A Liverpool Echo beszámolója szerint akár tizenhat játékos is hiányozhat a rangadóról. A Liverpoolnál a legfrissebb probléma Alexander Isak állapota: a svéd támadó kisebb sérülés miatt nem játszott a Manchester United elleni, 3-2-re elveszített rangadón. Slot reméli, hogy nem hosszú kihagyásról van szó, de a Chelsea elleni szereplése még bizonytalan.

Fotó: PETER POWELL / AFP
A legnagyobb kérdés továbbra is Alisson Becker állapota. A brazil kapus combhajlító-sérülés miatt már nyolc mérkőzést kihagyott, és bár közel lehet a visszatéréshez, még nem biztos, hogy bevethető lesz. Mivel Giorgi Mamardashvili térdsérülés miatt szintén nem áll rendelkezésre, könnyen előfordulhat, hogy ismét a harmadik számú kapus, Freddie Woodman véd majd.
Magyar szempontból emiatt Pécsi Ármin helyzete is érdekes. A 21 éves magyar kapus 2025 nyarán érkezett a Puskás Akadémiától a Liverpoolhoz, és bár elsősorban az U21-es csapatnál számolnak vele, a kapusgondok miatt korábban is bekerült a felnőttcsapat meccskeretébe. Éppen ezért önmagában nem lenne nagy meglepetés, ha a Chelsea ellen is ott lenne a kispadon.
Liverpool: Szalah és Isak is kidőlt, Szoboszlairól nincs rossz hír
A Liverpool támadósorából Mohamed Szalah is hiányozhat. Az egyiptomi klasszis a Crystal Palace elleni győzelem során combizomsérülést szenvedett, emiatt le is kellett cserélni, majd a Manchester United elleni rangadón sem játszott. A klubnál ugyanakkor abban bíznak, hogy a sérülés nem súlyos, és Szalah még a szezon vége előtt visszatérhet.
A rangadó 16 hiányzója lehet
Liverpool: Alexander Isak; Alisson Becker; Giorgi Mamardashvili; Mohamed Szalah; Hugo Ekitike; Conor Bradley; Giovanni Leoni; Wataru Endo; Stefan Bajcetic; Jayden Danns. Chelsea: Estevao; Jamie Gittens; Robert Sanchez; Jesse Derry; Pedro Neto; Alejandro Garnacho, Mykhailo Mudryk (eltiltását tölti).
A hosszabb ideje sérültek listáján ott van Hugo Ekitike is, aki Achilles-ín-szakadás után esett át műtéten, így hosszú rehabilitáció vár rá. Conor Bradley térdműtét miatt már biztosan nem játszik ebben a szezonban, míg a fiatal védő, Giovanni Leoni elülső keresztszalag-szakadás után csak nyáron térhet vissza.
Wataru Endo bokaműtét után lábadozik, és bár közelebb került a teljes edzésmunkához, a Chelsea elleni meccs még korai lehet számára. Stefan Bajcetic és Jayden Danns sem szerepelt még a Premier League-ben ebben az idényben, és várhatóan ez már nem is változik. A magyar szurkolók számára jó hír, hogy a felsorolt sérültek között Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos neve sem szerepel.
Miért lehet ennyi sérült?
Arne Slotnak nem egyetlen sérüléssel kell megküzdenie, hanem több, egymástól eltérő problémával. Van izomsérülés, térdprobléma, bokaműtét utáni rehabilitáció, Achilles-ín-szakadás és kapusgondok is.
Ez arra utal, hogy nem egyetlen ok áll a háttérben, hanem a hosszú szezon, a sűrű Premier League-program és a korábban összeszedett súlyos sérülések együtt vezettek a mostani krízishez.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a Liverpool az idény hajrájához érkezett, amikor a játékosok terhelése már eleve nagyobb kockázatot jelent. Slotnak ezért nemcsak az a kérdés, kiket tud pályára küldeni a Chelsea ellen, hanem az is, kockáztathat-e olyan futballistákkal, akik még nincsenek százszázalékos állapotban.

Fotó: PETER POWELL / AFP
A Chelsea-nél is sok a hiányzó
A Chelsea-nél sincs sokkal jobb helyzet. Estevao és Jamie Gittens biztosan nem játszhat, míg Robert Sanchez és a fiatal Jesse Derry szereplése is kérdéses, miután a Nottingham Forest elleni 3-1-es vereség során fejsérülés miatt le kellett őket cserélni.
Pedro Neto és Alejandro Garnacho szintén nem volt bevethető a Forest ellen, így az ő állapotuk is bizonytalan. Mykhailo Mudryk pedig továbbra is eltiltását tölti, miután az angol szövetség négy évre eltiltotta doppingvétség miatt, a döntés ellen azonban fellebbezett.
A sok hiányzó miatt mindkét edzőnek alaposan át kell gondolnia a kezdőcsapatát. A Liverpool számára különösen rosszkor jön a sérüléshullám, hiszen Arne Slot csapata csalódást keltő idényt fut, és a hajrában minden pontra szüksége lenne a BL-indulás kiharcolása érdekében. A Chelsea hatmeccses vereségsorozattal érkezik Liverpoolba, és jelenleg csak kilencedik a tabellán, de egy jó hajrával még odaérhet az európai kupaindulás közelébe: három fordulóval a vége előtt három ponttal áll a hetedik Brentford mögött.
- Kapcsolódó cikkek


