Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A cseh labdarúgás történetének egyik legdöbbenetesebb estéje volt a szombati. A Slavia és a Sparta közötti rangadót a 96. percben, mindössze négy perccel a vége előtt kellett félbeszakítani, miután a Slavia szurkolói elözönlötték a pályát.

A Slavia 3-2-re vezetett, és a győzelemmel a bajnoki cím is a kezükbe hullhatott volna: ekkor azonban a lelátóról több száz szurkoló rontott a játéktérre, és kaotikus állapotok uralkodtak. A játékvezetők és a játékosok pánikszerűen menekültek az öltözők felé.

Elképesztő botrány: saját szurkolói rabolták el a Slavia bajnoki címét
Elképesztő botrány: saját szurkolói rabolták el a Slavia bajnoki címét 
Fotó: Pavel Mazáč / CNC / Profimedia

Csaknem bajnok lett a Slavia, aztán jött a szurkolói botrány

A Sparta kapusát, Jakub Surovcíket egy szurkoló megtámadta, 

söröspohárral dobta meg, és a televíziós felvételek tanúsága szerint az arcát is megütötte. Rajta kívül Matyas Vojtát és Jakub Martinecet is bántalmazták a huligánok. A Sparta erre hivatkozva megtagadta a mérkőzés folytatását, felszállt a csapatbuszra, és elhagyta a stadiont.

A klub elnöke, Jaroslav Tvrdík személyesen lépett a szurkolók elé, és ezekkel a szavakkal fordult hozzájuk: 

Mivel idő előtt a pályára rohantatok és megtámadtatok két Sparta-játékost, az ellenfél elhagyta a stadiont, és a mérkőzést befejezettnek nyilvánították. Kérlek titeket, ne mélyítsük el a problémát. Ez a közös szégyenünk.”

A rendőrség megerősítette, hogy garázdaság gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A prágai mérkőzés vége előtt jelentős közrendzavar alakult ki, amikor több száz szurkoló rohant a pályára, ezért a rendőrség közbelépett. A vendégek kapusát fizikailag bántalmazták, a nyomozók pedig huliganizmus gyanújával indítottak büntetőeljárást”

– írta a rendőrség az X közösségi oldalon.

A mérkőzés egyébként rendkívül izgalmas volt. A Sparta szerzett vezetést Kuchta révén a 21. percben, majd a Slavia egyenlített Oscar révén. A második félidőben Sörensen ismét a Sparta számára szerzett előnyt, 

de Chaloupka és Zima gyors gólokkal fordított, 3-2-re alakítva az állást.

A 57. percben a hazaiak játékos, Tomás Chory könyökkel ütötte meg ellenfelét, a VAR kiszúrta, és azonnal piros lapot kapott – ez volt a szezon során már a harmadik közvetlen kiállítása. A Sparta ezután mindent megtett az egyenlítésért, de a gól nem jött össze, és a rendes játékidő leteltéig megmaradt a 3-2-es Slavia-előny.

A mérkőzés eredménye valószínűleg nem marad érvényben. A szaksajtó és a szakértők is büntetésre számítanak, nagy valószínűséggel a Sparta kaphatja majd meg a három pontot 3-0-s gólkülönbséggel, így a Slavia még nem bajnok.

A Slavia 74 ponttal áll az élen, mögötte a 66 pontos Sparta található. Amennyiben a zöld asztalnál a Sparta kapja meg a három pontot, akkor három fordulóval a bajnokság vége előtt öt pontra csökken a hátránya az éllovas rivális mögött.

  • Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!