárda pontot rabol a Győrtől, mert két hetük van felkészülni a mérkőzésre.”
A Zalaegerszeg kupaezüstjét az idő fogja megszépíteni
A mérkőzés után Nuno Campos, a Zalaegerszeg edzője méltatta csapatát, amely remekül helytállt az európai szinten is jegyzett Ferencváros ellen.
Ez az a Fradi volt, amelyik nyolcaddöntőig menetelt az Európa-ligában remekül futballozva. Olyan játékosok jöttek be csereként náluk, mint Abu Fani. Nekünk ennél gyengébb keretünk van. Ennek ellenére megmutattuk, hogy egy döntőben ennek a Fradinak is méltó ellenfelei vagyunk. Csodálatos, hogy 120 percen át fel tudtuk venni a versenyt olyan játékosokkal, akik most először játszottak ilyen meccset”
– mondta a portugál tréner, aki hangsúlyozta, hogy augusztusban lehetetlennek tűnt elérni a kupadöntőt, vagy ezt a bajnoki helyezést, most mégis itt tart a Zalaegerszeg.
Campos a kupa sorsát eldöntő gólról úgy vélekedett, hogy egyesek vitatták a szögletet, ezért nem voltak felkészülve a gyors sarokrúgásra. Szerinte ilyenek előfordulnak, amikor a játékosok már fáradtak, de ez tapasztalattal kiküszöbölhető.

Fotó: Kurucz Árpád
A Zalaegerszeg legjobbja Gundel-Takács Bence volt, aki a hosszabbításban tizenegyest védve tartotta meccsben csapatát
Őszintén szólva nagyon szarul érzem magam”
– kezdte a ZTE kapusa, aki 2023-ban a másodosztályú Budafok színeiben már védett egy elveszített Magyar Kupa-döntőben, amit pont a jelenlegi csapata nyert meg.
„A mester is azt mondta, hogy nagyon büszke ránk, én is azt gondolom, hogy nagyon büszkék lehetünk magunkra, mert rendkívül fiatal csapat vagyunk, de abszolút felnőttünk ismét a Ferencvároshoz. Jövő héten ismét velük találkozunk, úgyhogy megpróbálunk borsot törni az orruk alá.”

Fotó: Kurucz Árpád
A Zalaegerszeg kapusa a bekapott gól előtti szituációnál azt hitte, kirúgás következik, és talán ez zavarta meg az egész csapatot a rendeződésben.
Nem számítottunk rá, hogy ezt olyan gyorsan elvégzik, belül még ők se rendeződtek, szemfüles meglátás volt. Lehetett volna annyi szerencsénk, hogy fejbe rúgják a röviden az embert, vagy kapufáról kijön, de hát ilyen ez a futball. Összességében, amit az utolsó meccsen ellenük adott az élet ott a piros lappal és a 3-1-gyel, azt most talán kiegyenlítette”
– folytatta a 28 éves kapus, aki elárulta, hogy nem örült neki, hogy Yusuf rúgta a Fradi 11-esét, mert eredetileg Mohamed Abu Faniból készült.
„Ez egy óriási teljesítmény, mert szezon elején nagyon sokan leírtak minket, nem is indult úgy a szezonunk, ahogy kellett volna. A társaság viszont az elejétől fogva hitt ebben az új stílusban, amiben futballozunk és a szurkolók is kitartottak mellettünk a nehéz időkben is. Nagyon hálásak vagyunk nekik, hogy ide is elkísértek minket. Ma ez most nagyon fáj, de biztos, hogy az idő ezt is meg fogja szépíteni” – mondta Gundel-Takács Bence, akinek az édesapja, Gundel-Takács Gábor is a Puskás Arénában szurkolt.
Az elmúlt két év elveszített fináléi után a Ferencváros története során 25. alkalommal hódította el a Magyar Kupát a Puskás Arénában, amelyben ez volt az utolsó mérkőzés a május 30-i Bajnokok Ligája-döntő előtt.
- kapcsolódó cikkek:



