Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA rutinos hálóőr már az első félidőben rémálomba illő pillanatot élt át a foci-vb-n: Alex Baena távoli, különösebben veszélyesnek nem tűnő lövése ugyan a kezét érintette, de Muslera nem tudta megakadályozni, hogy a labda a kapuba csorogjon. A potyagól végül a mérkőzés egyetlen találata lett, amely Uruguay világbajnoki búcsúját jelentette.

Fotó: JUANCHO TORRES / ANADOLU
Ez a foci-vb legnagyobb drámája?
A félidőben Sergio Rochet váltotta Muslerát, és elsőre úgy tűnt, Marcelo Bielsa szövetségi kapitány kíméletlen döntést hozott. Az argentin szakember azonban a találkozó után elárulta, hogy egészen más történt.
Fernando Muslera kérte, hogy a félidőben cseréljem le”
– mondta Bielsa.
A jelenet sokakat meglepett. Az egykori angol válogatott kapus, Rob Green – aki maga is emlékezetes hibát vétett a 2010-es világbajnokságon – úgy véli, a történtekért nem kizárólag Muslera felelős.
„Hihetetlen döntés. Az ember csak azon gondolkodik, hogy talán már túl sok volt neki az egész. Bielsa ugyanannyira felelős ezért a helyzetért, mint Muslera” – fogalmazott a Fox Sports szakértőjeként.
Uruguay számára a vereség különösen fájó, hiszen a világranglistán ők voltak a legmagasabban jegyzett csapat, amely már a csoportkörben búcsúzott. A mérkőzés ráadásul a hajrában teljes káoszba fordult: Federico Valverdét már az 56. percben lecserélte Bielsa, majd Agustín Canobbio piros lapot kapott, miután durván odarúgott Pau Cubarsínak, így az uruguayiak emberhátrányban fejezték be az összecsapást.
A kiesés azt is jelentette, hogy a papíron jóval gyengébbnek tartott csoportellenfél, a Zöld-foki-szigetek megszerezte a második továbbjutó helyet, ami a torna egyik legnagyobb meglepetésének számít.
Muslera a világbajnokság mindhárom csoportmérkőzésén kezdőként lépett pályára. Szaúd-Arábia ellen egy, a Zöld-foki-szigetek ellen pedig két gólt kapott, mielőtt a spanyolok elleni végzetes hibája végleg megpecsételte Uruguay sorsát.
A 136-szoros válogatott kapus 2009-ben mutatkozott be a nemzeti csapatban, és ezzel Diego Godín és Luis Suárez mögött Uruguay történetének harmadik legtöbbször szereplő játékosa. Pályafutását a Montevideo Wanderersnél kezdte, majd a Lazión keresztül 2011-ben a Galatasarayhoz igazolt, ahol klublegendává vált 551 mérkőzésével.
Marcelo Bielsa közismerten nem fél kemény döntéseket hozni. A világbajnokság során már korábban is lecserélt játékost a szünetben: a nyitómérkőzésen a korábbi liverpooli támadót, Darwin Núnezt hívta le már 45 perc után gyenge teljesítménye miatt. Ezúttal azonban nem az edző határozott így – hanem maga a hibázó kapus kérte, hogy ne folytathassa a játékot.



