Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Budapest egy estére a futballvilág fővárosa lett: a Puskás Arénában nemcsak a pályán, hanem a lelátón is egymást érték a világsztárok. A PSG-Arsenal Bajnokok Ligája-döntőre futball-legendák, sportikonok és ismert közéleti szereplők is érkeztek, galériánkban pedig megmutatjuk, kiket lehetett elcsípni a nézőtéren.

A PSG-Arsenal döntő eleve óriási jelentőségű esemény volt: a Bajnokok Ligája fináléja önmagában is a klubfutball csúcsa, Budapesten pedig különleges ünneppé változott a futballest. A Puskás Aréna környéke már órákkal a kezdés előtt megtelt szurkolókkal, a stadionban pedig igazi döntős hangulat fogadta a csapatokat.

A brazil válogatott egykori játékosai, Cafu és Roberto Carlos a PSG-Arsenal BL-döntőn Fotó: Getty Images/James Gill / Getty Images/James Gill
A brazil válogatott egykori játékosai, Cafu és Roberto Carlos a PSG-Arsenal BL-döntőn
Fotó: Getty Images/James Gill / Getty Images/James Gill

PSG-Arsenal: Budapest történelmi futballestéje világsztárokkal

A meccs azonban nemcsak a pályán volt látványos, hanem a lelátón is. A budapesti finálén olyan nevek tűntek fel, akik önmagukban is egy-egy korszakot jelentenek a futballban. Ott volt Arsene Wenger, az Arsenal korábbi legendás menedzsere, Thierry Henry, Robert Pires és Gilberto Silva, vagyis az észak-londoni klub aranykorának több ikonja is.

BL, Bajnokok Ligája, BajnokokLigájaBudapest, döntő, PSG - Arsenal, PSGArsenal, szurkoló, hangulat, Budapest, Puskás Arána, PuskásAréna, Magyar Péter, MagyarPéter, politikus, sztár, politikussztárgaléria, 2026.05.30.
BL, Bajnokok Ligája, BajnokokLigájaBudapest, döntő, PSG - Arsenal, PSGArsenal, szurkoló, hangulat, Budapest, Puskás Aréna, PuskásAréna, politikus, sztár, politikussztárgaléria, 2026.05.30.

A brazil futball két világbajnok klasszisa, Cafu és Roberto Carlos szintén feltűnt a Puskás Arénában, ahogy Rio Ferdinand, Edwin van der Sar és Rafael Benítez is. A spanyol edző neve örökre összeforrt a 2005-ös isztambuli csodával, amikor a Liverpool háromgólos hátrányból állt fel az AC Milan ellen, majd tizenegyesekkel megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Beckham, Jokic, Henry és a futball nagy nevei

A budapesti BL-döntő egyik legismertebb vendége David Beckham volt, aki korábban a Manchester Unitedben, a Real Madridban és a PSG-ben is játszott, így több szálon is kötődött az estéhez. A stadionban feltűnt Nikola Jokic NBA-sztár is, akiről videó is készült.

A budapesti döntőnek ráadásul volt egy különleges Puskás-szála is: a külföldi sajtó Puskás Ferenc dédunokáját, Ane Puskást is kiszúrta a stadionban. A legendás magyar futballista nevét viselő arénában ez különösen erős pillanat volt, hiszen a BL-döntő így nemcsak a jelen futballsztárjairól, hanem a magyar futballtörténelem egyik legnagyobb alakjáról is szólt.

A lelátón a futballmúlt nagy alakjai közül Ruud Gullit és Michael Ballack jelenlétéről is beszéltek, de nyilvánvalóan bármeddig lehetne sorolni a hírességek névsorát.

Safonov felesége is a lelátón volt

A PSG oldaláról sem csak a pályán akadtak érdekes szereplők. A galériában Matvej Safonov felesége, Marina Kondratyuk is látható, aki az elmúlt napokban különös történet miatt került a figyelem középpontjába.

A PSG kapusának felesége, aki modellként és digitális tartalomkészítőként is ismert, humoros reakcióval került be a nemzetközi sportsajtóba, miután egy felnőttfilmes nyilvánosan ajánlatot tett a férjének. A sztori hamar körbejárta a sajtót, így Safonovék körül a döntő előtt is volt némi bulváros felhajtás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!