Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Lucas Torreirára fényképkészítés közben támadtak rá. Sallai Roland csapattársa éppen egy török bevásárlóközpontban tartózkodott, amikor egy férfi vélhetően féltékenységből megütötte, de aztán nagyon megbánta, amit tett.

Lucas Torreira az olasz utánpótlásban is pallérozódott, több csapatot is megjárt Itáliában, de aztán a Premier League-ben szereplő Arsenal közel 30 millió euróért megvásárolta a játékjogát. Később az Ágyúsok az Atlético Madridnak és a Fiorentinának is kölcsönadták, véglegesen pedig a Galatasaray szerződtette, amely együttesnél Sallai Roland is a csapattársa.

Sallai Roland és Lucas Torreira a Juventus sztárját, Kenan Yildizt őrzik a BL-ben
Sallai Roland és Lucas Torreira a Juventus sztárját, Kenan Yildizt őrzik a BL-ben
Fotó: ISABELLA BONOTTO / AFP

Váratlan támadás érte Sallai Roland csapattársát.

A Daily Mail cikke szerint Lucas Torreira egy török bevásárlóközpontban tartózkodott, amikor megtörtént a támadás. 

Egy férfi odajött hozzám, és azt mondta, hogy szeretne velem képet készíteni. Miután megcsináltuk a fotót, láttam, hogy egy másik férfi közeledik, és azt hittem, ő is képet akar készíteni. De aztán hirtelen megütött, amikor közel ért hozzám. Nem értettem, mi történik”

− emlékezett vissza a 40-szeres uruguayi válogatott középpályás, akinek segítségére az egyik barátja, valamint a sofőrje sietett. Utóbbit ráadásul szintén őrizetbe vették, miután megrugdosta a földön fekvő támadót.

A támadást állítólag féltékenység szülte, az ismeretlen elkövető korábban zaklatta Torreira barátnőjét, sőt a futballistának is számos gyűlölködő üzenetet küldött. Sallai csapattársa végül feljelentést tett, szerencséjére súlyos sérülést nem mutattak ki nála a kórházban.

Torreira szerződése 2028-ig szól Isztambulban, ahol a mostani szezonban is alapembernek számított, a bajnoki menetelésből pedig alaposan kivette a részét.

  • Kapcsolódó tartalom

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!